építészet : környezet : innováció

Idén 11 projekt kapott Építőipari Nívódíjat

Tizennyolcadik alkalommal adták át az Építőipari Nívódíjakat az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ünnepi évzáró közgyűlésén. A Bíráló Bizottság döntése alapján 11 projekt kapott idén Nívódíjat, további hármat pedig elismerő oklevéllel jutalmaztak. 

Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2017. évben tizennyolcadik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA) az Alapítók és Csatlakozók nevében és felhatalmazásukkal. Az Alapítók az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület (ÉTE), a Csatlakozók a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ), a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata (MMKÉT), a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉgKSZ), a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE), az MTF Közműtechnológiákért Egyesület (HSTT) és a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata. A felhívás 2017 tavaszán jelent meg 2017. szeptember 19. beadási határidővel.

Az alábbi 8 kategóriában hirdettek pályázatot:

  • többlakásos lakóépület
  • középület
  • ipari és energetikai építmény
  • mezőgazdasági építmény
  • műemlék-helyreállítás és rehabilitáció
  • közlekedési létesítmény
  • komplex infrastrukturális létesítmény
  • környezetvédelmi és vízügyi létesítmény

Pályázatot nyújthatott be minimálisan 100 millió Ft nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítménnyel a megvalósító szervezetek bármelyike. A megadott határidőre 16 pályázat érkezett. A formai és tartalmi szempontoknak minden pályázat megfelelt. Nem érkezett pályázat a többlakásos lakóépület, az ipari és a mezőgazdasági létesítmény kategóriában.

A benyújtott pályázatokban szereplő létesítmények tervezési és kivitelezési szempontból egyaránt magas színvonalat képviseltek, különösen sok pályázat érkezett a középület és a műemlék kategóriákban. A pályázatot kiírók delegáltjaiból álló 18 tagú Bíráló Bizottság az ügyrend szerint eljárva a benyújtott dokumentációk, illetve a helyszíni bejárások alapján bírálta és értékelte a pályázatokat. A bírálat fő szempontjai a következők voltak: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése; a kivitelezés műszaki-technikai színvonala, szakszerűsége; a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége; valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés.

A Bíráló Bizottság véleményezte a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata által alapított Építési Alkotói Díjra és a MÉK Elnöksége által alapított Sándy Gyula Díjra tett javaslatokat. A Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség önállóan döntött az Épületgépészeti Nívódíjról. A Bíráló Bizottság összesen 11 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és 3 részére elismerő oklevelet adott ki. Az Építőipari Nívódíjat Tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg. A táblák ünnepélyes felavatására 2018 tavaszán kerülhet sor. A pályázat eredményét a Bíráló Bizottság elnöke 2017. december 8-án, az ÉVOSZ ünnepi évzáró közgyűlésén hirdette ki és nyújtotta át a tanúsítványokat.

Tolnay Tibor a Bíráló Bizottság elnöke
Bálint Péter a Bíráló Bizottság Elnökhelyettese
Hollai Pál a Bíráló Bizottság titkára

 


 

Építőipari Nívódíj 2017

Középület kategóriában

Meséskert Tagóvoda „16 csoportos passzívház óvoda”
Tervező: Archikon Kft. 

A kerület a fenntarthatóság és az energiatakarékosság céljait kitűzve bátor és előremutató döntést hozott, így született meg a Meséskert, az országban az első passzívház óvoda. A passzívház megvalósítását az épület funkcionális követelményein, beépítési előírásain és esztétikai megjelenésén felül, már a tervezés során a hőveszteség minimalizálása és a hőnyereség maximalizálása alapkövetelménye vezérelte. 

 

Középület / Kereskedelmi és vendéglátó építmény kategóriában

Hotel Moment’s
Tervező: Archikon Kft. 

Az épület eddigi változatos mozgalmas története során többszöri átalakításon esett át. Ez a varázslatos XIX. századi épület az Andrássy úton egyszerre hordoz magában historikus magyar elemeket és modern építészeti megoldásokat. Az épületet 1880 -1882 között báró Schossberger Henrik terveztette, a hazai eklektikus építészet kiemelkedő alakjával, Feszty Adolffal. Mai alakjában a 99 szobás, négy-csillagos hotel tökéletes harmóniát alkot a történelem és a modernitás között. 

 

Középület / Sport és szabadidős kategóriában

Pannonhalma, Kosárlabda Csarnok
Tervező: Gutowski Építész Kft. 

„Men sana in corpore sano”- ez a római Pannonia szellemi öröksége. Pannonhalmán is ezt az elvet követték „ép testben ép lélek”. Az új sportcsarnok - elsősorban a FIBA minősítésű kosárlabda pályával - a gimnázium mellett, az ún. Hospodár kertben, Világörökségi területen valósult meg, részben a hegyoldalba süllyesztve. Az épület kiválóan illeszkedik az apátság kortárs építészeti alkotásainak sorába.

 

Középület / Oktatási létesítmény kategóriában

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar számára 600 férőhelyes hallgatói kollégium
Tervező: Finta és Társai Építész Stúdió Kft.

A kollégium az Orczy út és az Üllői út sarkán helyezkedik el. Az épület pozíciójánál fogva biztosítja az egyetemi Campus tér jelenleg hiányzó térfalát, így az Új Oktatási épülettel együtt határozott, elegáns bevezető tér jön létre. Az épület anyaghasz-nálatában a kollégiumi „otthonok” kötetlenebb, melegebb hangulatát idézi. Minden adott az épületben a hallgatók számára, ami a XXI. században elvárható.

 

CEU Közép-Európai Egyetem új épülete
Tervezők: O’Donell + Tuomey Ltd. (Dublin) – M-Teampannon Építészmérnöki Kft.

A CEU, a Közép-Európai Egyetem, mely a város több helyén működött, egyesítette campusát korábbi központjában, a belvárosi Nádor utcában. A Hild József által tervezett klasszicista lakóházat, belülről teljesen átalakították és összekapcsolták a Nádor utca 15. alatt emelt új épülettel. Az ír építészek által elképzelt nagyszabású belső téralkotás, egyedi szerkezeti és belsőépítészeti kialakítás izgalmas, jól hasznosítható épületegyüttest hozott létre. 

 

Középület / Egyházi létesítménykategóriában

Mátraverebély - Szentkút Nemzeti Kegyhely komplex, részben műemléki rekonstrukciója
Tervező: LINT Építészeti és Művészeti Kft.

Sor került a barokk kegytemplom és rendház rekonstrukciójára és átépítésére, az új szabadtéri liturgikus tér és a szent kút környékének teljes megújítására, a harmincas években épült zarándokház teljes felújítására. A hegy lábánál végighúzódó zöldtetős új épületszárnyban nyert elhelyezést a zarándokszállás. Teljesen új a fogadóépület, a völgy felé lábakon áll és szépen tagolt, a fogadási oldalon a nagy íves homlokzat mintegy várja az érkezőket. 

 

Műemlék-helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában

Szombathely, Püspöki Palota lebombázott épületrész helyreállítása, homlokzat és tetőhéjazat felújítása
Tervező: 4RAM Építészmérnök Iroda Kft.

Így a lebombázott szárny helyreállított épületrészében látogatóközpont kapott helyet. Miközben felújították a tetőt, a homlokzatot és nyílászárókat, az eredeti állapotnak teljes mértékben megfelelően a legnagyobb gondossággal visszaépítették a hiányzó épületrészt, úgy, hogy értékes római kori épületmaradványt is feltártak. A látogató szinte észre sem veszi meddig tart az új és hol kezdődik a régi. 

 

Gyulai Almásy kastély, látogatóközpont
Tervező: Földes és Társai Építésziroda Kft. 

A kivitelezés 2014-ben kezdődött el, mindenek előtt a mocsaras területre épült kastély süllyedésének megállításával. A barokk stílusú épületegyüttes az átfogó régészeti- és rekonstrukciós munkálatokat követően a 18-19. századi nemesség és cselédség mindennapjait és ünnepeit bemutató kiállítótérként született újjá. A felújítás ICOMOS Díjat kapott. Az Almásy kastély a Várral, a Várfürdővel ma Gyula büszkesége és turisztikai vonzereje. 

 

Közlekedési létesítmény kategóriában

Békéscsaba vasútállomás felvételi épület rekonstrukció
Tervezők: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., Matadór Architectúra Kft., Mérték Építészeti Stúdió Kft., Garten Studio Kft.

A ma ismert és használatos fő utasforgalmi épület Goszleth Béla egykori MÁV főmérnök tervei alapján készült el. Azonban a látványt is uraló homlokzati üvegfala, a fő utasforgalmi csarnok nagyfesztávú felnyitása a modern építészet egyértelmű megjelenése. Az országos műemléki védettségű épület a projekt során megújult, a régi és az új felvételi épület és az állomás előtti tér is új arculatot kapott. 

 

Komplex infrastrukturális létesítmény kategóriában

Kelenföldi pályaudvar térsége, Nyugati kijárat, M1-M7 autópálya bevezetés módosított csomópontjának megvalósítása
Tervező: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.

Magyarország legterheltebb útszakaszának - melyen több mint 100.000 egységjármű halad át naponta - átépítése a forgalom 2x3 sávon történő fenntartása mellett másfél év alatt több mint 50 ideiglenes forgalomterelési fázisban volt megvalósítható. A végeredmény, a közúti, a vasúti és a tömegközlekedési hálózatok összekapcsolása egy intermodális csomópontba világvárosi színvonalon született meg.

 

Környezetvédelmi és Vízügyi létesítmény kategóriában

Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése
Tervező: MÉLYÉPTERV Komplex Zrt.

Szeged történelmi belvárosában az árvízvédelmi rendszer fejlesztésének célja a hiányosságok kiküszöbölése volt, s ennek érdekében vízzáró vasbeton falszerkezet épült résfalas technológiával, valamint a támfal rendszer megerősítését is biztosító új vasbeton köpenyfal létesítésével, mely egyben megteremtette a magassági hiányok felszámolását biztosító mobil falrendszer szerelhetőségének feltételeit is. 

 

Elismerő Oklevél 2017

Középület kategóriában

Kőbányai Rece-fice Óvoda és Manóvár Bölcsőde
Tervező: KJT Építész Stúdió Kft.

A kőbányai óvoda és bölcsőde megérett a felújításra. Új a tetőszigetelés, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a villamos és gépészeti hálózatot, új konyhatechnológiát építettek be. A homlokzatok kialakításánál olyan rendszert választottak, amely a régi vázszerkezet alakváltozásait kompenzálni tudta. Az új homlokzat az egész létesítményt megjelenésében korszerűvé, építészetileg értékessé tette. 

 

Középület / Egyházi létesítménykategóriában

Szentlélek Templom, Veresegyház
Tervező: Nagy László építész 

A Szentlélekről elnevezett római katolikus templom a korábbi Szent Erzsébet templom mellett, annak vonzáskörzetében, régészetileg nyilvántartott területen épült. A tervezéssel helyi építészt bíztak meg, akinek szándékai szerint küldetését tekintve nyitott, világos, befogadó hívó templom valósult meg, ahol az épület a szakrális funkciókon kívül igazi közösségépítő szerepet is betölt a városban.

 

Környezetvédelmi és Vízügyi létesítmény kategóriában

Komárom, Almásfüzitő Árvízvédelmi Öblözet Árvízvédelmi Biztonságának Javítása
Tervező: SOLVEX Környezet- és Vízgazdálkodási Tervező és Kivitelező Kft.

A Komárom-Almásfüzitői árvízvédelmi fővédvonal fejlesztés a Széchenyi Terv keretében valósult meg. A várható árvíz védekezési költségek a korábbiak töredékére csökkennek, miközben biztosították a felszínre került római kori Brigetio építészet emlékeinek régészeti feltárását és a leletek mentését valamint figyelmet fordítottak az ökoszisztémára, a vizes élőhely rehabilitációjára is. 

Forrás: Sajtóközlemény

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »