építészet : környezet : innováció

Rádóczy (f) László és Tolnai Zsolt nyerte „Az év belsőépítésze" - 2006 címet

A Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepség alkalmából kiállítás nyílt a pályaművekből, mely március 27-ig tekinthető meg.

„Az év belsőépítésze” kitűntető címet évente ítélik oda kiemelkedőnek tartott, különleges tervezői értékkel bíró belsőépítészeti munka tervezőjének vagy tervezőinek.

 

A 2006 évi díj pályázatára összesen 24 pályaművet nyújtottak be. A szakértői bizottság, melynek elnöke dr. Finta József, Rádóczy (f) Lászlónak

 

 

 
 

és Tolnai Zsoltnak

 

 
 

ítélte "Az év belsőépítésze" díjat, két munkájuk alapján: a Hajdú-Bihar Megyei Ítélőtábla és Fellebbviteli Főügyészség debreceni,

 

Debrecen
 

 

valamint a Baranya megyei Bíróság és Pécsi Ítélőtábla pécsi új épületeinek belsőépítészeti tervezéséért.

 

Pécs
 

 

'Funkcionálisan könnyen áttekinthető, érthető, de nem túl intellektuális. Részleteiben személyes, de érzelmileg nem dagályos, inkább szemérmesen tartózkodó, zárkózott. A gondolati, stilisztikai tisztaság és a manírok nélküli mértéktartás „őszinte” épülete, amely mögött jól érzékelhető a feladat iránti tervezői alázat.' - olvasható a debreceni épületről, de ugyanez érvényes a pécsi épületre is, hiszen nem csupán a belsőépítész tervezők azonosak, de a vezető építész, Koller József is.

 

Fegyverneky Sándor, Finta József, O.Ecker Judit, Laki Pál és Laki Péter
 

A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata és Laki Péter által 1998-ban alapított, „Az év belsőépítésze” díj kitüntetettjei, Rádóczy (f) László és Tolnai Zsolt okleveles tervezőművészek az aranyozott bronz emlékplakett mellett átvehették az alapítótól, Laki Pétertől az egymillió forintos jutalmat is.

 

 
 

A Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepség alkalmából kiállítás nyílt a pályaművekből, mely március 27-ig tekinthető meg.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »