építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

A közlekedés terei

Ha azt látom, hogy mások jól érzik magukat egy téren, attól én is jobban fogom? Mi a fontos? A rend érzete? A szabadság érzete? A hat részből álló sorozat második részében Zöldi Anna és Dúll Andrea közlekedési csomópontokat, a Széll Kálmán és a Baross teret veszi górcső alá.

Széll Kálmán tér

„A budapesti városvezetés a Moszkva tér helyét sosem találta meg a város életében. A huszadik század folyamán a teret többször is átalakították, de valódi szerepét nem sikerült tudatos fejlesztéssel kialakítani, a városlakók talált tárgyként használták, mikor mire lehetett.” - Maczó Balázs, várostörténész

„Valójában nem tér, hanem rendkívüli forgalommal terhelt közlekedési csomópont, e szerephez mérten hálátlan, sőt majdnem reménytelen földrajzi pozícióban. A naponta több tízezer átszálló (összesen napi kétszázezer átközlekedő), ide érkező, itt várakozó városhasználó ugyanis belekényszerül egy gigantikus gödörbe – valaha, az 1920-as évekig ez is volt a térszerű képződmény neve –, a köré rajzolható háromszög szárain a legforgalmasabb budapesti villamosjáratok futnak, alatta metró, a hegyek felé innen induló út keskeny kürtő a budai hegyek között, ennek megfelelő forgalommal… A 2011-es pályázat nyertesei, az Építész Stúdió, illetve a Lépték-terv Tájépítész Iroda tervezői a feladatot a maga összetettségében értelmezték, a korlátolt lehetőségekkel együtt. Felmérték, hogy sem műszaki, sem finanszírozási oldalról nincs mód arra, hogy a forgalom egy részét a föld alá vezessék…. Felmérték, hogy a helyből akkor lesz tér, ha identitást kap, ha be tudja fogadni mindazokat az interakciókat, amelyek évtizedek alatt idetelepültek, de rendet teremt bennük.” - Götz Eszter, Magyar Építőművészet


Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

„…az építészek a gyalogos közlekedés hegemóniájából indultak ki az épített elemek elhelyezése során. Művészi grafikának is beillő lapok készültek a különböző napszakokban különböző irányba tartó utasok sűrűségéről, majd ezekre rávetült a tér alatt futó közművek hallatlanul bonyolult hálózata. Ahol a lap üresen maradt, oda kerülhetett valamilyen térelem... Utólag úgy tűnik, hogy a legyező hegyesszögei ihlették a téren sokak szerint túltengő hegyesszögeket, ám minden a koncepció következetes betartásából adódott. Az irányokat a nemes kő burkolatokkal, és az éjszaka világító csíkokkal tovább hangsúlyozták. Az épületek és az egyéb térelemek azonos esztétikai karakterrel jelennek meg, egységes összképet teremtve az annyi évtizeden át zűrzavaros területen… A tervezők tudatos munkával igyekeztek megszabadítani a teret minden sallangtól, közlekedési táblától, kábeltől és póznától, hogy az akadálymenetes gyalogos közlekedésé legyen a főszerep.” - Zöldi Anna, Metszet

„…a rendezetlenség hosszú évtizedei alatt az egykori Moszkva köré sajátos folklór kerekedett, amelynek különböző elemei aztán a filmnek, az irodalomnak és a közbeszédnek köszönhetően városi mítosszá rendeződtek... a tér valóban a város egyik kapujaként működött ... Ennek a fogadó és elosztó szerepnek megfelelően keveredtek és találkoztak itt egymással a társadalom különböző csoportjai; munkát kereső vendégmunkások, antikvár könyvárusok, kocsmárosok, pecsenyesütők, gasztroforradalom előtti burgeresek, a szó mindenkori értelmében vett csövesek, népviseletbe öltözött asszonyok, a környező villanegyedek elégedetlen és elégedett fiataljai, rikkancsok, kakaskodó bandák és ájtatosan éneklő gyülekezetek. Talán meglepő is, hogy ez a társadalom csaknem teljes keresztmetszetét láthatóvá tevő vircsaft a város legdrágább negyedeinek metszéspontjában ilyen sokáig működhetett.” - Takács Ákos, Magyar Narancs

 

Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

Zöldi Anna: Sokfelől érkezhetünk meg a térre, mi most a Széna tér felől közelítünk, a Margit körút kanyarodó forgalmát keresztezve megyünk be a térre. Nem biztos, hogy ez a tipikus megérkezés, a többség járművel jön és átszáll, mindenesetre itt most nagy a gyalogos forgalom. Milyen az első benyomásod?

Dúll Andrea: Innen érkezve a két tér és a körút teljesen összemosódik. Te ötven éve laksz itt, és még mindig nem vagy biztos benne, hogy hol a két tér határa. Ahol állunk, azt Margit körútnak hívják, de igazából mindenki a Széll Kálmán térre tart. A határait másképp hívják, a határok definiálják ugyan, de nem a saját nevén. Észlelésileg is nehéz lehatárolni, hogy hol vagyunk, ez persze akár előny is lehet. De ha valaki pont a Széll Kálmán téren keres valamit, akkor bajban van. Érdemes lenne valamilyen módon segíteni az orientációt: mikortól érzem, hogy már a téren vagyok. Maga a térélmény viszont nem rossz, van struktúrája. Nagy, nyitott tér, aminek vannak térfalai. Ebből az irányból ráadásul kinyílik, amire ráerősít a legyező, ami hátulról nézve egy széttartó forma és uralja a tér közepét. Szemben beleütközik a tekintet a Postapalotába, ez definiálja a határát. Egyszóval van struktúrája, jól fotózható, lerajzolható, de hogy a kereső ember hogyan igazodik el, az kérdés. Lehet, hogy ezt a tervezők is érezték, mert az átkelőn túl szembe jön velünk a felirat, ami jól láthatóan közli, hogy a Széll Kálmán téren vagyunk. Mivel a határai másképp vannak elnevezve, jó, hogy ki van írva, hogy ez már az.

Ahol bejöttünk az jó megérkezés-élmény volt. A környezetpszichológiában viszont alapvető, hogy A-ból B-be haladni sosem ugyanaz, mint fordítva. Egy térnél ez különösen igaz, hiszen nem nyílegyenesen megyünk, sokféle irány van. A határoló forgalmas út felől nézve például nem kellemes látvány a teret lezáró betonfal. A téren lenni jó, de ha átjössz a forgalmon a túloldalra, vége a térélménynek. Ott hagytad a szigetet, és kijöttél a partra. Mindkét irányból azt érzem, hogy bemenni a térre jó érzés, és ezt fontos élménynek gondolom. De kívülről semmit nem látni, ami vonzó, mert kitakarja a forgalom, az emberek. Tavasszal, ha látszik a zöld, nyilván más. Télen átvergődsz, ott bent jó, aztán kivergődsz belőle. Ahogy kijöttünk, az élmény elveszett, de erről nem a tér tehet, hanem a környező szituáció.


Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Maga a tér mit árul el magáról első pillantásra?

DA: Ez nem egy városi köztér, ahol az ember leül vidáman, hanem egy nagyon intenzív közlekedési tér. Ennek az üregnek nem lesz különben önálló identitása, hiába hívják sok-sok éve Kalefnek. Előzőleg kaotikus átkelő csomópont volt, nem volt a térnek formája. A szélén most sem éreztük, de ha a térre belépsz, elindul a dolog, nagyon egyértelmű lesz a téri szerkezet, a legyező egyértelműen definiálja. A tér közepe felé tartva az ember tényleg az ívességet érzékeli, amire sikerült sok ponton ügyesen ráerősíteni. A formátlansága megszűnt, ebben segít a legyező középen, a növényzet, a burkolat. A hatos villamos átkelése viszont életveszélyes, megy az ember, bóklászik, és nincs járda, ami jelezze, hogy figyeljen az átkelésre.

ZA: Az észlelés szintjén mivel segítik az épített elemek a téri szerkezet definiálását?

DA: Jól esik a szemnek a burkolat tagolása. Nem esztétikailag értem, hanem hogy ad a vizuálisan tájékozódnak egyfajta biztonságot – nemcsak a csíkokra gondolok, hanem a burkolatok fektetésének irányára. Ez a tér amúgy üresen attól szenvedne, hogy nincsenek benne eligazodási pontok. A csíkok viszont vezetnek. Nagyon sok ponton tagolt a tér, és minden építészeti megoldás a nem tudatosuló észlelést szolgálja ki. Átvezet a burkolat, elindulsz az észlelt irányba, és eljutsz valahová, ami fontos – és ezen nem kell gondolkodni, ami a sok ember hatékony haladása szempontjából nagyon lényeges. A nagyobb, kiemelkedő struktúrák is belesimulnak ebbe a rendszerbe, a gyalogos felület elkeskenyedik, máshol megnő – rájátszanak a legyezőre, és az egész teret szépen tagolják. Fontos hangsúlyozni, hogy a szépet a környezetpszichológia sosem pusztán esztétikai értelemben használja.


Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: A tájékozódás tehát már adott, az áthaladást a tér jól oldja meg. Sok ponton van tájékoztató információ, térkép is. Mi egyebet tud még a tér, ami az építészetnek köszönhető?

DA: Nem csak a struktúra, azaz a formák váltakozása következetes és rendszeres, de sokféle landmarknak, tájékozódási tereppontnak nevezhető elemet is elhelyeztek. Vannak explicit tájékozódást segítő térelemek – nem csak az óra, de a pódium, a növényszigetek, stb. Eredetileg is tudta a tér, hogy nem ütköztek az emberek, voltak bejáratott utak. Ezt a mostani struktúra tovább segíti, rendszerezi. Sok hely van, szellős a tér még akkor is, amikor egy-egy jármű bejön vagy egy-egy csúcshullám áthalad. Az emberek tudják tartani a távolságot egymástól – ha akarják. Tankönyvbe kívánkozó a személyes tér szabályozásának lehetősége. A sokféle leülési lehetőség is ennek kedvez – egyedül, ketten, csoportban, nagyobb társaságban is lehet lenni. Sok finomság van, például a szabadtéri mozgólépcső, ami nagyon jó gesztus, és a gyorsuló életről szól.


Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Van-e olyasmi, ami speciálisan a 21. század viselkedésére utal, ahhoz igazodik? Nekem feltűnik, hogy sok olyan köztéri bútor van, amit egyedül lehet használni, ülőfelületek és pultok – utóbbi a tervezők találmánya.

DA: Ha áttesszük a fókuszt az emberre, ez a tér nagyon sokféle módon szolgálja, vagy épp nem szolgálja ki a különféle életkorokat. Természetes lehet, ha egy idős ember ezen a jól strukturált téren is nehezebben igazodik ki. A környezetpszichológiai szemlélet arra is jó, hogy kimutathatóan mindennek van jó és rossz oldala. Ahhoz képest, hogy ez egy közlekedési tér, felgazdagodott a működése. Mit lehet még az áthaladáson kívül csinálni? Ülni, állni, várakozni. Előzőleg bugyipiac, munkaerőpiac volt és lehetett hamburgert eszegetni. De a sokfajta leülési, megállási lehetőséggel, az ezt kiszolgáló berendezéssel a kommunikáció lehetősége gazdagodott, szintet lépett. Nagyvárosi közlekedő tér lett, ami sok mindent kiszolgál.


Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: A tervezés során a gyalogos közlekedés sűrűségét vették alapul, aszerint rajzolták ki a közlekedési útvonalakat. Ahol nem volt forgalom, oda kerültek a tér berendezései.

DA: Ez nem rossz módszer. Ez a tér világ életében a közlekedést szolgálta, sosem lesz belőle olyan köztér, ahol csak üldögélnek. Akik itt ülnek, nem feltétlenül azért teszik, mert itt olyan jó, hanem valószínűleg várnak valakire és azt jó itt tenni. Ez egy találkozási pont: összegyűlnek, aztán mennek tovább, vagy szétválnak és itt búcsúznak – ez a tér erre való. A sokféle hely, ahol le lehet ülni – a lépcsőzetes pódium és az ülőbútorok – megteremtik annak a lehetőségét, hogy más is tudjon itt történni. A közlekedés azonban mindig befolyásolni fogja, ha úgy tetszik, el fogja rontani a köztér funkciót, ebből sosem lesz Erzsébet tér. De az alapvetően közlekedési csomópontot a tér új elemei észlelésileg, viselkedésileg, térhasználatilag nagyon jól oldják meg. Nem vesznek el kapacitást a túlterhelt városi embertől, hanem finoman megsegítik.


Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Milyen eszközök segítenek ebben a nem tudatos észlelésben?

DA: Például a burkolatok fektetése, a határozott vonalak. Minden irányt mutat, amit elhelyeztek. Ez fontos, mert nagyon sokféle irány van ezen a téren. Vannak kitüntetett irányok, be lehet rajzolni, hogy merre mennek az emberek, eddig rendben van. De amikor valaki ül, nem feltétlenül ezek mentén tájékozódik. Ezért jó, hogy kap a szeme egy észleléssel kapcsolatos eligazodási támpontot. A szubjektív térképzetet segítik az ilyen-olyan szintkülönbségek is. A látáson túl fontos a testélmény, hogy hova pozicionálod magadat. Az, hogy merre milyen érzés menni, szintén implicit élmény, olyan tanulás, ami nem tudatos. Látens tanulás, a tapasztalatok lerakódása – ezen alapul a mentális térkép, amiben a testélmények benne vannak. Olyan, mint a hintázás a játszótéren – ha felfelé, vagy lefelé mész, mást látsz a térből, folyamatában és snapshotokban is. Fentről más olvasata lesz a térnek, kirajzolódik a struktúra, ez az, amit a képeslapokon is lehet ábrázolni. A sokféle mozgás, ami 3D-be is kiterjed kicsit olyan, mintha túrázni lehetne a téren. Ezáltal megmaradt valami a régi Moszkva tér rejtelmességéből.

 

Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Fentről sokkal tisztábban látszik a logika; lent például csak a vonalak vezetnek, a szigetek révén kevésbé érzékelem irányokat. 

DA: Lehetséges, de minden nézet beépül a térről alkotott képbe, az ember nem vágja szét fejben a dolgokat. Ha visszamegyünk, lehet már látni fogod. A hétköznapi térhasználó mindezt egyébként sose gondolja végig ilyen szisztematikusan, de bizonyos pontokon megörülhet neki. Fentről jól látszik, mennyire szépen elférnek az emberek, gyönyörűen tartják a távolságot, megvannak az áramlási útvonalak, még a csúcsidőben is szellős a tér. Eloszlanak, és tudják a teret szabályozni, nem zsúfolódnak össze, megvan köztük a szükséges távolság. Ebből a néző és a használó is evolúciósan arra következtet, hogy rend van odalent. Nem tudjuk nem magunkra vonatkoztatni a dolgot: látom, hogy nekik jól megy a térszabályozás, tehát akkor ez egy jó tér, nekem is jó lesz ott.

ZA: Ha azt látom, hogy mások jól érzik magukat egy téren, attól én is jobban fogom? Mi a fontos? A rend érzete? A szabadság érzete?

DA: A hétköznapi ember a többieket figyeli meg, abból következtet, hogy jó-e a tér vagy sem. Közhely, de a kisgyerekesek, a mosolygó nők száma nagyon számít ebből a szempontból. A struktúrát a laikusok nem biztos, hogy értik, „csak” használják.

 

Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: A befogadó - nem befogadó köztér komoly pszichológiai probléma. Úgy kell-e tervezni egy közteret, hogy minden beleférjen, például forradalom esetén jól szét lehessen verni? Mi az, amit a „köztér-ség” fogalma befogad?

DA: Fontos kritériuma a jó köztérnek, hogy nincs definiáltan kirekesztő design, és ennek ellenére nincs jelen deviáns viselkedés. A felújítás erre is nagyon jó választ ad. Ez a tér sokáig a devianciáról is híres volt. Itt most sok olyan embert látunk, akiken látszik, hogy nem a társadalom felső rétegébe tartoznak, de mégis béke van. Nagyon finom eszközökkel oldják meg, például kevés a nagy, vízszintes felület. A jó áramlás, az áttekinthetőség, a sokféle létforma, az ülés–állás optimális megvalósíthatósága, a jól működő térszabályozás bizonyos tekintetben garancia a biztonságos köztérre. Ilyenkor többnyire nem kell külön biztonsági intézkedésekkel beavatkozni, a zűrzavar funkciója nem talál helyet magának.

ZA: Nyilván nagy kérdés, hogy a többségi társadalomtól leszakadó embereket egy köztér miképpen fogadja be, illetve egyáltalán be kell-e fogadnia.

DA: Úgy gondolom, itt pont az volt a cél, hogy ne gyűjtse össze ez a katlan a sok problémás viselkedést. Nagyon sokféle pszichológiai probléma kötődött ide, a fekete-munka, a hajléktalanság, stb. Akkor nem volt jó itt lenni, csak találkoztunk az óra alatt, aztán mentünk tovább. Nem volt az az érzés, hogy itt „csak úgy legyünk”. Én ezt a felújított teret pszichológiai szempontból nagyon jónak gondolom. Napközben forgalmas átkelőpont, de ezt is sokkal jobb minőségben tudja, mint azelőtt. Ahogy esteledik, hiába, hogy a téren „semmi különös” nincs, mégis kijönnek ide emberek, bevonzza a környéken lakókat. Változó fázisban van még mindig, ahogy sok éve. De most találhat egy viszonylagos nyugvópontot, mert köztérként is működni tud.

 

Széll Kálmán tér - fotó: Danyi Balázs

 

„…Látom, hogy a tér előnyére változott: tisztább lett – fizikai és eszmei értelemben is: átláthatóbb, használhatóbb, kényelmesebb. Értem és értékelem a koncepciót, a tervezésbe fektetett hallatlan energiát, sejtem, mennyi gáttal és korláttal nehezített lehetett a tervezési feladat. Látom, hogy az elkészült állapot – néhány nyilvánvaló, javítandó és javításra előjegyzett hibán kívül korrekt, jó minőségű, működik és egységes esztétikát mutat. Mégis hiányérzetem van. Ennek a hiánynak az okát kutatom az átadás óta - bevallom, eddig sikertelenül.… A gonddal csiszolt részletek köpönyege alól kilóg a koncepció lólába: olyan teret kellett alkotni, ahol nincs helye a helytelenkedésnek.”

Zöldi Anna, Metszet

„A Széll Kálmán térből összességében egy letisztult, jól használható köztér lett, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy a fejlesztés száműzte volna a városi életet: a szökőkutakban gyerekek pancsolnak, a padokon fürtökben beszélget a nép, a forgalom pedig gondtalanul zakatol. Csak egyetlen kérdés nem hagy nyugodni: hova tűntek azok az emberek, akiket megint kiszanáltak?”

Takács Ákos, Magyar Narancs

 

Baross tér

„A fás, nagyvonalú, nagyvárosi tér a II. világháború után egyre inkább a közlekedés terévé vált, majd a vasút és a pályaudvar elhanyagolódásával … sokat vesztett korábbi fényéből. 1970-ben, a 2-es metró átadásával egy időben megújult, teljesen átalakult, ekkortól már deklaráltan szinte kizárólag a közlekedés tere lett. A gyalogosforgalmat a tér közepén létrehozott gödörbe… terelték, amit szabályosan bekerítettek az autóutak és villamosvágányok. A pályaudvar előtere lényegében megszűnt, a tér perspektíváját pedig a Rottenbiller utcai felüljáró vágta el a Rákóczi út tengelyétől… Az ezredfordulóra… elhasználódott, a tervezett 4-es metró bekötésével együtt felmerült a teljes körű rekonstrukció. A tervezés azonban már a kezdetektől fogva erősen fragmentálódott, nem alakult ki egyenrangú párbeszéd a közlekedési tervezők és az építészek között, hiányzott egy átfogó urbanisztikai koncepció.

… sokáig bizonytalan volt a gödör sorsa; végül részben megmaradt, s jelenlegi állapotában éppen ez a bizonytalanság érződik: legyen is, meg ne is. Az aluljárószintről tekintve kecses, sötétre festett oszlopok erdeje mindenfelé, itt-ott egy feljáró, a térség közepét végigmetsző védőtető – amely a felszínen egy átjárót képez – érezhetően sehová nem vezet… A pályaudvar előterében egyelőre nem jött létre a várva várt revitalizáció, a tér belakása még gyerekcipőben jár, nem igazán segíti semmilyen markáns építészeti elem... hiányzik … az élményszerűség, egy dominánsabb zöldfelület – több fa, esetleg vízfelület – megjelenése. A felszínt meglepetésszerűen törik át a metró kibukkanó műtárgyai, a liftek, szellőzők… A Baross-szobor egyelőre a tér gyalogosforgalmától elzártan, magányosan áll…”

Bán Dávid, Építészfórum

 

Baross tér - fotó: Danyi Balázs

Baross tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: A felújított Baross térnek egyértelműen nem volt jó a visszhangja, sem esztétikai, sem funkcionális szempontból nem tetszett az embereknek. A környezetpszichológus mit lát ezen a téren?

DA: Környezetpszichológiai szempontból ez egy nagyon fura tér. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy valójában miért nem lehet itt jól tájékozódni, pedig ha végig nézzük, hogy mi történt a felújítás során, kellene tudni. Nagyon sok minden geometrikus, pozicionálva vannak egymáshoz a lejáratok, van elkülönített üldögélő rész is. Az alsó és a felső szinten is szisztematikus a lejáratok kialakítása. Elvileg rendnek kellene lennie, és mégis teljesen áttekinthetetlen az egész. Sokan panaszkodnak is rá.


Baross tér - fotó: Danyi Balázs

Baross tér - fotó: Danyi Balázs

 

Az egyik ok az lehet, hogy a tér nem döntötte el, hogy mi a fókusza. Se az állomáshoz nem vezet, se a metróhoz. Sehova sem vezet és mindenhova vezet. Mintha minden egyenrangú lenne. Szépen kiosztott tér, amin nem található pszichológiailag fogás. Nincsenek pszichológiai fogódzók, kitüntetett pontok, amivel az ember lélektanilag azonosulni tudna. A szobor kikerült a tengelyből, a centrumból, a zöld és épített felületek aránya se tájékoztat. Minden egyforma: a színek, a formák is, az oszlopok szép egyenletesen kiosztva. Nem rossz ránézni, de a tájékozódási mechanizmusunk nem tud rajta fogást találni. Az egész struktúra egy szépen kiszerkesztett geometria, márpedig az emberi kogníció arról híres, hogy a geometriával nem igazán tud mit kezdeni. Ami kockás papíron van kiosztva, azon nem tud az ember jól eligazodni. A két szint különösen nehezíti a dolgot. Itt állunk fent a lépcső tetején, és nem látjuk, hogy lent mi történik. Nincs sehol tájékozódási pont, a tájékozódást jó lenne megsegíteni valamilyen eszközzel – például színekkel, de ez már nem az én asztalom, ez már az építész kompetenciája.

Zöldi Anna

 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »