építészet : környezet : innováció

Berlini képeslapok a továbbépítésről

Továbbépítés és újrahasznosítás – ez volt a tavalyi év tematikus mottója a Műegyetem Építőművészeti Doktori Iskolájában. Ehhez helyszínt, kiindulási pontot az állandó mozgásban lévő Berlin adott. Az elkövetkezendő napokban 11 írás képeslapként villant majd fel helyszíneket és témákat a város átváltozásaiból. 

Továbbépítés és újrahasznosítás – ez volt a tavalyi év tematikus mottója a Műegyetem Építőművészeti Doktori Iskolájában. Kevés megfelelőbb helyszínt lehetett volna találni ehhez a témához az éves kirándulás helyszínéül, mint Berlin, ahol az egyesülés után és folytán szinte az egész város mozgásba jött a topográfiától kezdve a városi szövet átalakításán át az építészeti projektekig. Nem is lehet olyan helyszínt találni, amelynél ne rétegződnének egymásra a múlt korszakainak beavatkozásai és a hozzájuk kapcsolódó események, jelentések és értelmezések. A továbbépítés kifejezésbe belehalljuk a folytonosságot, a folytatást. Berlinben azonban a törések, traumák, illetve az évtizedeken át tartó kettéosztottság folytán inkább át-, újra- és újjáépítésről beszélhetünk, amelynek célja a folytonosság helyreállítása. Az azonban, hogy miben is állhat ez a folytonosság, milyen hagyományokhoz lehet visszakapcsolódni, s ebből milyen szabályozás, építészeti és városépítészeti elvek következnek, heves viták tárgya volt és maradt mindmáig. Ez nemcsak a megoldandó problémák sokaságából, illetve abból következik, hogy a városépítés léptéke szerint évtizedes távlatokat igényel, hanem az élénk, a város és az építészeti kérdések iránt érdeklődő városi közvélemény reakcióiból is.

A kirándulást megelőző félévben a Berlin átváltozásai c. tárgy keretében áttekintettük Berlin építészetének és városépítészetének néhány fontos témáját. A kurzus és a kirándulás alapján arra kértem a résztvevőket, hogy a továbbépítés mottónak megfelelőn válasszanak ki egy számukra jellegzetes, illetve emlékezetes helyszínt, s adjanak róla rövid formában tárgyszerű és személyes összefoglalást. Az elkészült tizenegy írás képeslapszerűen villant fel néhány helyszínt és témát a sok közül. Ezeket a publikáció szempontjából – némileg önkényesen – három csoportba soroltam. Az első az emlékezés és megbékélés témájával kapcsolatban négy szöveget tartalmaz, a második az átépítés változataiból mutat be hármat, míg a harmadik a városi hálózatok, mobilitás néhány érdekes helyszínébe ad betekintést. Az írásokat kép-, illetve illusztrációs anyag kíséri, a fotók többnyire a kirándulás során készültek. A főoldalon rövid ízelítő olvasható, a teljes szövegek pedig pdf formában elérhetők.

Az „Emlékezés és megbékélés?” című részben tehát négy írás kapott helyet. Az első arról a Karl Friedrich Schinkel által eleve emlékhelynek is tervezett őrségi épületről (Neue Wache) szól, amelyet még a Weimari Köztársaság idejében az első világháború kataklizmájára és áldozataira emlékeztető kultikus hellyé alakítottak. Ezt a nemzeti szocialisták, majd a második világháború után az NDK különbözőképpen értelmezték, illetve az NDK-ban át is építették. 1989 után a politika, Helmut Kohl kancellár valamennyi áldozatra emlékezetető központi emlékhellyé szerette volna alakítani, ami a tettesek és áldozatok egybemosása miatt heves vitákat váltott ki. A második világháború után évtizedekig romos állapotban hagyott Neues Museum nagy szakmai visszhangot kiváltó helyreállítása az épülettel együtt a múzeum mint intézmény egy jellegzetes mintáját és egy kulturális korszakot is az emlékezés tárgyává, mintegy ezek emlékművévé avatta. A Fal központi emlékhelyén, a Bernauer Strassén álló Megbékélés kápolnája örökölte a nevét, hiszen helyén a 19. század végén emelt Megbékélés temploma állt, amely azonban maga is a Fal áldozatává vált. Minthogy épp a halálsávba esett, először használaton kívül került, majd a '80-as évek közepén felrobbantották. 1989-90-ben épp az emlékeztetés céljával és megbékélés reményében mentett meg a Fal által kettészakított gyülekezet lelkésze egy szakaszt az akkor még álló Falból, amely a központi emlékhely kiinduló pontja lett. Az egykori templom helyén emelt kápolna nemcsak funkciójában, hanem anyagában és az elkészítés módjában is hordozza a hely emlékezetét. (Juhász Ágnes)

Hogy az emlékhelyek és emlékművek hogyan segítik a múlt feldolgozását, s mennyiben képesek előmozdítani a megbékélést, ma szintén vitatott kérdéssé vált, amint erről az emlékezet kultúrájának neves kutatója, Aleida Assmann magyarra is lefordított könyve, a Rossz közérzet az emlékezetkultúrában is tanúskodik. Az emlékezés nem lezárt, „elintézhető” folyamat, hanem újra meg újra a generációk és az egyes emberek részvételét és erőfeszítését igényli – ekként jelenbeli és a jövőre is kiható cselekvés. A Fal ugyan lassan valóban történelmi emlékké válik, de az általa is előidézett megosztottság a keletiek és nyugatiak között továbbra is fennáll. A megbékélést egy közös tanulás folyamataként és jövőbe vetített programként fogalmazza meg a nemrég az Állami Operaház raktárának egyik szekciójában kialakított Barenboim/Said Zeneakadémia és a Boulez hangversenyterem. A világhírű zongoraművész és karmester, Daniel Barenboim és a 2003-ban elhunyt barátja, a neves irodalomtudós Edward W. Said úgy vélték, hogy a zene közege alkalmas lehet a népek és kultúrák közötti párbeszéd és megértés előmozdítására. Ennek jegyében hozták létre 1999-ben palesztin és izraeli zenészekből a West-Eastern Divan Orchestrát, s ennek folytatásaként fogható fel az Akadémia megalapítása. Zeneszerzői munkásságán túl karmesterként a zene intenzív, sokféle közvetítése határozta meg Pierre Boulez munkásságát, akivel Barenboim évtizedeken át szoros szakmai és emberi kapcsolatot ápolt. Az ő tiszteletére, majd – miután elkészültét már nem élte meg – az emlékére készült el a Frank Gehry által tervezett Boulez hangversenyterem, amely az előadóktól és a befogadóktól is a szokásos előadói formákhoz képest innovatív közlésmódot, illetve intenzív figyelmet, erőfeszítést igényel. Az egész személyiséget fejlesztő célkitűzéseknek felel meg az akadémia zenei képzése is, amely a magas szintű hangszeres képzés mellett jelentős hangsúlyt fektet a humán diszciplinákban (zenetörténet, kultúrtörténet, filozófia) való jártasság elsajátítására is.

Az első blokk szerzői:

Melléklet: a berlini kirándulás során felkeresett helyszínek, lista és térkép. Készítette: Anschau Péter.

Kerékgyártó Béla

 

vélemény írásához jelentkezzen be »