építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

PTE x Építész Mustra

A Pécsi Tudományegyetem csapata Bodrogkeresztúr jelképéből, a gólyából indult ki a tervezés során. A végső installáció helyszínével is párhuzamot teremt a vándormadár és a közeli folyó mozgékonysága közt, illetve a térség közelgő fejlesztésének is szimbólumává vált. Sztranyák Gergely és Zilahi Péter projektvezetőkkel beszélgettünk.

ÉF: Milyenek voltak a táborra történő előkészületek az egyetemen belül?

Sztranyák Gergely (SzG): Második éve szabadon választható tantárgy keretében zajlik az előkészület, mely egyre jobban kiforrja magát. Körülbelül 40 hallgató jelentkezett idén is. A kurzus során négy oktató segítségével négy projektet fejlesztenek ki a csapatok, melyekből egy belső kiválasztási folyamat után rangsort állítottunk. Zilahi Petiéké került az első helyre, így az ő csapata nyerte a részvételi lehetőséget a táboron. Persze mindig van olyan, hogy lemorzsolódik pár hallgató.

Zilahi Péter (ZP): A második helyezett csapatvezetője ajánlott hallgatókat, hogy az így keletkezett hiány után feltölthessük csapatunkat. Azt hozzá kell tenni, hogy nagyon szoros volt a verseny. Az első-második-harmadik csapat értékelései közt egy-egy darab ponteltérés volt. Mi még tanuljuk, hogy hogyan lesz a leginkább hatékony a kiválasztás, hogyan lehet táborkompatibilis a házi verseny.

ÉF: Mikor táborkompatibilis egy terv?

ZP: Az a lényeg, hogy a félév során úgy tervezzünk installációt, hogy az a táborban nagyon gyorsan továbbfejleszthető legyen. Mire leérünk, legyen egy gyártmányterv.

 

fotó: Lakos Máté

fotó: Lakos Máté

 

ÉF: A hallgatók mennyire kezelték kurzusként ezeket az órákat?

SzG: A maga nemében lazább kurzus. Tíz ember nem tud egyszerre egy darab projektet megtervezni. Ilyenkor mindig van egy-egy agilisabb hallgató, a többiek pedig megfigyelő státuszba kerülnek. Tavaly kisebb csoportokban dolgoztunk a félév során, remélve, hogy így mindenki aktívabb lesz. Az nem lett annyira eredményes munka, nem születtek kellőképpen átgondolt tervek. Getto Tamással közösen vittük akkor az órát, és úgy kellett korrigálni az elmaradást, hogy végül új projektet terveztünk, gyakorlatilag a hallgatók nélkül.

ZP: A kurzusok idén könnyedebb hangvételű beszélgetések voltak, melyeket prezentációkkal zártunk. Ezekre persze elő kellett állni valamivel. Viszont sokszor nem is osztályteremben zajlott a munka, hanem két-három óra alatt válogattunk az ötletek közt, és finomítottunk rajtuk - kint, a büféteraszon.

ÉF: A kiválasztásról a kurzus résztvevői egyedül döntöttek?

SzG: Első körben igen, így született meg az a sorrend, amit a Hello Woodon keresztül kapott a polgármester. Ő olyan visszajelzést adott, ami megegyezett a saját döntésünkkel. Szóval be volt vonva ő is, idén ez szerencsésen alakult.

ZP: Azért is támogatták a helyiek ezt a projektet, mert ennek a területnek az alsó részére még terveznek fejlesztéseket: vízitúrázóknak alakítanak ki egy pihenőteret. Így első gólyaként valósulhat meg ez az installáció. Ráadásul a térség olyan szegletére építünk, mely némiképp kiesik. A helyiek örültek annak, hogy ez a terv nyert, bár a többi is adaptálható lett volna.

SzG: Érdekes kérdés ez a verseny. A Hello Woodos értékelés is teljesen abszurd olyan szempontból, hogy egy helyszín vagy elképzelés sem azonos. Így nehéz tiszta versenyt teremteni. Idén a félév elején belőttük a témát, hogy az mércét adjon az értékelés során. Ez a téma a gólya lett, ami - mint a polgármesterrel közös beszélgetések útján kiderült - egy nagyon meghatározó vonása Bodrogkeresztúrnak. Sok gólyafészek van itt, illetve itt élt az ország dokumentáltan legidősebb gólyája, Fülöp, aki sajnálatos módon elpusztult a projekt megkezdése előtt. Így az összes csapat feladata volt, hogy a terveket integrálják a faluba.

 

fotó: Lakos Máté

fotó: Lakos Máté

 

ÉF: Ebből a szimbólumból hogyan alakult ki az a forma, ami most megépült?

ZP: A mi csapatunk nem akart formálisan kapcsolódni a gólyához, ezért inkább a hellyel kezdtünk el foglalkozni, vagyis azzal, hogy milyen kapcsolata van Bodrognak és a településnek. Ott ér össze Bodrogkeresztúr a folyóval, ahová végül építettünk; régen kompátkelőhelyként is működött. Ezen a ponton már rá lehet látni a Bodrogra, de van egy jelentős szintkülönbség. A folyó képe megnyugatató élményt ad innen, ezért nagyon szerettünk volna egy teraszt építeni, mely a struktúra első eleme lett. Az installációban a folyó vándorlása került párhuzamba a gólyával.

Ezután felismertük, hogy a rendelkezésre álló három köbméter faanyagból nem fogunk tudni egy jelentős, tömör dolgot létrehozni, ami lezárja a terasz első részét. Inkább elemeire kezdük bontani az egészet – a tervezés során a többi elem változott körülötte, illetve a stég pozíciója. A végén egy bizonyos logikai sorrendben jutottunk el a végső tervhez. Útközben az is kiderült, hogy volt olyan árvíz a térségben, mely az egész utat elöntötte. Emiatt elszállítható az installáció: három eleme van, melyeket egy nagyjából hat fős bridág el tud hordani.

A fekete-fehér-piros gólyaszíneket Kassák is ihlette, akinek képarchitektúrás gondolkodásából alakultak ki a formák is. Ezután már csak a téri helyzeteket kerestük. A szerkezet több funkcióval is bír: belátópont a Bodrog kanyarulatába, pihenőtér, illetve a korlát csökkenése miatt ülőhelyként is lehet használni.

ÉF: Az installáció közben emlékművé vált. Ez változtatott a terven?

ZP: Egy hónappal azután halt meg Fülöp, hogy mi megnyertük a versenyt. Akkor vált emlékhellyé. Teremtettünk egy teljesen elhanyagolt térre egy olyan helyet, ami egyúttal Fülöp előtt is tiszteleg.

SzG: Egy gondolat arról, hogy mennyire eltérően gondolkodtak a csapatok. Volt olyan csapat, akik direkt formában reprezentálták a gólyát, és olyan installációt készítettek, amely hintaként működhetett. Voltak olyanok, akik egy pihenőpadot csináltak, melyre ráépítettek egy gólyát. A mi csapatunk egy gólyatársasházat fejlesztett: hosszúkás oszlopokat rendeztünk egy kompozícióba, melynek a tetejére építettük fészkeket. Gyakorlatilag egy élő kompozíció lett volna, mivel a gólyák beköltöznek ezekbe.

ÉF: Ez egyébként is egy szimbolikus tér, mivel a Hétvezér park mellett található. Mennyire elhanyagolt a tágabb léptékű térség?

ZP: Csak a sarok az. Bármikor erre jártunk, megjelentek kisgyerekes családok, csoportok. Illetve itt van egy hosszú parkoló, a turisták itt tudnak a legjobban megpihenni. Nem messze indul egy túraútvonal, ezért tökéletes helyszín.

Kiss-Pál Anna

 

fotó: Lakos Máté

fotó: Lakos Máté

 

Pécsi Tudományegyetem

csapatvezető: Borbély Fruzsina, Sztranyák Gergely, Zilahi Péter

csapat: Bagó Júlia, Bocsi Kevin, Gyüre Lilla, Jurdik Sarolta, Mészáros Sándor, Molnár Kitti Emília, Nagy Dániel, Somogyfoki Berta, Szarka Áron, Zsednai Csaba

 

vélemény írásához jelentkezzen be »