építészet : környezet : innováció

„Nincs sok esélye jelenleg az iskolai építészetoktatásnak”

Az építészet közoktatásba emelésének döntő szerepe lehet a készségfejlesztésben, sőt Tatai Mária szerint hosszú távon a minőségi épített környezet létrejöttére is alapvető hatással van. Ő azonban úgy látja, mindez jelenleg nem lehetséges. Interjú.

Móré Levente: Miért tartod fontosnak, hogy már az iskolában legyen valamiféle építészetoktatás?

Tatai Mária: Az embereknek gyakran fogalmuk sincs arról, hogy mi az építészet: gyakorlatilag ketté válik a társadalom a picike építésztársadalomra és a többiekre, akiknek az épületek készülnek. Fontos lenne, hogy nagyobb hangsúly legyen az épített környezetünkön. És nem a nagybetűs Építészetre gondolok, hiszen az mindig működik valahogy, de ha az épített környezetet a társadalom nagyobb része képes lenne több tudatossággal szemlélni és alakítani, az mindenkinek jobb lenne, hiszen egész életünket ebben töltjük. Régen, amikor az emberek döntő többsége maga építette, alakította a környezetét nem volt különösebben szükség arra, hogy ezt tanítsák. Mára azonban azért terjedt el Európában, aztán világszerte az a nézet, hogy foglalkozni kell az építészettel, mert már nagyon kevés embernek van primer tapasztalata a saját környezetéről, az építésről; de talán még ennél is kézzel foghatóbb a jelentősége akkor, amikor valaki házat terveztet, miközben nem beszélnek egy nyelvet az építésszel.

A világelsők között kezdtünk el gyerekek építészeti oktatásával foglalkozni. Igaz, ma már külföldön előrébb tartanak, mint mi – ez tipikus magyar történet. Közel négy évtizede, elsők között kezdtem foglalkozni ezzel. Ekkor már páran gondolkodtak az építészeti oktatás ilyen jellegű reformján, többek között Makovecz Imre csinált gyerekekkel oktatáskísérletet – azonban ezek elszigetelt kezdemények voltak. Akkor, 1980-ban a MÉSZ felkarolta a kezdeményezést, kiírtak egy pályázatot három másik szervezettel együtt. A ’80-ban indult program végül a következő évtized végén futott ki. Nemzetközi kongresszus is volt a témában, amelyre számos országból jöttek el meghallgatni, hogy mi mit csinálunk. Mégis, nálunk megszűnt az ilyen irányú oktatás kutatása, azonban a világ más országaiban: Franciaországban, Angliában, Finnországban vagy Hollandiában nagyon komolyan kezdtek foglalkozni a témával – mára pedig szinte minden nyugati ország figyelembe veszi az építészeti oktatás fontosságát és kutatja eredményeit.

Talán még most sem állunk rosszul, de nem látszik az eredmény, mert nagyon kevés támogatást kap a terület. Sokan lelkesek és nagyon jók, ilyen pl. a kultúrAktív Egyesület, amelyet művészettörténészek hoztak létre, de építészek is mindig vannak a csapatban. Ők elsősorban az urbanisztikai irányt viszik, de persze épületekkel is foglalkoznak. A Gyík Műhely is végez remek óvodai kísérleteket, és számos építész is a vállára vette ezt az ügyet, többek között: Cseh András, Kökény-Kovács Ildikó, B. Hajas Ágnes vagy Beleznay Éva. A MÉK is elindított egy programot, amelynek célja az volt, hogy az óvodától kezdve dolgozzanak ki oktatási stratégiát a különböző korosztályok számára, sőt a programok kapcsán kiadványokat is megjelentetett. A MÉK 2011 körül foglalkozott először intenzíven ezzel, ekkor a XV. kerületi polgármester, László Tamás (aki ugyancsak építész) támogatta a projekteket. Szerveződtek ekkor iskolai foglalkozások és egy konferencia is. Bálint Imrétől, a BÉK korábbi elnökétől is sok támogatást kaptunk. Nemrégiben pedig a MÉK támogatott egy óvodai oktatási segédanyagot, amelyet a KultúrAktív Egyesület adott ki. Érezhető azonban, hogy az építészeti oktatás még közel sem vált általánossá.

ML: Ezek általában tanrenden kívüli, délutáni foglalkozások?

TM: Nagyrészt igen; táborok, szakkör-szerű foglalkozások, van azonban olyan is, aki igyekszik beépíteni mindezt a nappali oktatásba. Például Mészáros Zsuzska építész a Fazekas Gimnáziumban. De ezt mindenki inkább csak szeretetből csinálja, támogatás sajnos nem nagyon van rá.

ML: Lehetséges volna az alaptantervbe beépíteni az építészeti oktatást?

TM: A nyolcvanas évek közepe táján ezzel a céllal kezdtük el. A rajz és a technika tárgyak követelményeit megtartottuk, de javasoltuk, hogy máshogy építsük föl azokat és így bevittük azt, amit át akartunk adni a gyerekeknek az építészetből. Mindenki dicsérte a programot, mégis elhalt.

Sajnos a dolog hullámzó: ha valaki felkarolja, akkor kap némi lendületet, aztán ismét leül. Mindenképpen előremutató, hogy ma már nem öt ember foglalkozik ezzel, mint a ’80-as években, hanem mondjuk 50.

ML: A rajzoktatás kereteibe szeretnétek belesűríteni az építészetet?

TM: A rajz és technika órákat kereszteltük akkor át környezetkultúra órává. Az óraszámok maradtak, a követelményeket bővítettük építészeti ismeretekkel, építő játékokon keresztül. Készítettünk tantervet, tanagyagot és tanmenetet is, ezek alapján ment a kísérlet. Azóta több Nemzeti Alaptanterv jött ki, mostanában gyakran változik. Néha a kamarát is meghívták, hogy véleményezze a NAT-ot. Egy alkalomra emlékszem , amikor változtatni is tudott rajta a kamara, bár nagyon picit – de persze ez is eredmény, bekerültek legalább szavak az építészet területéről is. A NAT megírása körül nyilván óriási harcok vannak mindig óraszámokról és tantárgyakról, nem könnyű oda betenni a lábunkat.

ML: Melyik korosztály számára lehet a legfontosabb az építészetoktatás?

TM: Az általános iskolai oktatásba azért tud egy kicsit jobban illeszkedni, mert ott több órában foglalkoznak készségfejlesztéssel, ami középiskolában minimális – ugyanakkor, ha nem is azonos hangsúlyokkal, minden korosztály számára fontos. Kevés lehetőség volt eddig a középiskolai oktatásba bevinni az építészetet – úgy tudom, Mészáros Zsuzskán kívül csak Csernyus Lőrinc foglalkozik ezzel egy Waldorf iskolában. Általános iskolában vannak még partnertanítók és -iskolák, akikkel lelkes építészek néha együtt dolgoznak több helyen az országban. A gyerekek szeretik ezeket a foglalkozásokat, a készségfejlesztésükben is kulcsszerepet kaphatna. Képességfejlesztő tantárgy mára szinte csak a rajz, hiszen a hagyományos technika háttérbe szorult. Az építészettel való foglalkozás pedig megmozgat olyan képességeket, amelyeket a többi tantárgy nem. Hasznos, játékos és gyakorlati.

ML: Milyen feladattípusokat képzeljünk el?

TM: Sok-sok interaktív feladatot gondolunk ki. A lényeg a saját kézzel történő gyakorlati munka, az anyagok, szerkezetek, terek, stb. megtapasztalása. Általános iskolában ennél nem biztos, hogy érdemes tovább menni, de középiskolában akár tervezhetnének is. Minden korosztály esetén a közös munkára építettünk. Persze egyedül is dolgozniuk kellett néha, de az építészet is közös munka. Középiskolában azonban nagyobb tere lehet az elméletnek. Itt már nem a testi, ösztönös megtapasztalás a cél, az agymunka kerül előtérbe. Itt lehet tervezni is – tárgyakat, maketteket, kompozíciókat alkothatnak.

ML: Mi lehet a realitás? A technika tantárgy kissé elvesztette a jelentőségét, nem lehetne építészettel pótolni?

TM: Körülbelül 10 éven keresztül tanítottam az ELTE Technika Tanszékén (előttem pedig Vámossy tanár úr). Ott építészeti ismereteket vittünk a technika tanárok képzésébe elméleti és gyakorlati órák keretében is. Sajnos ez azóta megszűnt.

Felmerült az is, hogy az építészetet vigyük be kicsit a többi tantárgyba. A mi kísérletünket például a történelem tantárggyal hangoltuk össze felsőtagozatban, korok szerint haladtunk, ami a többi tantárgy tudásanyagát is mélyítette. Jelenleg csak iskolán kívül van mód építészetről szóló tudást átadni. Arra sajnos nem látok igazán lehetőséget, hogy a közeljövőben a hagyományos tanrendbe építhessük be az építészetet.

Móré Levente

4 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »