építészet : környezet : innováció

Új bérlőt köszöntött a Science Park irodaház

Az Eurest Étteremüzemeltető Kft. idén költözött be az „A” kategóriás, Breeam minősítéssel rendelkező irodaház egyik épületébe. A költözésről és az azóta szerzett élményekről kérdeztük Nyerges Jánost, az cég ügyvezetőjét. Az irodát Csizmadi Péter és Weiszhaupt Viktória (Reload Építészstúdió) tervezte.

Mikor költözött az Eurest Kft. a Science Park irodaházba?

A nyár végén. Egészen pontosan 2017. augusztus 22-én vettük birtokba az új birodalmunkat. És napról napra jobban élvezzük.


Science Park - Eurest



Ez a központi irodájuk, ha jól tudom. Hány m2-en rendezkedtek be?

Igen, így van. Úgy is lehet mondani, hogy ez az Eurest Kft. főhadiszállása. Ezért is volt olyan fontos, hogy méltó, jobban alakítható irodákkal rendelkezőhelyet találjunk. Végül úgy döntöttünk, hogy az 5. emelet Duna felé eső, teljes épületszárnyát kibéreljük, ami mintegy 700 m2.


Science Park - Eurest



Milyen egyéb szempontokat tartottak még fontosnak?

A központi elhelyezkedés és a jó közlekedés szintén meghatározó szempont volt. Ahogy a Duna, a természet közelsége is. De végül az is döntő érvnek bizonyult, hogy a Science Parkban már egyébként is bent volt a lábunk.


Science Park - Eurest



Ezt hogy érti?

Úgy, hogy már egy jó ideje társaságunk működteti az éttermet mindkét épületben. Ez számunkra olyan plusz lehetőséget kínált, amit vétek lett volna kihagyni. Gondoljon csak bele! Így a hozzánk látogató vendégeknek, vagy leendő partnereinknek helyben, ráadásul a gyakorlatban tudjuk bemutatni cégünk irodaházi éttermi szolgáltatását.


Science Park - Eurest



Milyen útmutatást adtak a szakembereknek, milyen belső tereket alakítsanak ki önöknek?

Pontosan tudtuk, mit akarunk, így szerintem, könnyű ügyfelek voltunk. Egyértelműen kijelöltük a sarokpontokat: világosság, frissesség, átláthatóság, letisztult formák, egyhangúságot megtörő, élénk színek. Mindenképpen akartunk egy tágas, közösségi teret is, ahol össze lehet jönni. Ez lett a kávézó előtti rész. Gyakran tartunk képzéseket a kollégáknak, ezért fontos volt, hogy legyen egy nagy, legalább 20 fő befogadására alkalmas tárgyalónk is, és két kisebb, 6-6 fő számára. Mivel egyterű irodáról beszélünk, azt is elengedhetetlennek tartottuk, hogy esetenként munkatársaink rendelkezésére álljon egy ún. Quiet Room, ahol teljesen háborítatlanul tudnak dolgozni, illetve két telefonsarok, ahol nyugodtan lehet akár bizalmas telefonbeszélgetéseket is folytatni.

 

Science Park - Eurest

 

Már csak egy kérdés a végére: milyen visszajelzéseket kapnak? A kollégák hogy érzik, jobban megy a munka az új környezetben?

Nagyon pozitívak a vélemények. Munkatársaink hamar megszokták az új, modern irodát. Azt mondják, sokkal jobban illik a cég arculatához, és örömmel jönnek be reggelente. Ennél nagyobb dicséret szerintem nem kell.

Forrás: Sajtóközlemény

 

vélemény írásához jelentkezzen be »