építészet : környezet : innováció

"…a művészethez joga és szüksége van minden embernek egyformán"

Az Arts and Crafts nyomdokain járva Kós Károly az elidegenedő világban egymástól egyre távolabb kerülő hétköznapi élet és művészet egységét akarta újrateremteni. A december 16-án született építész, grafikus, író, könyvkiadó, pedagógus, kultúraszervező, politikus (és még ki tudja, mi minden) halálának negyvenedik évfordulójáról idén emlékeztünk meg. Pesti Monika írása. 

"Mi volt a nyitja az én kétségen kívül meglepő építőművészi sikereimnek? Egyszerűen csak az, hogy az akkor divatos különböző közép-európai szecessziós és a hazai ún. tulipános magyar stílustörekvések mellőzésével a korszerű építészet magyar stílusváltozatát a magyar építőhagyományok alapján és a magyar nép építő-formáló gyakorlata szellemében igyekeztem kialakítani. De ez nem volt az én találmányom, mert már az angol Ruskin és Morris építész-tanítványai és a finn Saarinenék ezen az alapon formálták nemzetük új építőstílusát, Bartók és Kodály is ezeken az alapokon építették a korszerűen új magyar zene épületét." – foglalta össze önéletírásában építészeti hitvallását Kós Károly.

Temesváron született 1883. december 16-án, ahová postatisztviselő édesapját Kolozsvárról áthelyezték. A négygyermekes család egy nagyszebeni kitérő után tíz évvel később került vissza Kolozsvárra, Kós itt végezte el a középiskolát a református kollégiumban. Szülei kívánságára beiratkozott a Műegyetem mérnöki karára, azonban – ahogy önéletrajzában írja – nem tudott megbarátkozni "ezzel a száraz műszaki tudománnyal" és átiratkozott az építész karra (az akkori szóhasználattal szakosztályra).

"Nehéz kezem volt, nagy igyekezettel mégis jó rajzos lettem. Az elméleti tárgyakkal is nehezen birkóztam meg, de a tervezésben hamarosan elismerték elsőségemet tanáraim és évfolyamtársaim. Harmad- és negyedéves koromban minden főiskolai pályázaton díjat nyertem és szünidei ösztöndíjakat kaptam." – jellemzi egyetemi éveit.

1907-ben diplomázott. Budapesten maradt, hogy a pályáját megalapozza. Egy éves rajzolói munka után megkapta első önálló megbízását az óbudai református parókia és imaház megtervezésére, majd ezt számtalan szép feladat követte, többek között a budapesti Állatkert épületei, a zebegényi katolikus és a kolozsvári református templom, munkás lakóházak Marosvásárhelyen, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a Városmajor utcai iskola, a Wekerletelep főtere és annak két lakóépülete.


Kós Károly – Jánszky Béla: A zebegényi katolikus templom (1908-09) - forrás: epitesimegoldasok.hu


Első szakmai írásai is ekkor jelentek meg (amelyek közül a Régi Kalotaszeg című munkáját a Magyar Mérnök és Építész Egylet Czigler-éremmel tüntette ki), de nem mozgott kizárólag az építészet keretein belül: 1909-ben fakszimile kiadásban megjelent az első általa írt és rajzolt szépirodalmi mű is, az Atila Királról Ének című ballada. "Őszinte bosszúságomra, akkor nagyobb sajtó- és közönségsikere volt, mint építészeti alkotásaimnak, úgyhogy ezután tíz esztendeig nem nyúltam szépírói pennámhoz." – írja visszaemlékezésében.

1910-ben vásárolta meg azt a telket Kalotaszegen, Sztánán, amelyre felépítette az eredetileg víkendháznak szánt, híressé vált házát, a Varjúvárat. Majd feleségül vette régi választottját, Balázs Idát, egy kalotaszegi református lelkész leányát.

Az I. világháború kirobbanásával a civil építkezések leálltak, nem volt tervezői munka, Kós Károly családostól hazaköltözött Sztánára. 1915-ben bevonult a hadseregbe, azonban nem került ki a harctérre, ugyanis 1916-ban a kultuszminisztérium azzal bízta meg, hogy vegyen részt IV. Károly királlyá koronázásának előkészítésében, az ünnep díszleteinek megtervezésében.


a sztánai Varjúvár (1910) - forrás: kastelyerdelyben.ro


1917-18-ban állami ösztöndíjasként Konstantinápolyban járt tanulmányúton, aminek eredményeképpen írta meg Sztambul című várostörténeti és építészeti tanulmányát. Hazatértekor az Iparművészeti Főiskola építészeti tanszékére szóló tanári kinevezés várta, azonban közbeszólt a történelem: az összeomlás, a forradalmak és Erdély Romániához csatolása. Választania kellett, és ő – ekkor már háromgyermekes családapaként – az egyetemi katedra helyett az otthonmaradás mellett döntött, így osztozva az erdélyi magyarok teljesen bizonytalan sorsában.

Az első években tervezői munkára kilátása sem volt, alkalmi munkákkal teremtette elő a család megélhetését, mint műszaki rajzoló, nyomdai grafikus, illusztrátor, újságíró és kertész. Házilag előállított képeskönyveket is gyártott és árusított. Visszatért a szépirodalomhoz: 1921-ben megírta első novelláját, amelyet a Keleti Újság közölt le. Az újság karácsonyi mellékletének megírta a Gálok című kisregényét.

Jelentős közéleti tevékenységet folytatott a Romániához csatolt magyarság jogainak védelmében, 1921 júniusában többek között az ő kezdeményezésére alakult meg az Erdélyi, későbbi nevén Magyar Néppárt, amely kezdetben Kalotaszeg magyar lakosságát fogta össze. A párt országos kiszélesítése érdekében bekapcsolódott a politikai publicisztikába is. 1922-ben elindította a Vasárnap című képes politikai népújságot. A konzervatív magyar erők azonban saját pártot szerveztek Nemzeti Párt néven és ellehetetlenítették Kós Károly törekvéseit, így kénytelen volt a pártpolitika területéről visszavonulni.


Kós Károly – Zrumeczky Dezső: A Bivalyház a Fővárosi Állatkertben (Eredetileg 1909-12 között épült, 1944-ben bombatalálat érte, 2010-ben építették újjá az időközben a helyére került Bölényház lebontása után.)


Energiáit ettől kezdve a kultúra területére koncentrálta, öt író és újságíró barátjával létrehozta az Erdélyi Szépmíves Céhet, majd 1928-ban elindították az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóiratot is. Ebben az időszakban sok szépirodalmi művet is alkotott, de az építészethez sem lett hűtlen. Bár a kisebbségpolitikai és radikálisan demokrata magatartása miatt sem a román, sem a magyar uralkodó osztálytól nem kapott megbízásokat, kisebb munkákkal teremtett "egyszerű, szerény hajlékokat az embernek, a kultúrának, a hitnek."

Kós Károly építészetére a magyar népi építészet, a szecesszió valamint az olasz és török tanulmányútjain szerzett benyomásai mellett nagy hatással volt Ruskin és Morris munkássága, akik a 19. század egyre inkább indusztrializálódó és elidegenedő világával szemben a középkorhoz visszafordulva próbálták újraéleszteni az élet, a munka és a művészet egységét. 1923-ban így írt a Guild of Handicraft című tanulmányában Ruskin elveivel összhangban:

"És csak röviden, minden indokolás nélkül kimondom (aminek az ellenkezőjét tanultuk és tanítottuk eddig a valóságnak), hogy a középkor volt a mi társadalmunk kultúrájának építője, fejlesztője, és a középkor vége az az időszak, amikor ez a mi mai lezüllött, lecsúszott >>keresztény<< kultúránk a maga fénykorát élte. E fénykor kultúrateremtésének legpompásabb kivirágzása pedig: a középkor művészete volt."


a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyön (1911–1912) - fotó: Vargyasi Levente, forrás: maszol.ro


Példaértékűnek tekintette a Ruskin elveit a gyakorlatban megvalósító William Morris munkásságát, aki így fogalmazott: "Munkát mindenkinek, de olyan munkát, melyben gyönyörűsége teljék. Mert a munka előállítása közben érzett gyönyörűség kifejezése: a művészet…" Ahogy Kós Károly tanulmányában összefoglalja, a Ruskin és Morris által Angliában létrehozott virágzó, egyszerre modern és nemzeti művészetet a kontinens országai is – kiéhezve a kulturális táplálékra – nagy érdeklődéssel fogadták. A céhek világát több helyen felelevenítették, így jött létre a Wiener Werkstätte, a német Werkbund és még sok más kitűnő kezdeményezés, amelyek mind a művészet és az élet egységét szolgálták, mert "a művészethez joga és szüksége van minden embernek egyformán. Minden emberi kor és társadalom olyan mértékben a kultúra kora, illetve a kultúra társadalma, amilyen mértékben részesíti vagy zárja ki minden egyes tagját a művészetben való részesedésből."

Észak-Erdély visszacsatolása idején Kós Károly nem vállalja el a neki felajánlott magas pozíciókat, viszont elfogadja a felkérést a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán a mezőgazdasági építészet tanári posztjára. 1944 őszén ennek kapcsán ismét válaszút elé kerül: a főiskolával együtt Keszthelyre költözzön vagy maradjon Erdélyben? Újból az utóbbit választja.
A világháború végének zavaros időszakában Kolozsvárra, a nővéréhez kénytelen beköltözni a feleségével együtt. Ahogy önéletrajzában írja "a háborús vihar nyomán felborult életrendben a felszabadult huliganizmus” elől kényszerültek elmenekülni sztánai otthonukból, amelyet kiraboltak és részben elpusztítottak. Kolozsváron is teljesen lehetetlen állapotok fogadták őket, nem volt sem élelem, sem fűtőanyag, sem villany, sem víz. A háború Kós korábbi kolozsvári munkalehetőségeit is megszüntette. Hatvankét évesen ismét a nulláról kellett indulnia.


a budapesti állatkert szarvasházának terve -forrás: Pál Balázs: Kós Károly, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971, Lechner Tudásközpont szakkönyvtára


Az elkeseredése azonban nem tartott sokáig, mert a kezébe került egy durva csomagolópapírra nyomtatott új napilap, a Világosság. Bekapcsolódott az újság szerkesztésébe, majd megalapították a Magyar Népi Szövetséget, amelynek megyei elnöke, majd nemzetgyűlési képviselője is volt. 1944-45 fordulóján választott dékánként újra megnyitotta a Mezőgazdasági Főiskolát, majd az intézmény intézetté (Institutul Agronomic) történő átalakítása után itt a magyar tagozaton tanított 70 éves koráig, a nyugdíjba vonulásáig.
1944-ben újjászervezték az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet is, a földműves réteg százéves szervezetét, amelynek Kós Károly az elnök-igazgatója lett. Folyóiratot és naptárat is kiadtak. 1946-ban jelent meg a Falusi építészet című, a lakosság számára szánt tanácsadó könyve, 1957-ben a Mezőgazdasági építészet című szakkönyve főiskolás hallgatók és mezőgazdasági szakemberek számára.

Az építészet területén is működött, bár elég szűk mozgástérrel, műemlékeket restaurált (1944-ben például Mátyás király szülőházát Kolozsváron), templomokat tervezett, valamint kultúrházakat, mezőgazdasági üzemépületeket, családi házakat, falusi parókiákat, amelyek közül sok szintén nem vagy nem az eredeti tervek szerint épült fel. 94 éves korában, 1977. augusztus 24-én hunyt el Kolozsváron, földi maradványai a Házsongárdi temetőben nyugszanak.

Pesti Monika


Forrás: 

  • Pál Balázs: Kós Károly, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)

Képek forrása:

  • Pál Balázs: Kós Károly, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)
  • kastelyerdelyben.ro
  • pestbuda.hu
  • epitesimegoldasok.hu
  • welovebudapest.com
  • maszol.ro

 

Lechner Tudásközpont

vélemény írásához jelentkezzen be »