építészet : környezet : innováció

A Bauhaustól New Yorkig

A Bauhaus egyik legsokoldalúbb és minden bizonnyal legszórakoztatóbb alakja, az építészként, festőként, színpadtervezőként, zenészként és előadóművészként egyaránt úttörő szerepet betöltő Weininger Andor munkáiból nyílt kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. Getto Katalin beszámolója.

Weininger Andor 120 éve született a ma Horvátországhoz tartozó, soknemzetiségű faluban, Karancson. Ebből az alkalomból, illetve a Bauhaus-centenárium programsorozatához kapcsolódóan nyílt meg a pécsi Janus Pannonius Múzeum jelenlegi kiállítása, amely Szeredi Merse Pál kurátori munkája nyomán a múzeum saját anyagából válogatott művek mellett Körner András New York-ban élő magyar építész gyűjteményének darabjaira épül. Körner 1970-től szoros kapcsolatban állt az életének utolsó szakaszában szintén New Yorkban élő Weiningerrel, aki az évek során több művét is magyar barátjának ajándékozta.

 

Körner András

 

A válogatás mindenekelőtt Weininger alkotói pályájának kivételes műfaji és stílusbeli sokszínűségére hívja fel a figyelmet, képzőművészeti alkotásai mellett színpadi és zenészi munkássága, és a legkülönfélébb kulturális hatásokat integráló művészi személyisége is jelentős hangsúlyt kap.

Életét a magyar bauhäuslerek többségéhez hasonlóan világpolgárként élte: Breuer Marcellel, Molnár Farkassal, Forbát Alfréddal együtt Pécsett nevelkedett, és abban a kivételesen progresszív kulturális közegben fordult a művészet felé, amely a várost az 1918 és 1921 közötti átmeneti időszakban jellemezte. A Pécsi Művészkör nyitott szelleme tárta fel előtte az utat Weimar, Dessau és Berlin, később pedig Amsterdam, Torontó, végül New York felé. A kiállítás Weininger életének egyes állomásait és alkotói korszakait egymáshoz rendelve tömör, mégis kimerítő áttekintést nyújt pályájának alakulásáról.

Vándorlása során Weininger mindvégig megőrizte a kor és a kulturális közeg változásai iránti nyitottságát: mivel szellemétől mindenféle dogmatizmus távol állt, képzőművészként képes volt megújítani, a szürrealizmus és a konstruktivizmus új hatásaival gazdagítani a Bauhaus geometrikus absztrakcióját; színpadi munkássága révén pedig a '70-es, '80-as évek konceptualizmusához és neoavantgárd törekvéseihez is kapcsolódni tudott.

 

Fotók

 

A New York-i művészeti élet legprogresszívebb kiállításait és előadásait látogatta, Laurie Anderson és Meredith Monk performanszaiban ismerve fel a Bauhaus színpadi művészetének örökségét. A Bauhaus táncokat rekonstruáló 1984-es New York-i előadáson mondott könnyed hangú beszéde mély benyomást tett a közönség soraiban ülő Laurie Andersonra, akit Weininger szavai a századelő hőskora és a neoavantgárd törekvései közötti kapcsolat elevenségére döbbentettek rá.

Építészeti munkássága életművének legvékonyabb rétegét képviseli, noha eredetileg építésznek készült: tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte meg 1918-ban, a Bauhaus hallgatójaként pedig fontos szerepet játszott az iskola konstruktivista fordulatát előkészítő, az építészet szerepét előtérbe helyező KURI csoport megalakulásában. 1927-ben publikált ikonikus Gömbszínház terve szintén arra emlékeztet, hogy művészetének egyes szegmensei egymás nélkül nem értelmezhetők: a gömb alakú előadóterem koncepciója, amelyben a széksorok a gömb belső felületét követik, a játékteret pedig az egymás alá-fölé helyezett színpadok alakítják ki, azoknak az új színház-és táncművészeti törekvéseknek az építészeti tükröződéseként született, amelyeknek Weininger zenészként és színpadi előadóként is részese volt.

 

Jelmezterv

 

Weininger a Bauhaus univerzális művészeteszményét testesítette meg, ám a jelek szerint – amint azt az egykori barát, Körner András a kiállítást megnyitó beszédében kifejtette – a magyar közönség, sőt a szakma sem igazán tud mit kezdeni a polihisztorokkal, így Weininger képzőművészeti, illetve színpadi és zenei tevékenységének kölcsönhatásai ritkán kaptak megfelelő hangsúlyt. A kiállításon látható fotóválogatás, illetve videóanyag éppen ezért a Weininger által alapított és vezetett Bauhaus zenekar jelentőségére irányítja a figyelmet, amely az akkoriban még nem létező világzenei műfaj legelső képviselője volt, és a Weininger által „von Haus aus” ismert baranyai népzenei motívumokat a dzsessz és a kuplé legnemesebb hagyományaival ötvözte.

 

Rajzok

 

Kevesen tudják, hogy a KURI manifesztum jelszava – Konstruktiv, Utilitär, Rational, International – eredetileg Weininger egyik, a baranyai horvát dallamokat dadaista halandzsa-szöveggel kombináló dalának refrénjeként – kuri kuri ne znaj kumpan, kuri a bagázs – vált ismertté a diákok közt, és került fel mozgalmuk zászlajára. A jelenlegi válogatás nagy erénye, hogy Weininger performanszainak előtérbe helyezésével egyúttal a Bauhaus viszonylag kevéssé hangsúlyozott dadaista aspektusára is sikerül felhívnia a figyelmet.

A kiállítás március 31-ig tekinthető meg a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában.

Getto Katalin

 

vélemény írásához jelentkezzen be »