építészet : környezet : innováció

Csütörtöki Iskola - XX. őszi programsorozat

A Falufejlesztési Társaság Építész Tagozata, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Budapest Klub alapítvány 2015 őszi félévében is folytatja programsorozatát a MÉSZ székházban. 

Csütörtöki Iskola - XX. - 2015 őszi félév

Kurátor: Krizsán András DLA építész

Az előadások kezdési időpontja 17.00 óra.
Cím: 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2, MÉSZ székháza.

Az előadáson való részvétel előzetes regisztráció és kreditigazolás kiadása nélkül ingyenes.

2015. október 1, csütörtök, 17.00 óra
Dr. Horváth Pál vallástörténész
Az Iszlám Állam a mai világban

Az iszlám országokban nem történt meg az iszlám számára teljességgel elfogadhatatlan "egyház és állam különválasztása" és érvényben van az ősi saria, mely nemcsak a büntet, hanem büntetést előz meg avval, hogy vallási, és etikai oktatást nyújt az állampolgároknak. A jelentős, meghatározó muszlim népességgel rendelkező, de nem "iszlám államokban", mint pl. Törökországban és a Balkánon folyamatos az a mozgalom, amely egy valódi iszlám állam alapítására irányul és ezért folyik évek óta fegyveres harc a volt Szovjet Közép-Ázsia új államaiban is. Az iszlám nem ismeri el se az ember központú humanizmust, se a vallási reformációt, a "felvilágosodást", még kevésbé a materializmust, individualizmust, liberalizmust. A világ megismerésére szolgál a tudomány, ebben van fejlődés, haladás, modernizáció, de Allah utolsó prófétája Mohamed tanításai és a Korán, az isteni kijelentés, változatlan az idők végezetéig. Az ember Allah szolgája, nincs semmiféle saját joga, csak a szolgálat kötelessége. Nem fogadja el, hanem elítéli a "kulturális relativizmust" azt, hogy a vallási és kulturális szabályok mesterséges konstrukciók, ezért nincs egyetemes erkölcsi mérték. Elutasítja a globalizmust a vele járó fogyasztói társadalom és a közösségi életre káros liberális individualista életmódot. Ezzel szemben védi a családot, tiltja az élvezeteket, szigorúan bünteti a szeszesital, a kábítószer fogyasztást, a házasságtörést, a prostitúciót, a homoszexualitást stb. Az iszlám offenzív a vallás védelmében, a kereszténység pedig olyannyira defenzívvé vált, hogy hatása a nyugati "keresztény" kultúrában már-már elhanyagolható. Az iszlám ellenállás persze botránykő az "ember- és szabadságjogok" liberális harcosai szemében. Érthető, miért folytatnak az iszlám eszme, és ennek képviselői, a muszlim országok és közösségek ellen könyörtelen szellemi, gazdasági, sőt esetenként fegyveres harcot a globalizációnak feltétlen elkötelezettek, akik a kultúra, a szokások, a piacok "megnyitásából", a "nyitott társadalomból" hasznot húznak, főként a multinacionális pénzügyi szervezetek, illetve azok irányítása alatt állók.

2015. november 12, csütörtök, 17.00 óra
Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató
Olyan leszek pont, mint ő…

A mai kor tragédiája az apák tragédiája. Temérdek kutatás, elemzés szól a hiányzó apakép következményeiről, a férfiak változó szerepéről, az időhiány, a pénz utáni hajsza romboló hatásairól. Egy kutatás során kisgyereket kértek meg arra, hogy rajzolják le Istent. Az eredmény szemüveges, bajuszos, vagy éppen kinyúlt melegítős férfiak sora lett, a gyerekek saját apjukról mintázták a teremtőt. Arról, akiknek az életüket köszönhetik. A jelenség érthető, hiszen a gyerekek életében az apa hozza be elsőként a külvilágot. Az anya ugyanis túl közel van, vele olyan szintű az azonosulás, hogy „ő szinte én vagyok” Az apa az első külső személy, rajta keresztül tanultunk meg kapcsolódni a többi emberhez. Vele tapasztaljuk meg, hogyan viseljük el egymást, hogyan tudunk szeretni, minket hogyan lehet, miként bízhatjuk magunkat a másikra. Mindez pedig a kötődés képességét jelenti. Ha az apa személye hiányzik, nem alakul ki a megfelelő érzelmi kapcsolatteremtő készség. Pedig az apa személye kellene, hogy jelentse a gyerek életében az állandóságot, ő a biztonság, a kiszámíthatóság első számú záloga. Ha „apa is megmondta”, akkor az úgy van. Abban, hogy ma olyan sok a bizonytalan ember, a stabil apakép hiánya is közrejátszik. Kutatások igazolják, hogy 39 anorexiás lány közül 36-nál hiányzott a szoros apai kapcsolat, s az önmagukért felelősséget vállalni nem tudók 60 százaléka szintén stabil apakép nélkül nőtt fel. E krízishelyzetekből szerencsére van kiút, ha talál megfelelő pótló kapcsolatot és mintát a gyermek, de nélkülük nem lehet egészségesen felnőni. A nemi identitás kialakulásában is fontos az apák szerepe. A lányok könnyebb helyzetben vannak ebben az életkorban, mert fiúvá válni nehezebb, főként, ha az apa ritkán van jelen. Hiszen ahhoz, hogy a gyerek „rámintázódjon”, látnia kell, apa hogyan ásít, eszik, haragszik, örül. Az erős anyák gyakran követik el azt a hibát, hogy minden férfimunkát elvégeznek. Nem szabad. Vagy ha mégis úgy hozza a szükség, hogy nekünk kell beverni azt a szöget, legalább tegyük hozzá: így sem rossz, de ahogy apád beverné… Meg kell ezt tenni a kisfiúk férfivá válásáért.


2015. december 17, csütörtök, 17.00 óra
Prof. László Ervin tudományfilozófus
A globális világ kihívásai 

László Ervin, az Olaszországban élő tudós, akinek eddig tizenhét nyelven jelentek meg művei, kristálytiszta logikával, világos és egyszerű stílusban vezeti be az érdeklődőt a globalizált világ dzsungelébe. Kiindulásképpen a jelen válságának feloldását két lehetséges forgatókönyv szerint képezi le egyszerűsített formában, a világméretű összeomlás, illetve az összefogás megvalósulásaként. Majd a helyesebb utat kijelölve sorra veszi azon általános hiedelmeinket, melyeken ideje túllépnünk, mint például, hogy „az élet nem más, mint küzdelem a fennmaradásért”, vagy „az a jó, ha minél gazdagabb vagy” és „a természet kimeríthetetlen” stb. Helyettük a manapság elsikkadó felelősség fontosságát hangsúlyozza, s megfogalmaz egy új, planetáris etikát, melyet a Budapest Klub tíz pontban határozott meg. Ezek az erkölcs, embertársaink és a természet iránti tisztelet, a másokkal való együttmunkálkodás egy jobb világ teremtésében és belső énünk fejlesztésének alapelvein nyugszanak. Az ebből következő konkrét gyakorlati lépések azonban egyrészt elég általánosak s ezáltal nehezen megfoghatóak, másrészt feltételeznek egy nagyfokú önállóságot, egyfajta „harcias” hozzáállást, mellyel mondjuk alkalmazottként odaállunk a multi cég vezetője elé, s meggyőzzük őt arról, hogy termeljünk már környezetbarátabb módon. Ezeket a naivnak nevezhető tanácsokat ellensúlyozza az az igenis követhető és elfogadható módszer, amellyel egyéni kibontakozásunkat segíthetjük.


Minden kedves barátunkat és új ismerősünket szeretettel vár a szervezők nevében:

Krizsán András DLA építész kurátor
FFT Építész Tagozatának elnöke


www.falufejlesztesitarsasag.hu




MÉSZ

vélemény írásához jelentkezzen be »