építészet : környezet : innováció

Templomtól a kukoricagóréig – megnyílt a Kotsis-kiállítás a Lechner Tudásközpontban

Hogyan lesz az építész becsületes, megalkuvást nem tűrő jelleméből az épületein keresztül költészet? December 31-ig tekinthető meg a Lechner Tudásközpont új kiállítása, amely Kotsis Iván és Kotsis Endre műveit mutatja be.

A tanári együttes működésében szoros kapcsolatot tartottam Endre fivéremmel, aki a magasépítési tanszék professzora volt, s akivel nézeteink állandó harmóniában állottak. Adottságaink és pályafutásunk egészen párhuzamos volt. Építőművészi beállítottsága mellett ösztönös gyakorlati érzéke az épületszerkezetek felé vezette. Tanszékének tárgyai a szerkezettanból, valamint (…) a mezőgazdasági építészetből állottak. Ez utóbbiban úttörő munkásságot végzett, és (…) megalapozta a korszerű magyar mezőgazdasági építészet tudományát. (…) Alapelve volt az épületszerkezeteket a művészet és viszont, az építőművészetet a szerkezetek szolgálatába állítani. A kettő csakis együttesen az igazi (…).” – írta önéletrajzában öccséről Kotsis Iván.


a Kotsis-kiállítás megnyitója a Lechner Tudásközpontban


A Lechner Tudásközpont május 10-én megnyílt kiállítása az építész testvérpárt párhuzamosan mutatja be, amihez egyik fő forrásul a Kotsis Iván szakkönyv-hagyatéka mellett – mintegy mellékesen – a Tudásközpont könyvtárába került, Kotsis Endre épületeit tartalmazó fotóalbum szolgált. Ahogy Prakfalvi Endre megnyitó beszédében elmondta, a kiállításra került, a mai szemlélőt is örömmel eltöltő épületek közül néhány a művészettörténész számára is új felfedezés. De megjelennek a kiállításon olyan jól ismert épületek is, mint a lerombolása által szimbólummá vált Regnum Marianum vagy a balatonboglári katolikus templom, amely a két világháború közötti építészetünk egyik kiemelkedő teljesítménye és ahol – Polónyi Károly szavaival – Kotsis Iván becsületessége igazi költészetté virágzott.


a Kotsis-kiállítás megnyitója a Lechner Tudásközpontban


A kiállítás „megfagyott muzsikájának” az épületek melletti másik három fő szólamát – amint azt Pesti Monika, a kiállítás kurátora összefoglalta – Kotsis Iván Az újkor építészete című, eddig kiadatlan és szintén a hagyatékból most előkerült kézirata; a könyvtárából a Lechner Tudásközpontba került építészeti albumokból válogatott néhány szemelvény; valamint két építész fia – ifj. Kotsis Iván és Kotsis Lajos – életművének rövid bemutatása alkotja. A megnyitón valódi zene is felcsendült, Szontagh Márton csellóművész, Kotsis Iván egyik dédunokája előadásában, aki Bach G-dúr szólószvitjének egyik tételét játszotta, majd a megnyitót kurátori tárlatvezetés zárta.


a Kotsis-kiállítás megnyitója a Lechner Tudásközpontban


A Kotsis-fivérek című kiállítás december 31-ig tekinthető meg a Lechner Tudásközpontban, hétfőtől csütörtökig 9-17 óra között. Előzetes egyeztetéssel kurátori tárlatvezetés is kérhető a monika.pesti@lechnerkozpont.hu címen.

 

Lechner Tudásközpont

vélemény írásához jelentkezzen be »