építészet : környezet : innováció

Építészstúdió a budai hegyoldalon

Az építész irodája nemcsak egy munkahely, hanem egy alkotó tér is. A B13 építész és belsőépítész műterem egy baráti, kreativitást segítő, átlátható és a természettel szoros kapcsolatban álló helyszín, mely Bényei István,  Hoffmann György és Szabó Ádám tervei alapján valósult meg. Bán Dávid írása.

Életünk jó részét munkával töltjük. A munkahelyek nagy hányada irodákból áll, amelyek lehetnek egyre komfortosabb, hatalmas tömbökben, vagy kisebb léptékű épületekben, de nem mindegy, hogy mi veszi körül a munkaállomásunkat, s az sem, hogy mi öllei körbe az épületet, mire nyílik kilátás. Budán, ott, ahol a fogaskerekű vasút jellegzetes, mégis barátságos dübörgésével kúszik fel a Széchenyi-hegyre, a Kútvölgy lankáin áll egy első ránézésre szabályos, egyszerű épület. Mégis hatalmas szemeket mereszt a mellette elhaladó szerelvényekre, így a fogaskerekűről is jól belátni a belső terekbe, a B13 építésziroda nyitott és letisztult világába.

Az 1996-ban Grazból visszaköltöző Bényei István építész, több éven keresztül egy kollégáival közösen bérelt lakás két összenyitott nagyméretű szobájában dolgozott, majd elérkezni látta az időt egy saját stúdió kialakítására. Ebben érvényesíteni kívánta a grazi irodából szerzett pozitív tapasztalatait: az építészeti közös gondolkodást, a kreativitást elősegítő open space létrehozását, valamint a természetes környezet közelségét, a nyitottságot. Egy olyan teret, ami nem csak munkahelyként, hanem közösségi helyszínként is működhet, hiszen számos kreatív gondolat, áttörő megoldás nem is a munkaasztal fölött, hanem adott esetben a konyhában egy spontán beszélgetés során születik meg. Bényei szerint minden munkahely kialakításánál mérlegelendő, hogy megfelelő környezetet biztosít-e az open space kialakítás, ami nemcsak egy építészeti játék vagy dizájnelem, hanem valóban inspiratív hatású kell, hogy legyen. Meg kell nézni az adott munkahely és –folyamat dinamizmusát, így nem minden területen alkalmazható ez a megoldás. Az építészeti irodák kialakításánál viszont hatékonyan tud működni ez.


építész: Bényei István - fotó: Batár Zsolt

építész: Bényei István - fotó: Batár Zsolt

 

Az adottságoknak végül a fogaskerekűre merőleges zsákutca végén található telken egy, első ránézésre nem éppen megnyerő ház felelt meg. A kertet teljes mértékben uraló épület ugyanis az 1980-as évek toldozásainak-foldozásainak minden szerencsétlen nyomát magán viselte. Az engedély nélküli bővítések, födémmódosítások eredményeként egy 570 négyzetméteres ipari ingatlan jött létre, amiben az 1980-as évek közepétől egy nyomda működött. Amikor az építészstúdió számára megvették, nyomozni kezdtek az épület eredeti struktúrája után. Ekkor ismerték meg a ház történetét, amely eredeti formájában egy hagyományos tömeget képviselt és területe épp az eladáskor kínált állapot fele, 235 négyzetméter volt. Sikerült az önkormányzattal is megállapodni, aki szintén jelezte, hogy jelen állapotában a telek túlépítetett, az eredeti méretre kell visszabontani az épületet, amely terület pontosan megfelelni látszott a kialakítandó stúdió helyigényének.

Bényei István, Hoffmann György és Szabó Ádám tervei alapján megkezdődött az összes lerakódott sallang visszabontása, majd kezdett kirajzolódni az a szabályos épületszerkezet, amely meghatározta a tervezés irányát is. Hiszen az elképzelés az volt, hogy az épület eredeti formáját megtartva, s megőrizve valamit az ipari jelleg nyersességéből, egy egyszerű tömegű, de közben teljesen modern, jól funkcionáló, korszerű ház jöhessen létre. A tervezésben jól érvényesülnek a kettősségek, szinte minden a kontrasztokon alapszik. Az archetipikus épületformában egy nagyon mai belső kialakítás jött létre. A külső megjelenésben a szinte végletekig letisztult formát a hatalmas ablakok teszik teljesen transzparenssé, illetve kellemes játékosságot ad a két végfalon, a teljes homlokzatot kitöltő üvegfelületek behúzása az épületbe, amely számos szöget, háromszöget rajzol ki. Ezek a felületek este, a belülről kiáradó és különböző szögek által kiadott felületeken elterülő lámpafényben, a külső sötétséggel keveredve különös arcot ad a háznak. A tetőzet és az oldalfalak nagy részénél is folytatódó külső burkolat természetes palából, dinamikus fedési móddal készült.

 

építész: Bényei István - fotó: Batár Zsolt

építész: Bényei István - fotó: Batár Zsolt

 

Az oldalfalakon belül és részben kívül is meg szerették volna hagyni az ipari jelleget, így azokra csak gúzolással került alapvakolat, amelyen átszűrődik a nyers téglafelület egyszerűsége. Ugyanígy a végfalakra szánt látszóbeton felületeket sem simították le teljesen, elmaradt a táblakiosztás is, s az építész, látva a beton nyers állapotában kirajzolódó különleges textúrákat, annak izgalmas felszínét, nem engedte azt kiglettelni. Az épületnek egyfajta bája lett ez a néhány, szinte a múltból itt maradt felület, esetlen töredezettség, amely számos ponton jól találkozik a belsőépítészetben megvalósult csúcsminőséggel. Bényei István szerint nem egy múzeumot, hanem egy alkotó teret kívántak létrehozni.

Ugyanez a kontraszt, valamint az egyszerűség és a praktikum a tér belső kialakításában is jól tetten érhető. A hosszanti elrendezésű épület nagyobb részében a födém kibontásával a tetőbe nyúló nagy helyiség jött létre. Itt alakították ki a tervezők munkaállomásait, s fogadja a belépőt a recepciós asztal. A közös munkatér végébe került a tárgyaló, amely ugyan egy légtérben van a stúdióval, azonban egy különleges elválasztó gondoskodik a zavartalan elvonulásról: egy hatalmas, klasszikus színházi függönyt lehet előtte összehúzni és ezzel szinte teljesen kiszűrni az irodából érkező zajokat. Az egész házban ugyanis jól megfigyelhető a roppant tudatosan végigvezetett hangtechnika. Hiszen fontos szempont volt, hogy az egy légtérben dolgozó 15 alkotó ember mégse zavarja egymást munka közben, így a padlószőnyegtől a mennyezet burkolatig minden elem a minőségi hangtompítás célját szolgálja.

 

építész: Bényei István - fotó: Batár Zsolt

építész: Bényei István - fotó: Batár Zsolt

 

Az épület elülső része a tetőtérbe beépített emeletet kapott, ide került Bényei István tágas irodája. A zenekedvelő építész számára fontos volt, hogy a mindennapi közös munka mellett legyen egy hely, ahová elvonulhat kicsit kizárva magát a stúdió mozgalmas életéből. Az emeletre egy kisebb előtérből, élénkzöld műfű borítású – és akusztikai szempontból szintén jól megkomponált – fallal határolt lépcső vezet fel.

„A fény a második ruha” – vallja Bényei István és épp ezért az egész épületben jól végiggondolt a fény szerepe. A ház minden oldalán elhelyezett hatalmas ablakok a nap minden szakában kellő mennyiségű természetes fényt engednek be, egyben szinte teljes transzparenciát adnak az épületnek, ezzel optikailag is megnövelve a teret. Ugyanakkor a bent ülők is jóformán a külső természetben érezhetik magukat. Olyan hatást kelt, mintha a bent dolgozó építészek a kertben rajzolnának. A mesterséges világítás kialakítása is a különböző funkciók és igények szerint változik. A különböző típusú fények (hangulat-, dizájnfény) lehetőséget adnak a közös tevékenységre, az elvonulásra, de a baráti, felszabadultabb munkavégzésre is egyaránt. Hiszen itt nem egy hagyományos munkahelyet, hanem egy baráti csapat számára készült kreatív teret hoztak létre, olyat, ahol nem a megszokott, régi modellek szerint alakították ki a munka környezetét. A bő másfél éve belakott ház a használók szerint jól működik, de a tervezők azzal is tisztában vannak, hogy a tendenciák alakulnak, így az itt megvalósított megoldásokat sem az örökkévalóságnak tervezték. Igény szerint kívánnak reagálni a változásokra, a műteremház egy rugalmas keretet kíván biztosítani a kreatív tervezésnek, a közös munkának. A fénnyel, a hangokkal, a kilátással és a szabad térrel való tudatos építkezés eredményeként egy több szempontból pozitív légkörű épületet született.

Bán Dávid

 

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »