építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Kőszeg [11]

Kutatóközpont Kőszegen

Kőszeg történetének eddigi legnagyobb és legdrágább beruházásának vázlatterveit Ekler Dezső készítette el. A kutatóközpont a volt MÁV Gyermekotthon épületében és parkjában kap majd helyet.

Kéthéjú homlokzat mögötti közösségi pont

Évtizedek óta gaztengerben áll Kőszeg történelmi belvárosának peremén az a terület, melyet Mészáros Barbara választott meg diplomamunkája helyszíneként. A műemléki környezetbe illeszkedő egyszerű kubatúra a városi ember számára égetően hiányzó funkciót takar:...

Októberre megújul a Művészetek Háza Kőszegen

Október végéig 133 millió forintos kormányzati támogatással a - "Kreatív város - fenntartható vidék" - KRAFT program keretében, Gutowski Robert és csapata koncepciója alapján felújítják a Művészetek Háza épületét Kőszegen. 

A Hideg-ház

Béres Attila 2008 óta tagja a norvégiai Saunders Arkitektur csapatának, és az elmúlt években a legkülönbözőbb léptékű és funkciójú, négy kontinensen, gyakran szélsőséges klimatikus viszonyok között megvalósuló projektek tervezésében vett részt. A Hideg-ház Kőszeg...