építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Séta a lombok között

A kilátótornyok után ma már magasra vezető sétányok adnak új perspektívát a fák lombkoronájának élővilágába. Az elmúlt évtizedben az öko-turizmus népszerű elemei lettek a lombkorona sétányok, amelyek köré egyre összetettebb attrakciók szerveződtek. Bán Dávid írása.

Az elmúlt években kiemelt figyelmet kapott az erdei turizmus Magyarországon, a Téry Ödön Program keretében elindultak turistaház felújításokat – a kezdeti lelkesedés után ugyan kissé akadozva halad ez a folyamat –, avattak látogatóközpontokat, elkészült jó néhány, köztük nem egy építészetileg is kifejezetten sikeres kilátótorony – ezekkel az Építészfórum is foglalkozott –, ugyanakkor sajnos bőven akadnak még hiányosságok. A néhány kiemelt objektum mellett kevesebb figyelmet kapnak az elhanyagolt állapotú turista útvonalak, az egyre hiányosabbak a jelzések, az erdei információs táblát állapota, pontosabban leginkább hiánya pedig sokat ront a kirándulás élményén. Ezek bemutatása és elemzése azonban más irányba vinne, jelen sorok viszont egy kevesebb publicitást kapott, ugyanakkor különleges, s egyre népszerűbb erdei turisztikai jelenséget céloz meg: a lombkorona sétányokat. A nemzetközi építészeti, tájépítészeti sajtó sorra mutatja be az elmúlt bő évtizedben sorra szaporodó ilyen jellegű sétányokat, a fák között szerényen megbújó konstrukcióktól az extravagáns kiképzésűkig. A hazai turistának sem kell messzire mennie, hogy ilyen szerkezettel találkozzon, noha valamiért ezek a sétányok kevésbé szerepelnek a reklámozott turisztikai célpontok között, nem úgy, mint például Szlovákiában vagy Csehországban, ahol kiemelt attrakcióként kezelik.

Bachleda-völgy, Szlovákia (Fotó: Bán Dávid)

Bachleda-völgy, Szlovákia (Fotó: Bán Dávid)


Az ilyen típusú turisztikai célú konstrukciók előzménye a tudományos kutatás csendes világából ered. Szakértők már rég megállapították, hogy a trópusi esőerdők élővilágának 50-90 százaléka a talajszinttől lényegesen magasabban aktív, a lentről kevésbé tanulmányozható szintek gazdag élővilága épp ezért egyelőre igen kevésbé kutatott. Még a mai technikákkal is csak nagyon vázlatos képet alkothatunk a lombkoronákon kialakult élővilágról, ha azt csak a talajszintről vizsgáljuk. Éppen ezért a tudósok számára komoly fejtörést okozott, miként lehetne úgy elérni a magasabb régiókat, hogy azokat nyugodtan, időbeli kötöttség nélkül, rugalmas módon tanulmányozhassák, avagy hogyan lehetne onnan mintákat gyűjteni. Eleinte nem egy szokatlan megoldással is előálltak a kutatás érdekében: ledöntötték a teljes fát, vagy „csak” puskával lőtték le egyes ágait, esetleg ügyes őslakosokkal mászatták meg a fákat, vagy maguk a tudósok próbáltak hegymászó felszereléssel a lombkoronáig feljutni. Egy Borneóban ténykedő kutató még egy majmot is beidomított erre a feladatra. Az 1970-es évekre a hegymászótechnikák már annyira fejlettek voltak, hogy a tudósok immár valóban fel tudtak jutni a magasabb lombkorona régiókba, de még így is korlátozott volt a mozgásterük, valamint maga a mászás sok esetben veszélyes volt.


Waldwipfelweg, azaz Lombkoronasétány a Bajor-erdő Nemzeti Parkban. (Fotó: chodnikkorunamistromov.sk)


Az 1990-es években kezdték kifejleszteni azokat az állandó megfigyelő állásokat, amelyeket tarthatunk a mai lombkorona sétányok elődeinek. Ugyan a módszer költséges és fennáll az a kockázat is, hogy a konstrukciók veszélyeztetik az erdő fáit és az ott élő fajok nyugalmát, mégis közel két évtizedig ez tűnt a lombkorona szint vizsgálatához a legmegfelelőbb eszköznek. A washingtoni Smithsonian Tropical Research Institute munkatársai az építkezésekhez használt ideiglenes állványszerezettekkel kísérleteztek sikeresen, majd a kétezres évek új, valamint lényegesen olcsóbbá váló technológiái – drónok, könnyű repülők, távirányítású robotjárművek stb. – ismét más perspektívákat nyitottak, ezért a költséges sétányok részben háttérbe szorultak.


Lipno, Csehország (Fotó: chodnikkorunamistromov.sk)


Paul Cox botanikus és etnográfus szakértő több évtizede dolgozott egy kisebb esőerdei közösségben Szamoa-szigetén. A korai 1990-es években egy monszun következtében elpusztult – többek között –a helyi iskola épülete is. A kormányzat a korábbinál masszívabb iskola építését követelte meg, de a falu számára ehhez nem állt rendelkezésre a megfelelő anyagi forrás, ezért Cox javaslatára a lakosok elkezdtek megbarátkozni az akkoriban népszerűvé váló öko-turizmus gondolatával. Erre sikerült némi külföldi tőkét is bevonzani és a falu mellett kiépült egy olyan lombkorona sétány, amely kellő magasságban tudja az érdeklődők és a tudósok számára feltárni az esőerdő fáinak világát. Cox kikötése az volt, hogy a sétány ne csak az egyszerű szemlélődést, hanem az oktatást is szolgálja.


Kew Garden, London (Fotó. Marks Barfield Architects)

Kew Garden, London (Fotó. Marks Barfield Architects)


A kétezres években az öko-turizmus a világ számos pontján fedezte fel magának a lombkorona sétányokat és nyújtottak vele új, általában könnyen elérhető attrakciót a városból kiszabaduló érdeklődőknek. A műfaj egyfajta archetípusát 2008-ban avatták Londonban, az 1840-ben alapított, azóta a világ legjelentősebb botanikus kertjeként számon tartott Kew Gardenben. A látogatókat 200 méter hosszan 18 méter magasságba vezetik fel, hogy onnan közelről szemlélhessék a lombkoronák világát, a benne élő fajokat, illetve különleges panorámát nyújt a parkra is. A David Marks (Marks Barfield Architects) tervezte konstrukció igyekezett olyan könnyed megoldással szolgálni, hogy az ne avatkozzon bele nagyon a fás környezet nyújtotta vizuális képbe, ugyanakkor nyíltan felvállalja, hogy emberi kéz alkotta. A lényegében minden irányba nyitott fémrácsozat oldalra és lefelé is kilátást biztosít a sétányon közlekedőknek, akik egy-egy kiemelt ponton szigetszerű kitüremkedéseken nyugodtabban is szemlélődnek, maguk a pillérek pedig a fatörzsekhez hasonló megjelenést kaptak.


Janveizu Park, Kína. (Fotó: deezen.com)


Azóta a műfaj a világ számos állat- és botanikus kertjében is megjelent, megtaláljuk például a bécsi vagy a Nyíregyháza-sóstói állatparkban egyaránt.  Ugyanakkor saját turisztikai vonzerővé is kezdi kinőni magát, egyre hosszabb, magasabb útvonalakat bejárva, különlegesebb építészeti megoldásokat kínálva. Míg azonban a 2015-ös World Architecture Festival az év tájépítészeti díját elnyerő kelet-kínai Jinhua, elméletben az árvizet is elnyelni képes – ez a tulajdonsága nem sokkal az átadás után azonban mégsem igazolódott be – folyókkal körbeölelt Janveizu Park, a vizeken is átívelő magaslati sétányai igen színes és feltűnő megoldásokkal külön vizuális élményt nyújtanak, a hasonló szerkezetek inkább a visszafogottságra építenek. Maguk a sétányok általában anyaghasználatukban, tartószerkezetükben is igyekeznek minél inkább megbújni a bemutatni kívánt erdő fái között. Viszont állandósuló motívumként egyre több helyen megtalálható megoldásként az útvonalak azután egy dominánsabb kilátótoronyba futnak be.


Saarschleife, Németország (Fotó: chodnikkorunamistromov.sk)


Az emelt magasságban futó erdei sétányok ma már egyre több helyen megtalálhatóak, s köréjük egy komplexebb turisztikai csomag is létesül. Az egyfajta laza partnerségbe tömörült kelet-közép-európai régió néhány lombkorona sétánya is hasonló elgondolás szerint fejlődik, követve a 2009-ben, Bajorországban megépített első ilyen jellegű létesítményt. Az 1300 méter hosszú sétány – kerekesszékkel és babakocsival is használható módon – folyamatosan emelkedve fut be az útvonal végén elhelyezkedő, spirális feljáróval kiképzett, 44 méter magas kilátótoronyba. Az sétány mentén számos, gyerekek számára is érdekes interaktív oktatótáblát helyeztek el, amelyek az erdei élővilágra koncentrálnak. A bajor mintát a balti és a közép-kelet európai régióban több hasonló követte, többnyire faszerkezetű, az erdővel jól harmonizáló, progresszíven emelkedő, akadálymentesített sétányokkal, játékosan oktató információkkal és valamilyen természeti formát – kelyhet, bibét stb. –  imitáló kilátótoronnyal. Az egyik legújabb ilyen létesítmény a Bélai-Tátra keleti lejtőinél kialakított sípályákhoz kapcsolódik. A Bachleda-völgy turisztikai fejlesztéseinek fő célja, hogy a téli sportok mellett nyáron is vonzóvá tegyék a térséget. A kabinos sífelvonó felső végállomásánál egy új erdei szórakoztató park épül ki, amelynek legfőbb vonzereje a 600 méteres lombkorona sétány és az arra ráépült 32 méter magas kilátó, amelynek tetejét egy gumikötelekből font hálóval fedték, így a merészebbek, a tériszonnyal dacolva akár a meredély fölé is sétálhatnak. A toronyból emellett egy zárt csőcsúszda is levezet, ezzel szórakoztatóvá és villámgyorssá téve a lejutást. A park több látványosságot is tartogat, mindehhez pedig jelenleg új látogatóközpont épül.


A makói Lombkoronasétány (Fotó: lombkoronasetany.hu)


Ugyan a régió egyéb hasonló szerkezeteihez képest kevesebb publicitást kapnak, de Magyarországon is megbújik néhány hasonló sétány. A Pannonhalmi Főapátság az utóbbi évtizedekben sokat változó kertjében lényegében egy sétányból kanyarodik ki a domboldalból kilépő 80 méter hosszú, 14 méter magasban vezető tanösvény, amely szimbolikus halat formálva emelkedik a fák fölé. Makónál a Maros vidékét mutatja be számos információs táblával az a lombkorona tanösvény, amely a kalandparkból indul ki és 200 méter hosszan vezeti az érdeklődőket a fák magasságában. Kiképzésében a vasbeton lábazat és az acélszerkezet dominál, egyes pihenőpontjait pedig különböző alakzatokkal fedték. A kutatóállásokból kifejlődött lombkorona sétányok öko-turisztikai vagy akár kalandparki attrakciókká váltak.  Itt is, mint a hasonló, a természetbe vonzó fejlesztéseknél meg kell találni a megfelelő egyensúlyt, hogy a természet csendes nyugalmát mekkora mennyiségű nyüzsgő turistával zavarhatjuk meg.

Bán Dávid

vélemény írásához jelentkezzen be »