építészet : környezet : innováció

Ott jártunk: Expo Milano 2015 - I. rész

Össznemzeti kliségyűjteménytől sztárépítészek csúcsteljesítményéig széles a skála az októberig látogatható Milánói Expon. Fenntarthatóság, édesvíz, élelemtermelés és építészeti ötletparádé várt az Alpok lábánál elterülő Lombardia központjában. Mizsei Anett beszámolójának első része.

Több tízezer ember megszámlálhatatlan mennyiségű munkaórájának eredményeként május elejére majdnem elkészült és meg is nyílt a Milánói Expo. ("Majdnem" – írom, hiszen számos ponton még fel-felbukkannak fúró-faragó, kalapácsos emberek...) A körülbelül másfél kilométer hosszú főtengelyre felfűzött pavilonok összesen 145 országot és számos világcéget képviselnek, így nem volt egyszerű kísérlet egyetlen nap alatt bejárni a teljes kiállítási területet. A beépítési terv Jacques Herzog, Mark Rylander, Ricky Burdett, Stefano Boeri és William McDonough munkája – igaz, utóbb elhatárolódtak a projekttől, mivel a megvalósítás során fokozatosan kikerült belőle az általuk célzott szellemi tartalom, és városépítészeti tervvé degradálódott az eredeti, nagy ívű koncepció.

Főtengely - fotó: Mizsei Anett

A főtengely, amely hosszanti irányban rendezi a pavilonok sorát, nagyvonalú, ívelt, hártyaszerű lefedést kapott. Jól észrevehető, ugyanakkor visszafogott, fából épített, szociális blokkokat, éttermeket és boltokat tartalmazó üzemi épületek egészítik ki. Ugyancsak meggyőzőek, szellemiségükben is rendkívül szimpatikusak a kisebb országokat tematikusan tömörítő közös klaszterek. Így a kávétermelők, a csokoládé vagy épp a gyümölcs köré szervezett pavilonok elegáns szerkezetekkel, valódi közösségi helyként sokkal intenzívebben példázzák a helyi vagy épp a globális összefogás erejét, mint a gyakran közhelyeket (is) felvonultató nemzeti pavilonok.

Csokoládéültetvények klasztere - fotó: Mizsei Anett

Utóbbiakban változó mértékben kapott szerepet az építészet és a benne megmutatott tartalom. A koncepciókban sokszor előjön a multiszenzorialitás, a különböző érzékelések összekapcsolása (mint például az osztrákok esetében, akik a friss alpesi levegőt kínálják fel a látogatónak). Sok pavilon inkább erre, valamilyen összművészeti hatásra törekedett, mint az ország, a környezettudatos szemlélet vagy épp a konkrét gasztronómia és energiatermelés bemutatására. Az összbenyomás tehát nagyon vegyes képet mutat, mégis el lehet különíteni néhány látványosan érvényesülő trendet.

Japán pavilon - fotó: Mizsei Anett

Sorolt alapegységekből, modulrendszerben több pavilon is építkezett, általában sikeresen. A könnyen áttörtté tehető, helyenként felszakadó szerkezetek a pavilonok esetében könnyedén oldják meg a funkció támasztotta igényeket: a kint és bent nem válik el élesen, a vizuális és akár akusztikai kapcsolat egyenesen kívánatos. Az egyszerű és viszonylag olcsó építhetőség, a felvállalt ideiglenesség ezeknek az épületeknek a pavilonszerűségét húzza alá. Uruguay, Japán és például az Intesa Sanpaolo pavilonjának alkotói is ezt az utat választották.

Expo 2015. Milánó - fotó: Mizsei Anett

Líraian szép a lengyel pavilon (2PM Stúdió, Piotr Musiałowski): oldalán egyetlen tengelyre szerkesztett reprezentatív lépcső visz fel az emeleti teraszra. Tetőkertje azt a vágyott édent idézi, amit a magyar pavilon tetejéről éppen az olasz hatóságok gyomláltak ki. Az egyszerű, fadobozokból építkező falak mögött "tükör által homályosan" visszavert díszkert kanyargós ösvényeivel, szobraival, és – nem utolsósorban meghökkentő csendjével – talán a legideálisabb pihenőhely a vásári forgatagban.

Lengyel pavilon - fotó: Mizsei Anett

Lengyel pavilon - fotó: Mizsei Anett

Többen választották a helyi építészeti hagyományok megidézését alapvetésként. Esetenként színházi díszletszerűségbe forduló pavilonok is születtek ilyen indíttatásból – az ománi például, napórával, pálmafákkal, bástyákkal és pártázatokkal. Az elsőre édeskésnek ható román hegyi kunyhó  kortárs átirata szép részletekkel és terekkel, de sajnos viszonylag kevés tartalommal készült. A kategória nyilvánvaló csúcsteljesítménye a kínai pavilon (Tsinghua University és Beijing Qingshang Environmental & Architectural Design Institute). A főtengelytől hátrahúzva, mozgalmas teresedés háttereként építették fel a hullámzó tetőszerkezettel, enyhén földbe süllyesztett épületet. Vagy tízmillió tő bársonyka fogadja az érkezőt, már-már émelyítő illatfelhőbe burkolva a teret. Annyira jól vezetik az érkezőt, hogy szinte fel sem tűnik, hogy oldalt és a föld alatt érkezünk meg. Kisebb kiállítóterek során át jutunk a pavilon nagy, reprezentatív, körüljárható főterébe. Itt újabb tengernyi sokaság vár: ezer meg ezer földbe szúrt lámpás lélegzetelállító vízszintes kivetítőként működő hipnotikus fényjátéka.

Kínai pavilon - fotó: Mizsei Anett

Kínai pavilon - fotó: Mizsei Anett

Több éve éli sokadik virágzását a klasszikus, magastetős házforma, kortárs formái máig nem váltak elcsépeltté, ha újszerű gondolatnak nem is számít már. A spanyolok (B720 Arquitectos, vezető tervező: Fermín Vázquez) mindjárt kettőt is összeépítettek, a nyitott és zárt kiállítótér, a magas, hegyes arányok, és a finoman megjelenő nemzeti színek vonzó célponttá tették. A Brüsszelt, Flandriát és Vallóniát képviselő belga pavilon (Patrick Genard & Asociados, Marc Belderbos építésszel együtt) is hasonló kontúrral, pergolasorral indít, bár a hátsó fronton kristályszerű tömbökbe és egy üvegkupolába megy át.

Belga pavilon - fotó: Mizsei Anett

A Herzog&DeMeuron iroda "Biodiverzitás pavilonjai" egy mediterrán dombbal együtt méltóképpen zárják az expo főtengelyét. A "slow food" ("lassúétel") tematika – no meg egy burjánzó kis közösségi kertet idéző belső udvar – köré szerveződő három, fából ácsolt épület jó értelemben egyszerű, mint a faék. A két mester mintha egy stadion és egy felhőkarcoló közt pihenésképpen vetette volna papírra: lerajzolt pár klasszikus fedélszéket, oszlopokra emelte, megszórta ferde támaszokkal, és ezzel mindent el is mondott, amit lehetett. Óhatatlanul egy kis keserűséggel gondolok itt arra, mikor sikerül már valami hasonlóan egyszerű, könnyedén jól működő, elegáns és egyben olcsó megoldással előállni nekünk is.

Herzog&DeMeuron, Slow Food pavilon - fotó: Mizsei Anett

Mindemellett tagadhatatlan: a pavilonok mögött álló gazdasági erő jelentősen befolyásolta a végeredmény minőségét. Tetten érhető ez már a kínai pavilonnál is, de igazán látványossá Oroszország (Speech, vezető tervező: Sergei Choban) és az Egyesült Arab Emírségek (Foster + Partners) esetében vált. Előbbi monumentális, konzolos előtetővel csalogatja az érkezőt - különös tekintettel a fényképezkedni vágyókra: alsó felülete tükröződő felülettel készült, feltekintve tótágast áll benne a világ. (Szépen rímel rá a hasonló formájú, de egy nagyságrenddel kisebb, urbánus jellegű szomszédos észt pavilon.) A beltartalom sem marad el az erős felütés mögött: az oroszok látványlaborban keverik a bárpult mögött az italokat, s a pavilon utolsó termében századelős hangulattal az Orient expresszt idéző szalonban pihenhetnek meg a látogatók.

Orosz pavilon - fotó: Mizsei Anett

A következő expo helyszíne 2020-ban Dubai lesz, nem véletlen, hogy az arabok már most beleadtak apait-anyait. Sir Norman Foster függőleges dűnesorait egészen biztosan sokáig emlegetni fogja a szakma. A lélegzetelállító vörösarany fények, a pozitív és negatív formák lenyűgöző játéka és az egyre inkább fölénk tornyosulú amorf tömegek közt elővillanó ég kékje magukban elegendők lennének. A közé kerülő installáció mértéktartó, szigorú, high-tech: a fekete üvegdobozok hologramos és valódi elemek együttesével a sivatagi élet, a szárazság és a vízhasznosítás témáját járják körül.

Egyesült Arab Emírségek - fotó: Mizsei Anett

Egyesült Arab Emírségek - fotó: Mizsei Anett

A homogén, hullámzó falak közt zöldben játszó, fémborítású vetítőterem tárul fel: hatásvadász zene mellett 360 fokos panoráma vetítővászon közepére, egy moziterembe jutunk. A tíz perces vetítésen egy kisfilmet mutatnak be ("Család-fa" címmel), bájos kislánnyal, nagyival, időutazással, a sivatagban életmentő datolyával, magról kelt fával és a fa megmentésével – persze megfelelő összefogás és a család erejével. A tulajdonképpeni kiállítótér csak mindezek után nyílik meg a látogatónak, ahol csúcstechnológiás, vetített és mozgó installációkon mutatják be a fenntartható fejlődést. Elhagyva az épületet mintha a mesés keletre tett meditatív utazásról térnénk vissza. Mind kocepciójában, mind kivitelezésében hibátlan ez a pavilon, egyszerűen nem lehet rajta fogást találni, hacsak azt nem, mennyire hiteles a környezetvédelmi mondanivaló egy olyan állam képviseletében, ahol sípályát építenek a sivatagban.

Mizsei Anett

(Folytatása következik...)

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »