építészet : környezet : innováció

Nagytáblás homlokzatok – változatos funkció

Az EQUITONE szálcement homlokzatburkolata remekül megállja helyét bármilyen környezetben, bármilyen hangulatú épületen. Jól példázza ezt a cég építész pályázatán megjelenő középületek típusainak sokszínűsége. A nyertes pályaművek között szerepelt templom, iskola, piac és múzeum is.

Három különböző anyag harmóniája

A Kondor Tamás, Fogas Renáta és Gyergyák Ákos építészcsapat által tervezett Nicolas Schöffer Múzeum épületének anyagválasztásánál egyszerre szerették volna megmutatni a kontrasztot a művész szülőházának történeti vakolt architektúrája és az alkotó munkásságának frissességét, interakciókban való gazdagságát magában hordozó kortárs bővítmény jellege között. A választott anyagok így az üveg, a fém és a szálcement burkolat lett. „A felnyíló zárt homlokzat egyik legszebb megoldási lehetőségét a szálcement burkolat biztosította, amely nem csak könnyű, de tömör matt felületének köszönhetően kortárs jellege mellett is szervesen illeszkedik a környék tömör falas építményeinek rendjéhez.” – indokolta az anyagválasztás a tervezőcsapat, akik az EQUITONE építészeknek kiírt pályázatán 2018-ban megosztott I. díjat kaptak.


Nicolas Schöffer Múzeum

Nicolas Schöffer Múzeum

Nicolas Schöffer Múzeum


„A megvalósult épület szép példa egy meglévő klasszicista lakóépület és egy ízig-vérig mai épület összeépítésére. Az épület fő erénye, hogy egységben tartja a különböző korú épületrészeket és mindezt kevés eszközzel.” – méltatta a nyertes pályaművet Kertész András Tibor, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész, a zsűri tagja. 

Templom, harmóniában a környezetével

A Krizsán András DLA által tervezett evangélikus templom épületegyüttes gyönyörű példa egy szakrális funkció, egy kápolna létrehozására Budapest egyik kisvárosias negyedében, ahol az épületek léptéke „kis családi házas”. A kápolna és annak kiegészítő elemei elegáns és természetes harmóniában vannak környezetükkel, mégis kitűnik azonnal különleges formaképzésével, anyaghasználatával. „A kápolna biztonságot, nyugalmat és stabilitást sugárzik, különösen szép a kereszténység legfőbb szimbóluma a kereszt megformálása a homlokzaton. Az EQUITONE-t a hagyományos kőburkolat rakásánál megszokott formai módon oldotta meg a tervező, ami a táblás burkolat esetében is finom és elegáns megoldás.” – méltatta a pályaművet Kertész András Tibor, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész, a zsűri tagja. „Az épület felületképzésénél fontosnak tartottuk, hogy egy olyan anyagot válasszunk, amely lehetővé teszi az egységes homlokzati kép kialakítását. Ehhez antracit szürke színű (RAL 7016) szerelt Equitone szálcement burkolatot választottunk, aminek megjelenése az épület szakrális jellegét is kihangsúlyozza és kiemeli az épületet a környező lakóépületek közül.”  - indokolta az anyagválasztás Krizsán András DLA, a MODUM Építésziroda Kft. tervezője, aki pályázatával megosztott I. díjat kapott az EQUITONE háziversenyén. 


Evangélikus templom, Budapest

Evangélikus templom, Budapest

Evangélikus templom, Budapest


Iskolabővítés szálcement homlokzatburkolattal

A Budapesti Német Iskola tovább tervezésének és bővítésének esetében a tervezők az eredeti, korábbi gondolatmenetet követték. Az épület homlokzata formaképzésében és szerkesztési elveiben követi a már meglévő épületek struktúráját, karakteres megoldásait. Anyaghasználatában ezzel együtt mégis finoman érzékelteti, hogy ez egy másik épület, amely nem próbálja minden részletében másolni a meglévőt. A BÁNÁTI + HARTVIG ÉPÍTÉSZIRODA építészei (Hartvig Lajos DLA, Nagypál Viktor, Éles Péter, Annus Zsuzsa, Guld Beatrix, Novotny Nóra, Kádár Gergő, Szabó Péter, Zajacz Judit) találták ki a saját maguk által tervezett iskola bővítését. „A meglévő épület táblás faburkolata nem bizonyult tartósnak, ezért (és tűzvédelmi szempontok miatt) ehelyett szerelt táblás EQUITONE szálcement burkolatot használunk –a meglévő homlokzathoz hasonló, de szándékosan kissé eltérő színben. Ez a kialakítás mintát adhat a meglévő épület táblás faburkolatának majdani cseréjéhez is.” – indokolta az anyagválasztást az építészcsapat.


Budapesti Német Iskola

Budapesti Német Iskola

Budapesti Német Iskola


Az új EQUITONE anyaghasználat a kellemes pasztell sárga színt viszi az épület megjelenéséhez. A tervezőcsapat munkája az EQUITONE építész pályázatán különdíjat érdemelt.

Képzőművészeti alkotás vagy piac?

A tervezett és megvalósult Újpesti Piac és UP Újpesti Rendezvénytér Újpest egyik meghatározó épülete lett, és nem csupán azért, mert funkciójából adódóan környezetteremtő, hanem mert építészeti kialakítása és minősége példaértékű. A Firka Építész Stúdió (Bikki István, Bun Zoltán PhD, Dobos Zsolt, Schöff Gergely) tervei által a hagyományos piac itt vásárcsarnokká válik, ami önmagában már egy igazi városi épületet eredményez. „Az épületen használt EQUITONE burkolat különösen a tömör homlokzati felületen kel életre, ahol szellemesen átlós szerkesztésben került az épületre. Szinte képzőművészeti alkotásként viselkedik itt a burkolat.” – méltatta a különdíjat érdemelt pályaművet Kertész András Tibor, Ybl Miklós és Pro Architectura díjas építész, a zsűri tagja. A tervezőcsapat az anyagválasztáról elárulta, hogy: „A szálcement helyszínen könnyen formálható volt a speciális geometriára, könnyű súlya nem terhelte feleslegesen a tartószerkezetet, a külső betonhatást a hőszigetelt, átszellőztetett homlokzat követelménye mellett is teljesíteni lehetett.”


Újpesti Piac és UP Újpesti Rendezvénytér

Újpesti Piac és UP Újpesti Rendezvénytér

Újpesti Piac és UP Újpesti Rendezvénytér

Újpesti Piac és UP Újpesti Rendezvénytér

Újpesti Piac és UP Újpesti Rendezvénytér



További információ:
www.equitone.com

vélemény írásához jelentkezzen be »