építészet : környezet : innováció

Milliárdok a műemlékvédelemre

55 milliárd forintos kerettel indult a nemzeti kastély- és várprogram, így már nemcsak a stadionokra, hanem épített örökségünk fejlesztésére, megóvására is koncentrál a kormány [reméljük a következő az egészségügy lesz]. Ennek köszönhetően még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása, valamint a Modern városok program egyik legjelentősebb beruházásaként megújul Sopron történelmi belvárosa. 

A kormány minden eddiginél több forrást biztosít a műemlékvédelemre, 55 milliárd forintos kerettel elindult a nemzeti kastélyprogram és a nemzeti várprogram, továbbá több mint 35 milliárd forint hazai költségvetési forrás bevonásával megkezdődtek a Modern városok program örökségvédelmi beruházásai is. 

A Modern városok program egyik legjelentősebb beruházásának keretében megújul Sopron történelmi belvárosa, a középkori várnegyed és a Szent-Mihály templom, valamint megkezdődik a Sekrestyésház, a soproni várfal, a Fabricius-ház, a Tábornokház és a Storno-ház fejlesztése, illetve a múzeumnegyed kialakítása is. A soproni műemléki felújításokhoz a magyar kormány több mint 9 milliárd forint támogatást biztosít.

Még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása, 5 milliárdos költségvetési támogatásból folytatódhat a Diósgyőri vár komplex fejlesztési programja. Hasonló nagyságú támogatást adnak a szecessziós kecskeméti Városháza felújításához is. A Mindszenty József emlékét megörökítő komplex városfejlesztési program finanszírozására Zalaegerszegnek 5,7 milliárd forintot, Nagykanizsának a Kulturális, turisztikai és gasztronómiai látogatóközpont kialakítása az egykori ferences rendházban elnevezésű projekt támogatásához 4,1 milliárd forint támogatást nyújt a kormány.

Az egykori kaposvári levéltár rekonstrukciójához 400 millió forinttal járul hozzá a kormány, az épület a tervek szerint a Somogy Megyei Önkormányzatnak nyújtana otthont. A szombathelyi Szent Márton tér felújítása második ütemének megvalósításához pedig 500 millió forintot biztosítanak.

forrás: MTI

 

vélemény írásához jelentkezzen be »