Ahol megfagyott az idő - Kelenföldi Erőmű

Gigantikus kortörténeti műtárgy, félhomályban úszó hatalmas csarnokok, elnémult masinák, szűk ipari folyósók labirintusa. Ez a Kelenföldi Erőmű kapcsolóháza, mely opálüveg tetőszerkezetével az art deco stílus jellegzetes példájává avanzsált.

A Duna partján, a Kopaszi-gát szomszédságában elhelyezkedő erőmű építéséről 1911-ben döntött Budapest városvezetése, melynek építése hamarosan el is kezdődött Reichl Kálmán, akkori műegyetemi tanár tervei alapján. Az erőmű építésére kiírt pályázatot a Ganz Villamossági Gyár és a Nicholson Gépgyár együttese nyerte meg. Az áramszolgáltatás 1914. június 18-án indult meg, ám az átadás után alig pár héttel kirobbanó világháború évekre megakasztotta az építkezést, és csak az 1920-as években folytatódhattak a munkálatok.

Az épület hamar bővítésre szorult, ám Reichl Kálmán halála miatt más tervezővel kellett tovább dolgozniuk. Ekkor kapta a megbízást Borbíró (Bierbauer) Virgil, aki német és holland tanulmányai után ült a tervező asztalhoz immár 1926-ban. Az art deco stílus mellett Breuer Marcell gyakorolt rá nagy hatást, akinek nikkelezett acélcsőből és üvegből készült bútora a hőerőmű egyik allegóriájává vált. Egészen könnyen belátható, hogy miért, ezek a bútorok nem korlátozzák a szemet, így a tér egésze átláthatóvá válik.








Ugyanez a transzparencia jelenik meg a hőerőmű egészében. Az épület logikus szerkezete mögött az a filozófia húzódik, hogy a munkásnak jogában áll átlátni mindent. Az épület emiatt három dimenzióban belátható, a födémek, falak nem korlátozzák a tekintetet, csak terelik, ahol szükséges. A tér felfelé is végtelennek tűnik az üvegkockákból összeálló padlónak köszönhetően. A Tér és Forma 1934-es számában így fogalmaz „tér mindhárom irányába nyúló áttetszőségű szimultanizmus”, mely egészen kifejezi a belső térkomponálást.

A transzparencia egyik fontos eleme a korszakalkotó födém, melyet acél hálóba szőtt üvegelemek alkotnak. Az üvegtetőn átsütő fény így a legalsó szintig képes lejutni az üvegfödémeken keresztül. A tetőt ma már régi pompájában nem láthatjuk, mert a II. világháború idején bitumennel borították be a tetejét, hogy ne lehessen belátni a hőerőműbe a repülőgépekről. Ha észrevették volna az épület működését, lebéníthatták volna Budapest áramtermelését.





A hőerőművön két épület hatását fedezhetjük fel: logikus térszervezését tekintve Alvar Aalto Helsinkiben épült újságnyomdájával, homlokzatburkolati téglajátékával és üvegtetővel zárt vezénylőtermével pedig Berlin-Rummelsburg Klingenberg hőerőművel rokonítható. Az épület szerkezete tűzvédelmi és gazdasági szempontból sorolt pillérvázas, körbe betonozott acél szerkezet. A belső kialakítása egy vasbeton elválasztófalas rendszer, melynek rendeltetése, hogy kifelé irányítsa a transzformátorok esetleges felrobbanását, így ne az épület belső szerkezetében tegyen kárt. Az épület alaprajza egy logikus folyamatábra szerint alakult az irányítóközponttól a transzformátorokon át egészen a fojtótekercsekig.

Az épület ovális alaprajzú vezénylőterm összetett struktúrájú. Alulról egy opálos megjelenésű bevilágítót látunk, melyen a mai napig beárad a fény. Felemelő technikai vívmányt sugároz a hely szelleme, miközben minden fragmentum egy logikus és egyszerű koncepciót követve alkot rendszert. A vezénylőteremben körpanorámaként belátható volt minden kapcsoló és jelzőszerkezet a II. világháborúig. Ekkor egy bunkert emeltek be a térbe, mely ugyan bombatámadástól nem védett, de találat esetén a légnyomás hatására betörő üvegszerkezet ellen biztonságot nyújtott az ott dolgozóknak.




Az 1934-es Tér és Forma egyik cikkében a következő olvasható a hőerőműről:
„Egy egészen mai ízű térkompozició ez, amelyet a korral élő művész tud csak teljesen átélvezni… De ami a legfontosabb, mindez nem külön akart, hanem a feladatból magából szigorúan adódó. A tervező mindezt nem gondolta el előre, hanem azáltal érte el, hogy legmesszebbmenően beleélte magát a feladat sajátos követelményeibe s azoknak átértékeléséből formált: munkájával elősegítvén a cél által megkövetelteknek minél tökéletesebb valóra váltását. S éppen ezért sikerült művészi hatásokat elérni - épp az önmegtartóztatásból, a feladatból nem folyó »díszítések« csábításának való ellenállásából lett az igazán tárgyilagos megoldásból művészi megoldás.”

A korábbi ipari épületekhez képest az erőmű korszakalkotónak számított, mert nem csupán megünnepelni akarta az ipar „szentélyét” (például a berlini Ullstein nyomda katedrális, itthon a Valero selyemgyár épülete), hanem új tereket szervezve szolgálni is kívánta a hely működését. Az épületben teljes mértékben tetten érhető a Peter Behrens-féle „feladatokból levezetett forma” szemlélet, a tervezők számára fontos volt, hogy harmóniát teremtsenek a funkció és a forma között. Az erőmű bezárása után épp ezért vált kiszolgáltatottá az épület. Egy gigantikus kortörténeti műtárgynak tekinthetjük ma a Kelenföldi Erőművet, melyhez hozzányúlni nem merünk, csak próbáljuk megfejteni.

Dormán Miklós


 

A Kelenföldi Hőerőmű jelenleg nem látogatható. A tavalyi év folyamán a Kortárs Építészeti Központ szervezte séta keretében nyílt lehetőségünk bejutni az épületbe Dormán Miklós és Andriska Fanni vezetésével.