építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Egy kicsit ázsiai, egy kicsit fúziós tigris a Belvárosban

A Belváros egy megszokott, klasszicista bérházának belsejében eklektikus belsőterű szálloda épült. A különböző hangulatú szobákat a Bara Ákos tervezte közösségi terek egységes stílusú, mégis erőteljesen kevert világa foglalja keretbe. Az utcaszinten megnyílt Urban Tiger étterem pedig egyfajta misztikus városi dzsungel lett. Bán Dávid írása. 

A turizmus rohamos fejlődésével a budapesti Belváros komoly átalakuláson megy át az utóbbi években. Szerencsés esetben egyes régi bérházak minőségi módon újulnak meg és kapnak a korábbitól eltérő funkciót. Ez történt a Kecskeméti utca és a Királyi Pál utca között álló épület esetében is, ahol a vendéglátó és szálloda üzletekben érdekelt tulajdonos, Lefkovics György egy igen érdekes ötlettel állt elő, amikor a Hotel Rum Budapest elnevezésű szállodájának koncepcióját kitalálta.


Urban Tiger - építész: Bara Ákos - fotó: Batár Zsolt

 

Pedig az eredeti elképzelés még hagyományosabbnak tűnt, hiszen az éttermektől nyüzsgő, egyre jobban sétálóvá váló utcában álló, két irányba nyitott, háromemeletes, négy ablaktengelyes lakóház újragondolásával eredetileg egy olyan szállodát szeretett volna kialakítani, amelynek miden szobája standardizált, egységes formát, felszereltséget, berendezést és dizájnt képvisel. Ezzel az elképzeléssel kereste meg a Bara Design Stúdiót. Az előkészítés során azonban hamar kiderült, hogy bármennyire szabályos homlokzatúnak is tűnik a ház, mögötte a belső terekben lehetetlen az egységesítés, mert igen bonyolult annak szerkezete, nem lehetett volna kialakítani egy jól működő alaprajzi képletet. Belátva, hogy az egységesítés ilyen módon nem kivitelezhető, ezért a módosított elképzelésben már harmincnyolc, teljesen különböző szoba tervezése szerepelt, a tulajdonos ezzel bízta volna Bara Ákosékra, ez azonban az adott időszakban nem volt megoldható. Így jött az a szokatlan ötlet, hogy ha a szobák alaprajzilag, szerkezetileg egymástól ennyire eltérőek, akkor mindez a dizájnban is karakteresen jelenjen meg, legyenek teljesen különböző belső terek. Ezért Lefkovics György felkérte az összes olyan belsőépítész tervező, dizájner ismerősét, akikkel korábban bármikor is dolgoztatott, hogy mindenki tervezzen egy-egy szobát a maga elképzelése, világa szerint.


Urban Tiger - építész: Bara Ákos - fotó: Batár Zsolt

 

A jónak ígérkező terv azonban csak részben valósult meg, mert nem sikerült minden felkért tervezőt bevonni a projektbe, így ha nem is pontosan az eredeti elképzelések szerint, de azért elindult a szálloda kialakításának folyamata. Viszont az egymástól várhatóan jelentősen eltérő megjelenésű szobák mellett a közösségi tereknek azonban valamiféle egységesebb arculati keretet, átfogó stílust képzelt el a megrendelő, így végül ezzel a feladattal bízta meg Bara Ákosékat. Így ők tervezték a Királyi Pál utcából nyíló recepciót, a lobbit, a lépcsőházat, a megújuló homlokzatot és a tetőre telepített, várhatóan jövőre megnyíló sky bárt, valamint a Kecskeméti utca felől bejárható éttermet is. Mindezek a terek a maguk belsőépítészeti megfogalmazásukkal foglalják keretbe a különböző elképzelésű szobákat. A vendégek több szobatípus közül választhatnak, amelyek alaphangulata inkább világos, néhány helyen már-már letisztult formavilágú, de sokszor jelennek meg bennük finom részletek, megszokott, régi kedves bútorok újragondolva – például a 60-as évek kényelmének egyik elengedhetetlen hazai kelléke, a Sky fotel itt már szokatlan színekbe kárpitozva. A közösségi terek pedig mindehhez egyfajta kontrasztos, eklektikus stílusú keretet alkotnak hatalmas, már-már túlburjánzó csillárokkal, plafontól a földig lógó, nehéz, bordó függönyökkel, mindenfelé tükrökkel és csillogással.


Urban Tiger - építész: Bara Ákos - fotó: Batár Zsolt

 

A szállodának a Kecskeméti utca felől, a nagyközönség számára is nyitott étterme, az Urban Tiger lett a belső arculat talán leginkább karakterisztikusabb eleme, nem véletlenül válogatta be a londoni Restaurant And Bar Design Awards zsűrije a legjobbak közé, valamint lett a European Bar díj kategóriában elődöntős lett. Az étterem konyhája egyfajta ázsiai fúziós koncepción alapszik, amelyben a hagyományos ízvilág valamilyen szokatlan csavart kap. Ugyanezt az elképzelést szerették volna kidomborítani az étterem építészeti kialakításában is. A tervezők, munkáik révén sokat utaztak Ázsiában, főleg Kínában, így mélyebben sikerült bepillantaniuk annak világába.


Urban Tiger - építész: Bara Ákos - fotó: Batár Zsolt

 

Megismerve a hagyományos, de modern ötvözetet kapott távol-keleti építészeti megoldásokat, belső térkialakításokat, a budapesti étteremben is ennek a világnak a kifinomult verzióját kívánták belevinni. Úgy gondolták, részben alapozva a mostani nyugati trendekre, hogy a '60-as évek reneszánszát élő dizájnja jól vegyíthető az orientális alapokkal. Akárcsak a szálloda szobái, így a közösségi terek és maga az étterem is egyfajta kevert világú arculatot kap, mindezt persze úgy, hogy abban a bizonyos konceptuális kereten belül maradjon. Az étterem alaphangulatát semmiképp nem szerették volna egyértelműen és kizárólagosan az ázsiai irányba elvinni, hiszen maga konyha is csak az ázsiai alapokra épít, de azon lényegesen túllépő menüt kínál. A tér egyben többfunkciós, hiszen a szálloda vendégei itt reggelizhetnek, napközben pedig, az étteremen kívül kávézóként működik az Urban Tiger.


Urban Tiger - építész: Bara Ákos - fotó: Batár Zsolt

 

Akárcsak az étlap vegyessége, a dizájnban is ugyanez a vonulat jelenik meg. Ez leginkább a kis részletek végiggondolásával és a legkülönbözőbb tárgyak összehangolásával érték el. A helyiség színvilágában, amit a hosszú, pálcás izzókkal megoldott világítás is megerősít, szintén az ázsiai alaphangulatot, a bambuszok világát jeleníti meg. Igen karakteres az Ivanka betonmegoldásokkal megtámogatott, három dimenzióba kilépő mintázatú faburkolat. Mindezt a jól elhelyezett, surló fények emelik ki valóban és varázsolnak a falból térélményt. Az étterem bútorait, beleértve a kanapékat, bárszékeket, mind egyedileg tervezte a Bara Design Stúdió, semmilyen készen vásárolt alkalmatosság nem került be a térbe. A sötétebb tónusú térben sok fafelülettel is találkozhatunk, amely hangulati utalás az ázsiai, bambuszos alapképletre. A kevert arculat semmilyen irányban nem kívánt dominánsként hatni, igyekezett jól megtartani az egyensúlyt a különböző stiláris jegyek és világok között. Az Urban Tiger – mint ahogy a nevet kitaláló kreatívok is nyilván erre kívántak utalni – megmarad egyfajta misztikus, meleg, burjánzó dzsungelnek a városi rengetegben.

Bán Dávid

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »