építészet : környezet : innováció

Mese a modern hagyományról — A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiuma

Nagyapám Ludovikás katonatiszt volt. Tizenkilencben mint fehér katona a monitorok egyikéről ágyúval lőtte a vörös mámorban tántorgó Pestet. Öccse, Pali bácsi, ahogy Jókai kőszívű emberének honfitásaihoz illik, vöröskatonaként a partról géppuskával lőtte nagyapámék hajóit. Aztán egy életen át röhögtek az egészen. Végső soron persze se a Ludovika, se az első világháborús sérülésekért kijáró ezüst vitézségi nagykereszt nem számított: ékes Dávid-csillaggal elegáns zakóján úgy elvitték őt is gyanús kommunista hátterű öccsével együtt munkaszolgálatra, mint a szél. Pestiek maradtak, bujkáltak, megúszták. 

Ma, amikor az Orczy-kert fái közt közelítem az új Ludovika Akadémia, vagyis a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiumi épületét, ők járnak eszemben. Meg a történelmi idő, ami minden éles napi kérdést lesorjáz, sarkain legömbölyít. Így aztán kizárólag egy dús kertet látok a szikrázó koraőszi napfényben. Hars levelű növendékfák százait. Az Orczy-kert öreg lombjai alatt a tóhoz totyorgó környékbeli néniket, játszótérre igyekvő gyerekeket. És a holnap rendőreit: nagykamasznak látszó gyakorlóegyenruhás fiúk és lányok csoportjait. Közülük hatszázan lakják azt a kollégiumi épületet, amely a komplex Ludovika felújítás záróépülete, s amely urbanisztikai értelemben végpontot képez az Üllői út Nagyvárad térhez közeli szakaszának, valamint optikailag átköt a mostanáig magányos felkiáltó jelként álló toronyház felé. 

Fény, terek és levegő, és még a város is bejön a kollégium épületbe. Fotó: Bojár Iván András

Normális körülmények között a kollégium fogalma nehéz érzésekkel társul. Messziről fokozatos fölerősödéssel érkező ricsaj, sűrű zokniszag, személyes terünkbe települt kellemetlen alakok sokasága – ilyesféle jelenségek járnak a kollégiumi léttel. De nem itt!

Finta József és Szabó Tamás János tervezőtársaikkal már-már szállodát építettek. Pontosabban valamennyi olyan leleményt beterveztek a kollégiumi házba, amelyektől akár hotel is lehetne. Tágas terek és temérdek levegő — ezek legfőbb jellemzői. Széles folyosóin, a ház minden irányába nyitó klubsarkain keresztül a város a beltér részévé válik: szemközti paloták, kupolák, homlokzatok alkotnak optikai térfalat. Itt minden a fényről szól. A más és más kódszínbe öltöztetett emeletekről messzire látni, s a messzeség kiszabaduló érzése oldja a napirend okán sokszor zárt életrendű intézmény szigorát. Szálloda, luxus anyaghasználat nélkül. A tervezők tudták, itt a mindennapok működése olcsó, de masszív, strapabíró anyagok felhasználását kívánja. Mindez nem ment sem a sok fénnyel garantált derűs hangulat, sem a szépészet rovására. Ez utóbbi azonban nem dekorációkból, csinos applikációkból áll, hanem a funkcionalitást következetesen képviselő gondolkodásból fakad. Mintha egyetlen svung lendülne végig a házon, egyetlen vezérgondolat, mely aztán mert értelmes, hát megnyugtató harmonikus látványba rendeződik össze. Egyik oldalon a ház kifutó sarkát, túlsó homlokzaton a fölé tornyosuló öt emeletet aláfogó karcsú oszlopok a klasszikus modern korszakát idézik nosztalgia nélkül: az efféle szerkesztés lám, érvényes ma is. Hogy mégsem a húszas-harmincas évek háza ez, arra bizonyíték a nagyvonalú fél-átrium udvar akkor még nem létező, a ház belvilágába parkot, zöldet és megint csak fényt becsempésző megoldása.

Fény, terek és levegő, és még a város is bejön a kollégium épületbe. Fotó: Bojár Iván András

Nagyon mai mód az is, ahogy a különben tán monotonná váló homlokzat vonala — mintha régtől ott álló facsoportot kerülne — mozdul, megtörik. S ez a játék elegendő is ahhoz, hogy a fény mint díszítőelem a külső felületeken is érvényre jusson. A nap mozgása sokféle fény-árnyék viszonyt teremt a változó síkú homlokzaton. Hogy még gazdagabb árnyékból rajzolt grafikai játék bontakozzék ki, a tetőket helyenként random módra szerkesztett lebegő gerendák fogják össze. A ház színe is változékony. Nemcsak a benti zöld-kék-sárga-narancs és vörös emeletek színei váltakoznak, de a homlokzatburkoló greslapok is bézs meg halovány narancsszínűek – tovább erősítve az épület derűs auráját.

Fény, terek és levegő, és még a város is bejön a kollégium épületbe. Fotó: Bojár Iván András


Fény, terek és levegő, és még a város is bejön a kollégium épületbe. Fotó: Bojár Iván András


Ez a ház nem harsog, ám határozottan van jelen. Magabiztos mozdulattal települt az évtizedeken át elhanyagolt, lezüllött, most kibővült feladatkörökkel, határozott jövőképpel és máris látható életerővel megújuló Orczy-kert végére. A második világégés elmúltával nagyapám egy Jászai Mari téri modernista házba vezette családját. Pali bácsi szintén: ő egy Váci utcai modern lakóépületben kezdett új életet. Számukra ez a térfelfogás, a kollégium külsején-belsején következetesen megszólaló architektonikus nyelv nem lenne idegen, be nem fogadható. Számukra talán nem csak a régi világ katonai oktatása, de a célszerű friss szellemű építészet is hagyomány lenne.

Bojár Iván András

vélemény írásához jelentkezzen be »