építészet : környezet : innováció

"Celebrate the journey"

Masznyik Csaba: "A zeppelines Új Városközpont terveit az Országos Építészeti Tervzsűri 13:2 arányban támogatta. Voltak a szavazás kimenetele felől kétségei?

"A zeppelines Új Városközpont terveit az Országos Építészeti Tervzsűri 13:2 arányban támogatta. Voltak a szavazás kimenetele felől kétségei?

Nekem soha nem voltak kétségeim a projekt sikeressége és megvalósíthatósága felől, ha lettek volna, akkor nem vágok bele. Az Új Városközpontot a tervzsűrin hivatalos úton javasolták az építési engedély megszerzésére, illetve sikerült megkötni a fejlesztés megvalósításához szükséges hitelszerződéseket. Ez is azt bizonyítja, hogy széles körű szakmai, illetve társadalmi támogatásban van részünk. Persze nekem is a torkomban dobogott a szívem, mielőtt bejelentették a szavazás végeredményét, hiszen a legnagyobb álmom megvalósulásáról volt szó, hosszú évek munkájáról. Egy üveg pezsgő el is fogyott utána, de ünneplésre igazán akkor lesz okunk, ha majd átadjuk az épületet." 

"Az tévedés, hogy nincs rá kereslet. Nagyon sok márka egyszerűen azért nem jön be Magyarországra, mert nem talál az igényeinek megfelelő üzlethelyiséget Budapesten. Olyan cégekről beszélek, amelyek soha nem mennének be a plázákba, bevásárlóközpontokba, belvárosi lokációt keresnek, magas minőségű utcai üzlethelyiséget, ahol tudnak terjeszkedni. Szerintem az Új Városközpontnak nemcsak létjogosultsága van, hanem kimondottan szükség van rá. Ez egy esély a Belvárosnak arra, hogy régi fényét, imázsát, presztízsét visszanyerje, a Belvárosnak szüksége van a változásra. Kivételes vizuális élmény, magas színvonalú vásárlási lehetőséggel egybekötve." 

Az V. kerületi önkormányzat és így a belvárosiak felé egyébként tényleg komoly vállalásokat tettünk. Az építkezés idejére egy ideiglenes falat húzunk a beruházás köré, hogy megkíméljük az ott lakó, illetve dolgozó emberek nyugalmát. Vállaltuk, hogy a világhírű Foster and Partners építésziroda tervei alapján átépítjük a brit nagykövetség úgynevezett biztonsági tankcsapdáit, hogy sétálóutcává alakítsuk a Harmincad utcát, amely az Új Főutcával megegyező minőségű burkolatot kap. De ami talán az emberek számára a mindennapi életben a legfontosabb, vállaltuk egy közel háromezer négyzetméteres közpark megépítését, amely az Új Városközpont tetején, közvetlenül a Zeppelin alatt helyezkedik majd el. Ide mindenki szabadon és ingyenesen mehet majd fel egy szemet gyönyörködtetően szép, modern, üvegburkolatú siklóval, melyből már a feljutás során is páratlan panoráma nyílik a városra. A Tervező ezt nagyon szépen fogalmazta meg angolul: “Celebrate the journey”. 

Az INDEX interjúja (2010.07.23.) itt olvasható:
Csipaknak egyszer csak 16 milliárdja lett 

 

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »