építészet : környezet : innováció

Nyárvégi révbeérés - állami dizájn Tihanyban 4. rész

Befejezéséhez ért a nyár végén megkezdett tihanyi körsétánk, amely a II. világháború utáni modern építészet emlékeit mutatta be. Az apátság kincseit rejtő vonzáskörzetét magunk mögött hagyva busszal csurgunk a révig. A '70-es évek elején olyan buszfordulót terveztek ide, mely formavilágával illeszkedett volna a helyi építészeti megoldásokhoz, köztük ahhoz a komp- és hajóutasokat fogadó jellegzetes állomásépülethez, melyet ezúttal ugyancsak körbejárunk. Mádl Janka írása.

A balatoni üdülőforgalom fellendülésével egyidejűleg Tihany a maga hamisítatlan hangulatával, kulturális és természeti örökségével a turisták elsődleges célpontjai közé került. A forgalom növekedésével szükségessé vált, hogy a Veszprémből Tihanyba érkező, illetve a helyi buszjáratokat szétválasszák. Ennek érdekében a rév közelében egy végállomás-átszállóhely funkciójú autóbuszforduló létesítését tűzték ki célul nyári üzemeltetésre. 

A tervezési programban helyet kapott 4 autóbusz álláshely, egy körülbelül 30 négyzetméteres fedett-nyitott, mégis szélvédett várakozóhely, egy kicsi, ám fűthető forgalmi-jegyváltó iroda, valamint megfogalmazódott a környező faállomány megóvásának igénye is.

A tervezést előkészítő tanulmányában Dobroszláv József építész azokat a modern formai megoldásokat tükröző építményeket sorakoztatta fel, amelyek a tervezési terület közelében találhatók. A számos kiállításon szereplő, festőművészként is jegyzett Dobroszláv festői vénája ezeken a művészi igényű terveken is megmutatkozott. Szerepelt az előképek között a tihanyi móló várója és postaállomása, a hajóállomás (amelyet a cikkben szintén bemutatunk), a túlpart látképét meghatározó szántódi rév és néhány modern nyaralóépület. Az egyes példák esetében a funkciót és a szerkezeti megoldásokat vizsgálta az építész. Ezekből inspirálódva készítette el az autóbuszváró épületének és védőtetejének lehetséges alternatíváit, amelyek sajnálatos módon végül nem valósultak meg.


Előkészítő tanulmány a tihanyi rév autóbuszvárójának tervéhez, 1971 - forrás: Lechner Tudásközpont fotótára


A turizmus térhódításának következtében nemcsak a szárazföldi buszforgalom normalizálásának szükséglete merült föl: gondolni kellett a déli part felől "vízibusszal" érkező utasokra is. "A tihanyi és szántódi révnél naponta 14-16 ezer utas, kétezernél több személyautó, ötven autóbusz és negyven tehergépkocsi kel át a kompok fedélzetén egyik partról a másikra." – írja a Petőfi Népe napilap 1966 augusztusában.

Meglepőnek tűnhet, de a tihanyi rév már évszázadokkal korábban is komoly átkelőhelynek számított, hiszen az 1055-ös alapítólevél is beszél róla és révészeiről. A Balatonon való átkelés még a század első harmadában is primitív módon, fából készült nagy dereglyékkel történt. 1927-ben gyorsabb és nagyobb teherbírású motoros komp került a vízre, véget vetve a több évszázados hagyománnyal bíró révészmesterségnek. A motoros kompot azután 1962-ben felváltotta a nagyteljesítményű komphajó, amelyen 24 személygépkocsit vagy 4 nagy autóbuszt vagy 8 teherkocsit és egyidejűleg 300 személyt lehet szállítani. A mai napig csak Tihany és Szántód között van kompközlekedés a Balatonon. A jármű alig 10 perc alatt teszi meg az utat az északi és déli part között, s az átkelés csak akkor szünetel, ha befagy a tó.

Mindkét település állomása építészeti remekműnek tekinthető: mind a szántódi rév nyeregfelülete, mind a tihanyi váró lebegő, tányérszerű héjszerkezete gondolati gazdagságot és játékosságot tükröz. A hatvanas évek elején emelt épületek egyazon tervező, az UVATERV-es Dianóczki János kezének és szellemének munkáját dicsérik.


védőtető terv a tihanyi rév autóbuszvárójához -forrás: Tihany-rév autóbuszváró védőtető kialakítása. UVATERV/Dobroszláv József, 1971.


A tihanyi állomás épületének egyrészt a meglévő – a "motelek" építése során megmaradt szerkezeti elemek és anyagok felhasználásával készült – üzletházhoz, másrészt a bővítésre kijelölt kikötőöbölhöz kellett csatlakoznia. Ezen összetett igény kielégítéséhez a legmegfelelőbb építészeti formának a kör alakú elrendezés bizonyult.

Dianóczki János egy légies, alátámasztás nélküli héjszerkezetes épületet álmodott meg, mely 1962-re készült el. Az egyedi, kúp alakú betonlemezzel befedett létesítmény belső terében kis vízmedencét és fölötte vízlevezető vályút alakítottak ki.


A tihanyi rév kikötőépülete belülről - forrás: Lechner Tudásközpont fotótára


A hajóállomás hengeres, üvegezett épületét, melyben váróterem, pénztár, pihenő, információ, poggyászraktár és mellékhelyiség kapott helyet, télen hősugárzókkal fűtötték. A maga korában igazi látványosságnak számító kikötő eredeti karakteréből ma már sajnos nem sokat látunk: az épülethez nem méltó és illő emeletráépítést és színeket kapott, funkciója a vendéglátás lett.

Mádl Janka


Források:

  • Tihany-rév autóbuszváró védőtető kialakítása. UVATERV/Dobroszláv József, 1971. – Lechner Tudásközpont tervtára
  • Tihanyi rév hajókikötő kiviteli terve. UVATERV/Dianóczki János, 1960. – Lechner Tudásközpont tervtára
  • Üzletsor és hajóállomás, Tihany-rév. Magyar Építőművészet, 1963/5. 46.
  • Zákonyi Ferenc: Tihany és környéke. Panoráma,1965.
  • Garai Péter: Múlt és jövő a nyersbeton-építészetben
  • Építészkorzó: Tima Zoltán építésszel beszélget Csontos János
  • balatoniepiteszet.hu
  • balcsi.net/kompmenetrend
  • Dr. Hajtó Ödön: Utasváró épület a Tihanyi révnél
  • Dunántúli Napló, 1966. augusztus 11.

Képek forrása:

  • Lechner Tudásközpont fotótára

 

 

Lechner Tudásközpont

vélemény írásához jelentkezzen be »