építészet : környezet : innováció

Elhunyt Tokár György

"...az Ipartervben megtanult racionális gondolkodás végigkísérte egész pályámat. Megóvott a szakmai divatoktól és az építészet tiszteletére és szolgálatra nevelt."  86 éves korában elhunyt Tokár György.

 

1933. július 14-én született. Olyan kimagasló építészektől tanulhatott, mint Pogány Frigyes, Rados Jenő, vagy Weichinger Károly. Mesterei különbözőképpen határozták meg az akkori magyar építészetet, így  "megismerte a politikai ideológiákkal megterhelt alapállást éppúgy mint a kizárólag szakmai elvekből kiinduló szemléletet."


A XII. kerületi Hajnóczy u. 4. szám alatti lakóház, melyet Emődy Attilával közösen tervezett 1959 és 1964 között.

 

Részt vett az 1965-ös Nemzeti Színház tervpályázatán, megépült munkái között pedig ott találjuk a Budapest Főváros Elektromos Művek munkásszállóját (1964–1965), a XII. Hajnóczy u. 4. szám alatti lakóházat (közös munka Emődy Attilával, 1959-1964), a bajai Eötvös József Főiskola kollégiumát(1963-1973), és a Láng Gépgyár kultúrházat (1967-1969), melyet nemrég Nagy Csaba és az Archikon csapata alakított át kortárs szellemben. Kisléptékű, sokunk által látott munkája a Makrisz Agamemnon és Makrisz Zizi által készített kútszobor betoncsobogója a Széll Kálmán téren. 


A Láng Gépgyár kultúrháza 1967 és 1969 között épült., forrás: epiteszforum.hu


Láng Művelődési Központ, építész Archikon, fotó: Bujnovszky Tamás

 

Fontos munkái voltak a műemléki helyreállítások területén is:  megtervezte a büki templom új belső tereinek kialakítását, valamint részt vett a Fővám téri Vásárcsarnok 1990-es évekbeli rekonstrukciójában is Hidasi Györgyivel és Nagy Gergellyel, mely munka a FIABCI nagydíjat is elnyerte.” 1964-ben és 1965-ben Londonban is dolgozott a Chamberlin, Powel and Bonn cégnél, 1978-ban pedig az ottawai Carleton Egyetem vendégprofesszorává nevezték ki. Tokár György hazánkban Ybl-díjas építészként 2018-ban Prima díjat is kapott.


A Pesti Központi Vásárcsarnok, forrás: budapest100.hu

 

"A világgazdasági válság idején születni, a második világháború alatt gyerekeskedni, 1956-ban diplomázni, majd a szakmát a szocializmus alatt gyakorolni mozgalmas életet jelentett."

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »