építészet : környezet : innováció

egy tökéletes nyár

gaspar_bonta: fantasztikus nyár volt. egészen olyan volt, min ha egy hiú évszak módjára különös gondot fordított volna a nyár arra, hogy az emberek hogyan vélekednek róla. tökéletes volt. ez a nap egy mind közül, de olyan különleges, mint semelyik. ez volt az utolsó nap.a hőmérséklet nem volt kellemetlenül magas, a szél hűvös és jámbor hullámokban mozgatta a terem nagy bársonyfüggönyeit. a fel-fellibbenő függöny éles, arany fénypárszmákat eresztett be, melyek a másodperc töredéke alatt a jelenlevők arcára csapódtak.

fantasztikus nyár volt. egészen olyan volt, min ha egy hiú évszak módjára különös gondot fordított volna a nyár arra, hogy az emberek hogyan vélekednek róla. tökéletes volt. ez a nap egy mind közül, de olyan különleges, mint semelyik. ez volt az utolsó nap.

a hőmérséklet nem volt kellemetlenül magas, a szél hűvös és jámbor hullámokban mozgatta a terem nagy bársonyfüggönyeit. a fel-fellibbenő függöny éles, arany fénypárszmákat eresztett be, melyek a másodperc töredéke alatt a jelenlevők arcára csapódtak.

ahogy utolsó mondata végére ért, a terem hallgatósága egy könnyed, fáradt kacagást hallatott. a sorban utána következő nyugtalanul mocorgott. bélrendszere furcsa perisztaltikába kezdett. nem volt kedvére való ez az előjáték. érezte. majd egyszer csak, váratlanul és vadul, mint egy magára sokat váratott fennséges szerelmeskedés, mint egy böjt utána kiadós lakoma, mint egy nyilvános wc a hólyag elpattanásának határán, elkezdődött.

halk murmur ment át a termen, mintha az ébredező közös tudat ásítana és tápászkodna elkényeztetett pihenőjéből. lassan sok fejjel emelkedett meg a nagy jószág, sok szája sok arccal, sok hanggal szólta ugyanazt. tekintélyes hölgyek és urak méltatták itt az egizsztencia, a hit, a bátorság, a bölcsesség antik eredetű kérdéseit. mint egy daljáték, hangjaik váltakozó lejtése, erőssége finom útra repítette. a hangok halk susogássá, a susogás széllé, a szél pedig szárnyakká változott, ahogy állt ott nyitott szemmel és mégis magában a legmélyebben nézett éppen befele. repült.

na most mi van ?

talán most nyert bizonyítást a húrelmélet és más valóság, más sík, más jelen van éppen ? valami történt vajon, amire a fegyelmezett repkedés közben nem jöttem rá ? hirtelen a szavak viharrá változtak, a repülés véget ért, a menedékkeresés vált aktuálissá. mit nem vettem észre ? és most, hirtelen, most csend van. az idő áll.

újra körbenézett. a levegő még mindig nehéz, az ablak bársonypillái még mindig rebegnek, a fény még mindig egy mesterlövész higgadtságával találja meg a gyanútlan szemlélődők homlokát. a tisztes hölgyek és urak szótlanul néznek maguk elé. alszik a nagy hang, hallgatnak a kis fejek. az idő megszűnt múlni.

majd újra és újra, kiemelkednek a sorokból és megmozgatják a lepleket, írják a dogmákat, hogy az eretnekek feje fájhasson, amíg a jó választ megszüli. saját kételyeik válaszai ezek. a nagy hang néha egyet morog. az ablak pislog, a fény vadászik. az idő áll.

az idő áll.

 

bonta gáspár

2009

 

vélemény írásához jelentkezzen be »