építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Lépcsőkön ülő gyógyfürdő

Tóth Gábor diplomamunkájában az igali gyógyfürdő meglévő épületegyütteséhez tervezett egy különálló épületet. A kialakítás során egy maradandó épület tervezését tűzte ki célul, mely méltón képviseli a helyi értékeket, miközben megjelenésében is méltóságot sugároz. 

Helyszín ismertetés

Tervezési helyszínül a Somogy megyei Igal kisvárosát választottam. Igal fekvése nagyon szerencsésnek mondható, mivel a Balaton környéke csupán 50 km-es távolságra található, valamint a megyeszékhelytől, Kaposvártól is csupán 25 km-re fekszik. A korábbi időkben elhelyezkedésnek köszönhetően mezőváros funkciót töltött be a település, aminek pozitív hozadékait és előnyeit a jelenkorban is érezni. Tömegközlekedéssel egyaránt jól megközelíthető mind a Balaton, mind Kaposvár irányából. A település északi határán húzódik végig a Somogy-tolnai hátság, amely itt éri el a legmagasabb pontját, a 301 méter magas Csúcsos dombot, ahonnan tiszta időben látható a Balaton, dél felé pedig a Mecsek és a Zengő. Kirándulni, túrázni szerető emberek számára egyaránt megfelelő helyszínt biztosít a közelben levő erdőség, dombság.

Igal történetében a legnagyobb jelentőséggel bíró felfedezés az 1940-es olajfúrások során következett be, mikor is 651 méter mélyen 81 Celsius fokos, bizonyítottan gyógyhatású termálvizet találtak. A városban egy csapásra fellendült a turizmus. Rengeteg külföldi vendég fordult meg a gyógyvíznek köszönhetően. A rendkívül jó gyógyhatásokkal rendelkező víz számos hűségesen visszatérő vendéget szerzett a településnek. A fürdő környezetében, körül ölelve azt egy üdülőövezet alakult ki. Ez fellendítette a helyi gazdaságot, és munkát teremtett a helyi lakosság számára.


Látványterv - építész: Tóth Gábor

Látványterv - építész: Tóth Gábor

 

Téma- és helyszínválasztás

Az egyik meghatározó tényező, amiért tervezési helyszínül Igalt választottam, hogy ezen a településen nőttem fel, így a helyhez személyes kötődésem is van. A '60-as években elkészült épületegyüttes sok évig elhanyagoltan és kezeletlenül működött. Azóta több átalakítás is történt, melyekben nehezen fellelhető egységes elgondolás és megjelenési jellem. Sok szempontból előnytelen térszervezés jellemezi. Nem jól működő és méretükben se megfelelő adottságú tereket alakítottak ki, ezért döntöttem úgy, hogy nem ezt a szedett-vedett toldozgatást folytatnám, hanem egy különálló épületet tervezek, mely kapcsolatban áll a meglévő létesítménnyel, de teljesen külön is működik.

Úgy érzem, hogy az igali gyógyvíz hírét és minőségét nem képviseli megfelelőképpen a jelenlegi fürdőépület. Nagyon sok visszatérő vendég van, akik kifejezetten az igali víz gyógyhatása miatt látogat vissza a kisvárosba minden évben hűségesen. Ez pedig egy olyan erős jelleg, amit sok fürdő nem mondhat el magáról. Lehetnek az épületeink nagyon látványosak, és tele pakolva megannyi wellness szolgáltatással, mégis csak a teljesítmény lelkét a gyógyvíz adja. A fürdő lehetőségek tárháza, és az intézmény vezetősége nagyszerű marketing munkát fektet a fürdő hírének hazai és nemzetközi ismeretének növelésére, viszont mégis korlátok közé vannak szorítva. Minden igyekezet ellenére a mai színvonalas fürdőépítészet és -kultúra mellett erősen alulmarad építészeti megjelenésében az építmény. El lehet képzelni, hogyha ez a jó hírű gyógyvíz, ami több ezer látogatót vonz évente, milyen erővel bírna létezni, ha még a köré épített fizikai környezet is megállná a helyét a mai elvárásoknak megfelelően. Nem trendi elemekre gondolok, hanem olyan sajátos légkör megteremtésére a fürdő látogatói számára, amit hosszú évtizedeken keresztül tudnak élvezni. Ha a megfelelő légkör és kialakítás párosítva van a helyi adottságokkal, akkor képesek vagyunk egy maradandó építményt alkotni, ami méltó a helyi értékek képviseletére, és méltóságot reprezentál építészeti megjelenésében is.

A meglévő fürdőt egy erős tömegektől zengő légkör lengi körül. Medenceterei zsúfoltak, ezért ilyen irányban igyekeztem formálni az épületet. A nagyobb befogadóképességű medencék mellett kisebb medencetereket is kialakítok, így azok is megtalálják a helyüket, akik elvonulni szeretnének a mozgalmas hétköznapoktól.


Látványterv - építész: Tóth Gábor

Látványterv - építész: Tóth Gábor

 

Telepítés, tömegalakítás

A tervezési terület közvetlenül a meglévő fürdőtől keletre elhelyezkedő telken van, ahol sűrű fás beépítettségének köszönhetően a meglévő fürdő épületei rejtve maradnak az új épület látogatói elől, így se vizuálisan, se formai meglétében nem befolyásolták a tervezési szempontokat. Ezek a telekadottságok kiindulási pontként szolgáltak az épület telepítésének kérdésében. Az út irányába zárt az épülettömeg, melyet egyedül északi és nyugati irányba nyitottam meg. Délről földpartnak fut neki az épület, keletről pedig egyedül a főbejárat található. Ezt az indokolta, hogy északra található egy sűrűn benőtt fás terület, amit ki szerettem volna hangsúlyozni. Azzal, hogy egyedül ezt az oldalt nyitottam meg, olyan érzést keltek a fürdő vendégeiben, mintha az épület egy erdőben lenne elhelyezve, nem pedig egy üdülőövezet szívében. Forgalomtól és zajoktól mentes terület ez. Nyugati oldalról a megnyitás célja az volt, hogy ne zárjam ki a város szövetére való panoráma kilátást, mivel a domboldal magasabb pontjáról teljes rálátás nyílik a belső településmagra.

A tömegalakítás során a terep korábbról fennmaradt lépcsőzetes adottságait vettem kiindulásul. A legfelső tereplépcső egy zöldtetőre fut ki, mint egy, a keleti oldalról szegélyező utca folytatása. A középső tereplépcsőről közelíthető meg a főbejárat, valamint a fogadószint teraszteteje is először egy zöldtetőbe megy át, majd fut bele ebbe a tereplépcsőbe. A fürdőszint csak egy belső udvarral érintkezik a saját tereplépcsőjével, onnan egy belső udvari lépcsőn tudunk feljutni a fogadószintre. A legalsó tereplépcsőről a gépészeti tér közelíthető meg egy külön bejárattal, így ennek a területnek a forgalma egyáltalán nem ütközik a vendégforgalommal.


Látványterv - építész: Tóth Gábor

Látványterv - építész: Tóth Gábor

 

Tervezési koncepció, funkciókapcsolatok

Az épületem funkcionális elrendezéséből adódóan három részre osztható. A legfelső szint a fogadószint, ahol helyet kaptak a gyógykezelők, valamint egyéb kiszolgáló helyiségek (irodák, személyzeti szobák, önkiszolgáló étterem). Így ezen a szinten azok számára is elérhetőek az itteni funkciók, akik a fürdőtér érintése nélkül, egyedül csak ezeket a szolgáltatásokat veszik igénybe. Erről a szintről egy terasztetővel és zöldtetővel ki lehet jutni az adott szinti tereplépcsőre. Alatta helyezkedik el a fürdő- és szaunaszint, valamint a fürdőszint alatt kapott helyet a gépészeti tér.

A fürdőtér koncepciója arra épül, hogy kisebb, zártabb, sötétebb tónusú melegvizes medencéktől indulva haladunk az egyre tágasabb és világosabb térképzés felé. Egyedül a nyugati oldalról nyílik meg ez a tömb a természetes fény irányába, mely egyben kilátást is biztosít a kisvárosra. A többi belső medencetér mesterséges megvilágítással teremti meg a megfelelő légkört, valamint ezen helyiségek térleválasztására Litracon transzparens betonfalakat alkalmaztam, hogy ezzel is hozzájáruljak a terek fényáthatási játékához.

A szaunatér külön tömegben helyezkedik el, amit egy pihenő, egy napozóterasz, valamint egy belső udvar köt össze a fő épületszárnnyal. Erről a belső udvarról lehet feljutni a fogadószinti tereplécsőre, ezzel is egy belső közlekedési útvonalat teremtve meg a fürdő használói számára.


Látványterv - építész: Tóth Gábor

Látványterv - építész: Tóth Gábor

 

Az épület működése

Fogadószint

Az épületbe a fogadószinten érkezünk meg egy előtér/recepciós helyiségbe. Innen jobb oldalra található a gyógykezeléseknek helyet adó épületrész, melynek használói akár igénybe vehetik az intézmény teljes szolgáltatáskörét, a wellness funkcióktól, a gyógyfürdő medencéken át, a szauna helyiségek használatával bezárólag. Abban az esetben, ha valaki csak gyógykezelésekre érkezik, ők ezeket a szolgáltatásokat megtalálják a fogadószinten, így a gyógykezelés résztvevőinek nem kell áthaladniuk a fürdőtéren a szolgáltatások igénybevételéhez. Számukra külön öltözőhelyiséget helyeztem el a felső szinten. A gyógykezelések repertoárja magába foglal különböző masszázsokat, szénsavas kádfürdőket, iszapfürdőt, valamint parafangó kezeléseket.

Ezen a szinten kapott helyet továbbá a gyógykezelő egységeket kiszolgáló személyzet öltözőblokkja és pihenőhelyisége is. Az előtértől balra található épületrész foglalja magába a kiszolgáló egységeket. Közös folyosóról nyílnak a svédasztalos jelleggű konyha háttér helyiségei, az igazgatói iroda és annak titkársága, valamint az elsősegély szoba. Ennek köszönhetően a vendégek által használt térből, csak egy ajtó nyílik egy kiszolgáló folyosóra, ezáltal az előtér falfelületei homogének tudnak maradni. Az igazgatói szoba, és elsősegély szoba bár homlokzati fallal vannak lehatárolva, nincsenek számukra természetes megvilágítást biztosító megnyitások. Azért döntöttem emellett a kialakítás mellett, hogy az egységes tömbszerű látszóbeton felületet ne törjem meg nyílásokkal. Az igazgatói szoba medencetérrel határos fala Litracon transzparens betonból készült, ami bár korántsem nyújt elegendő fényt a helyiségnek, de valamilyen szintű világítást biztosít.

Az étterem vendéglátó terének északi oldalán található egy harmonika ajtós megnyitás a terasztetőre. Ez nyári időszakban kinyitható és az étterem külső vendégfogadó egységeként képes működni. A terasztető zöldtetőben folytatódik, mivel a szaunatér épületrészének teteje zöldtetős kialakítással csatlakozik a fogadószinti tereplépcsőhöz.


Látványterv - építész: Tóth Gábor

Látványterv - építész: Tóth Gábor

 

Fürdőszint

A fogadószintről az öltözőblokkba érkezünk a fürdőszinten. Az öltözők kialakítása során korszerűnek és helytakarékosnak a váltókabinos öltözőrendszeres megoldást találtam. Ily módon nincsenek nemenként elszeparált öltözők, ezért ha valaki családdal érkezik, akkor egy helyen tudnak öltözni. Az öltözőkabinoktól külön férfi és női zuhanyzón keresztül is meg tudjuk közelíteni a fürdőteret, vagy pedig a központi folyosóról. Mindkét szinten akadálymentes öltöző is kapott helyet. A fürdőszinti egyben akadálymentes zuhanyzó is, és az öltöző helyiség előtt külön található öltözőszekrény egy szélesebb folyosóra szervezve, így a kerekesszékes vendégek is könnyen meg tudják közelíteni azokat.

Ahogy már korábban említettem a medencetér szervezésénél fontos szerepe volt a fénynek. A fülledtebb, sötét terekből közelítjük meg a világosabb, mérsékelt tereket, így ahogy belépünk a fürdőtérbe először sötétebb tónusú, szűk terekkel kialakított medencékhez érkezünk. Ahogy haladunk előre, úgy válnak egyre tágasabbá, és világosabbá a terek. A zuhanyzók melletti hosszanti medencének a falába fali vízesés került. A legnagyobb medenceteret nyugatról egy függönyfal határolja, melyen keresztül kilátással lehetünk a városra. A belső nagymedencéből egy automatikusan nyíló ajtón keresztül ki tudunk jutni a külső medencébe. A függönyfal árnyékolásául és egyben fényjáték gyanánt is szolgál az Ivanka perforált betonlapokból álló burkolat. A terasz ajtaját és az öltöző blokkot a medencék mögött összeköti egy folyosó, amelynek egy szakaszára Kneipp-kavicságyas taposómedence került.

Az öltözőblokkból tudjuk megközelíteni a szaunateret, melyet egy folyosó köt össze a fő épületszárnnyal. Ez az átkötő rész egyben pihenőtérként is működik, amit nyugati és keleti oldalról is harmonika ajtók szegélyeznek. Ennek köszönhetően a nyári időszakban a nyugati oldalon levő napozóterasz és a keleti oldalon található belső udvar egybenyitható a pihenőtérrel. Így egy átfolyó teret tudunk kialakítani a háromból, ezáltal a belső udvar is rendelkezni fog a panoráma kilátással. Ebből a belső udvarból lépcsőn megközelíthető a fogadószinti terasztető, így a vendégek könnyen eljuthatnak a vendéglátó egységhez.

A finn szaunákon kívül aroma-, hideg-, só-, gőz- és inhalációs kabin található a szaunatérben. A keleti oldali hátsó finn szauna egyik fala üveg, amin keresztül a vízesés falra láthatnak rá a vendégek. A szaunatérhez tartoznak zuhanyzók, valamint egy beltéri, létrás kialakítású merülőmedence és egy kültéri hidegvizes medence. A teraszon kap helyet egy panoráma szauna is, melyből a városra látunk ki.


Látványterv - építész: Tóth Gábor

Látványterv - építész: Tóth Gábor

 

Gépészeti szint

A fürdőszint alatt helyezkedik el a gépészeti szint, melynek megközelítése a legalsó tereplépcsőről lehetséges a nyugati homlokzatról. Ezen a szinten helyezkednek el a medencék vízgépészeti egységei, valamint a szellőző és a hőtechnikai gépészet is. A karbantartó személyzet számára kialakítottam egy vizesblokkot és egy öltöző helyiséget is itt. Erről a szintről lifttel meg lehet közelíteni a felsőbb szinteket is.

 

 

Anyaghasználat

Külső megjelenésében az épület látszóbetonos felületképzést kapott. A fő épületszárny egy sötétszürke tónusú felülettel lett kiemelve a többi épületrész közül, amelyek egy világosabb szürke árnyalattal lettek kiképezve. Az épület nyugati homlokzatán a medencetér falánál a sötét szürke felülettel megegyező színben Ivanka perforált betonelem burkolat lett elhelyezve a függönyfal előtt. Ugyanilyen betonlap került a fogadószint északi homlokzaton végig futó emeletes magas függönyfala előtt is. A terasztetőn és a belső udvarban betonlap burkolatot használtam. A belső terek kőporcelán burkolatot és látszóbeton felületet kaptak. A korábban említett Ivanka betonlapok fényjátékot és egyben árnyékoló szerepet is betöltenek a belső térre vonatkozóan.

Tóth Gábor

 

//Kiss Gyula DLA opponenciája itt érhető el.//

vélemény írásához jelentkezzen be »