építészet : környezet : innováció

Az előregyártás él: The Reasons Offsite

„Mi nem találtunk ki semmit” – jelenti ki Samuel Gonçalves a moduláris és előregyártott építészet nagy múltjára utalva a The Reasons Offsite című kiállítás megnyitóján. Gonçalves a SUMMARY Architecture portugál építészstúdió alapítója, így a tárlatot megnyitó előadása nem csupán kurátori, de aktív építészi tapasztalatokat is a résztvevők elé tár a moduláris építkezés témájában.

A Camões Intézettel és a SUMMARY stúdióval együttműködésben megrendezett, virtuális kiállítást megnyitó építész ugyanakkor hangsúlyozta az együttműködések fontosságát annak érdekében, hogy az építészetről beszélve minél több szempont, minél többször találkozzon. Az építőművész és az épülethasználó, az alkotófolyamat és a mindennapi térérzékelés közötti diskurzusra lehetőséget kell teremteni. A Kortárs Építészeti Központban 2019. október 4-től 21-ig megtekinthető tárlatnak épp ez a szándéka – ezt hangsúlyozza a moduláris koncepció is (miszerint az egész kiállítási anyag elfér egy könnyen hordozható dobozban).




A „The Reasons Offsite” cím megelőlegezi, hogy „offsite”, azaz előregyártott, majd kihelyezett elemekből összeálló épületekről szól a kiállítás. Ezen felül azonban érdemes a „reason” szó különböző jelentéseire is kitérni. A fogalom egyszerre jelent okot, indítékot, értelmet. Így a cím utalhat a moduláris építészet újra- és újrafelfedezésének társadalmi kauzalitására, illetve a tervezés megfontolt, mégis gyakorlatias jellemzőire.

A moduláris és előregyártott elemekből való építkezés gyökerei a 17. századig nyúlnak vissza – derül ki a kiállítás VR-szemüveggel felfedezhető történeti részéből. Történelmünk bővelkedik lakhatási nehézségekkel járó társadalmi-gazdasági szituációkban, és ennek megfelelően az építészettörténet megannyi megoldási javaslatot mutatott már fel. Ezekből huszönötöt kutatott és mutat be kritikai szempontból a kiállítás.

A Portugáliában is nagy gondot okozó lakhatási válság, a megnövekedett lakásigény okát a kiállítást megnyitó építész főként a globális életstílus, a globális vállalatok működésének társadalmi hatásában látja. Gonçalves állítja: továbbra is építenünk kell a fejlett technológiákra, mint a moduláris építészet mindenkori előfeltételére. Az előregyártás, a sorozatgyártás és a modularitás bizonyultak azoknak az építészeti jellemzőknek, amelyek felhasználásával gyors és költséghatékony módon lehet a lakhatási problémákat enyhíteni.

A kiállítás másik szegmense lényegében három kortárs építészetelméleti diskurzusra kínál adekvát választ. Milyen lehetőségei vannak a feltörekvő országoknak a komplex designszemléletet követelő, új iparban érvényesülni? Milyen viták övezték és övezik ma is a 20. század második felében elterjedő „nagy/beton/panel” fogalmi hármassal jellemezhető lakótelepeket? Mennyire lehet eltávolodnunk az építészeti hagyományoktól a lakhatásban; humánus-e a minél kisebb lakótér, amely alapoz a virtualitásra, s inkább lakóbútornak tekinthető, mint lakóépületnek?

A stúdió, amely az imént leírt kiállítást kurálta, amellett, hogy tudományos szempontból is közelít az előregyártás kérdésköréhez, elsődlegesen mégis aktív építészeti tervezéssel foglalkozik, azt egészíti ki spekulatív kutatással. Saját moduláris koncepciójuk inspirációjaként a földbe lefektetett betoncsövek szolgáltak. A tervezett beton modulok mind anyaghasználatukban, mind összeállításukban hasonlítanak a csővezetékekre, egyszerűségük kiemeli a projekt gondolatiságát. Az először a 2016-os Velencei Biennálén bemutatott modulokat a gyümölcsök cikkelyeiről nevezték el. Formájuk a betoncsövek hengereiből transzformálódott, de nem követi a modern moduláris építészeti hagyományosan kocka vagy téglatest formájú tömegét.




Az egy család lakhatásának megoldására alkalmas, az erőforrások és az idő optimalizásának érdekében előregyártott betonelemekből tervezett házakat a helyszínen mindössze három nap alatt, alacsony munkaerőigénnyel tudják összeállítani. A gyári előállítás három hónapot vesz igénybe, melynek során beépítik a konyha és a fürdőszoba modulait, akárcsak korábbi előregyártott építészeti példák esetében. Az egyszintes házak koncepciója meglepő válasznak tűnhet a lakhatási problémák csökkentésére, azonban ők ezt a tudatos „urban sprawl”, azaz a város területbeni kiterjesztésének szervezettségében megvalósíthatónak látják. Ez az alacsony népsűrűségű területekkel történő városbővítés pedig víziójukban természetesen fejlett tömegközlekedést, illetve virtuális rendszerek magas fokú integrációját feltételezi.

A panelkérdés aktualitását aláhúzza a debreceni Modem jelenleg futó PANEL tárlata, mely változatos aspektusokból tárgyalja a témát. A jelenlegi magyar építészeti diskurzusban az előregyártás témaköre inkább az 1960-as évektől kezdve felépített panel városrészek sorsának kérdéseiben nyilatkozik meg, míg a SUMMARY portugál csapata új utakat keres a lakhatási kérdés megoldására, illetve az előregyártás történeti hagyományainak felélesztésére. Samuel Gonçalves-t idézve: „Az embereknek lakni kell valahol, és mind a városok felé tartanak.”

 

Dabóczy Orsolya


A The Reasons Offsite című kiállítás 2019. okt. 4-21. között látható a Kortárs Építészeti Központban (1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.).

KÉK - Kortárs Építészeti Központ

vélemény írásához jelentkezzen be »