építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Apa, popkultúra, hit, szerelem, szenvedély

Hatodik kötetük megjelenésének hírére megtelt az A38 Hajó étterme. Nyilvánvaló, hogy az építészek világa különlegesen fogékony Miltényi M. Miklós és Vadász Bence verseire, grafikáira. A szakma nem vakbélgyulladásosan komoly közéletének legüdítőbb vonása ez: a begyakorolt szerzőpáros időről időre előrukkol friss kötetével, a szakma pedig egy kis jókedvet joggal remélve összesereglik. A hétköznapi munkadarálóban eltávolodott kollégák újra találkoznak és jóérzéssel lapogathatják egymás hátát. Bojár Iván András írása.

Mint korábban, a nagyérdemű most is Básti Juli Kossuth-díjas színművész első interpretációin keresztül ismerkedhetett meg a kötettel. A szakma valamint a versekkel leginkább eltalált nemzedék nevében magam mondtam néhány szót.
A könyvbemutató esemény fókuszában álló felnőttgyerekek hatalmas, városképet domináló házakkal maradnak meg az örökkévalóságnak, vagy legalábbis a következő két-három-négy nemzedéknek. Legszemélyesebb ügyük mégis minta ezeknek a szeretve dédelgetett köteteknek az elkészítése lenne. Barátság van bennük. Produktív, egymásra évtizedek sorozatán át figyelő és reflektáló emberi kapcsolat. Irigylésre méltó minőség a szétporladó emberi kapcsolatok korában.

Mint korábban, a nagyérdemű most is Básti Juli interpretációin keresztül ismerkedhetett meg a kötettel. Fotók: Gergely Bea

Vadász Bence sok mindenből képes verset írni. A Kalandárium című kötet keretét 12 vers alkotja, a hónapok versei.


Vadász Bence sok mindenből képes verset írni. A Kalandárium című kötet keretét 12 vers alkotja, a hónapok versei. (A december különösen jó!) De van itt SMS-ekből, napi ötletszilánkokból faragott szöveg is, melyek töredékeiből végül a gyermeki kiváncsiságát, játékosságát soha el nem vesztő ember képe áll össze.


Miltényi M. Miklós és Vadász Bence. A könyvbemutató fókuszában álló felnőttgyerekek hatalmas, városképet domináló házakkal maradnak meg az örökkévalóságnak, legszemélyesebb ügyük mégis minta ezeknek a szeretve dédelgetett köteteknek az elkészítése lenne.


Gyerekes, persze, de érződik, hogy ezek már ősz hajú gyerekek versei. Gügye-komoly versek, bölcs-vicces versek: generációnk lenyomatai. Miltényi és Vadász magánügyei. Vagyis a miénk, a velük együtt későközépkorúvá felnövő már-már öregembereké.


Ez a fanyar mosoly melegíti Miltényi Miklós rajzait. Kötetről kötetre szép lassan a hazai grafikai kultúra legfilozófikusabb irányzatába, a Réber Lászlótól Tettamanti Béláig ívelő sorba nőtt föl Miltényi rajzi világa. Érzékeny vonalaiban a felvállatan érzelmes ember rezdülései dolgoznak.


Bár a jókedv, a derű hívta elő a kötetet, abban az élet nagy
kerettémái sorakoznak fel: az apa, a popkultúra, melybe beágyazódva élünk, a hit, a szerelem, a gyermekeink, és az irodalom, a szenvedély témái. Meglepő, hogy egy valami nincs ezek között: építészet. Az a sok rétegű metaforarendszer, amit az építészet számukra egyébként kínál, itt ki van kapcsolva. Szükségtelen. Itt a szó, a sor, a vesrszak, a ritmus, a passzos és kicsorbított rímek építkeznek. Nem az alkotók. Na jó, a Parlament épülete és Steindl Imre felvillan egy röpke pillanatra, hogy mégse érhesse szó a ház elejét.

Bojár Iván András

vélemény írásához jelentkezzen be »