építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Visszafogott fejlesztés - Budapest Airport Irodaház korszerűsítése

A nehéz gazdasági helyzetet és a Ferihegyi repülőtér körüli változásokat érzékenyen tükrözik a területen megvalósult fejlesztések. A II. terminál mellé korábban tervezett irodapark helyett a hangsúly a meglévő épületek korszerűsítésére került át. A Peschka Alfréd felelős tervező vezette csapat a szűkös keretek ellenére átfogó koncepció mentén gondolkodott, a minősített energiahatékonyságot és a szigorú, ipari jellegű esztétikát helyezve előtérbe, amelynek eredményeként a három épületből az első teljesen újjászületett.

Budapest Airport Irodaház rekonstrukció, B72 irodaépületek

Előzmények

Cégünk 2010-ben megbízást kapott a Budapest Airport Zrt.-től (BA) koncepcióterv elkészítésére, amely a Ferihegyi repülőtér II. terminálja melletti  terület irodapark célú hasznosítását célozta. A tervek elkészültek, de a fejlesztés nem folytatódott. A közös munka kapcsán 2011-ben ismét megkeresést kaptunk a BA-tól, amely egy döntéselőkészítő anyag elkészítésére vonatkozott. Ennek célja a reptér területén található, akkori Malév-irodaépületek korszerűsítésének műszaki és pénzügyi vizsgálata volt.

Fejlesztési koncepció

Az eredeti elképzelés szerint az épület belső korszerűsítéséről és nyílászáróinak cseréjéről volt szó. Az eredeti folyosós-cellás irodarendszer helyett korszerű cellás és nagyteres nyitott irodaelrendezésre volt szükség, korszerű gépészettel - klimatizálással, légtechnikával -, valamint flexibilis elrendezésű, korszerű erős- és gyengeáramú hálózatokkal. Az épületekben megszüntetett öltözők és kis műhelyek helyére is irodafunkció került a tervek szerint, így a három a teljes - kb. hatszáz fős - irodai létszámot be tudta fogadni.

 

Budapest Airport B72 Irodaház rekonstrukció - vezető tervezők: Peschka Alfréd és Csernik Tamás

 

A műszaki felülvizsgálat és a bérlői igények alapján született az a javaslat, mely szerint lecseréljük a teljes homlokzatot. Ennek elsődleges oka az volt, hogy az épületszerkezetek nem feleltek meg a korszerű energetikai, épületfizikai és munkahelyi komfort követelményeknek - hőhidasak voltak a nyílászárók és a homlokzati panelek egyaránt. A fejlesztő korszerű munkahelyeket, energiatudatos irodaházat kívánt létrehozni, amely lehetőség szerint a BREEAM vagy LEED nemzetközi minősítésnek is képes megfelelni.

A javasolt átalakítás alapvetései

A javasolt átalakításnál fontosnak tartottuk, hogy az épületek tömege ne változzon, formája, magassága megmaradjon. Ezáltal a három épület továbbra is egységes képet mutat a mellette lévő, eredetileg azonos további két irodaépülettel. Az épületet a teherhordó szerkezetig visszabontottuk, a meglévő pillérváz és vasbeton födémlemezek felhasználásával gyakorlatilag teljesen új épület jött létre.

Az építészeti karakter megfogalmazásánál a megrendelő elképzelésével találkozott az a koncepció, hogy a - már említett - irodapark tervezett arculati karaktere visszaköszönjön ezeken az épületeken is. Ezek sötétszürke és ezüstszürke burkolatai illeszkednek a repülőtér jelenlegi és újabb épületeinek megjelenéséhez, de alapvetően szigorú, iparosított megjelenést kaptak. A homlokzatot – részben költséghatékonysági, részben teherbírási okokból – fémborítású szendvicspanelből terveztük, amelyhez alumínium sávablakok és fém árnyékolók tartoznak. A belső tér vegyesen cellás és nagyteres kialakítású, rugalmasan alakítható irodatér, amelynek arculatára belsőépítészeti koncepció készült - ennek végső, teljes megvalósítása a bérlői kiépítéskor készülhet el.

 

Budapest Airport B72 Irodaház rekonstrukció - vezető tervezők: Peschka Alfréd és Csernik Tamás

 

Az épületet nagyon szoros költségvetésből kellett megvalósítani, így cégcsoportunk a tervezés mellett folyamatos költségszakértést folytatott, valamint közreműködött a BREEAM minősítéshez megfelelő műszaki tartalom és követelményrendszer kidolgozásában (a minősítés jelenleg folyamatban van).

A három épületből az első elkészült, a bérlői kialakítás folyamatban van. A további két épület folytatása az ismert körülmények miatt későbbre ütemeződött, a három épületet kívülről összekötő előtető várhatóan elmarad.

Peschka Alfréd


Budapest Airport B72 Irodaház rekonstrukció
vezető tervezők: Peschka Alfréd, Csernik Tamás
építész társtervező: Jaklics Ervin (az eredeti épület tervezője)
tervezés éve: 2011
generáltervező cég neve: Óbuda Általános Mérnöki Tervező Iroda Kft.
projektvezető: Ulicsák Nándor
építész munkatársak: Egervári Tímea, Galambos Péter, Owczarek Adrienn
tartószerkezetek: Frigyesi Ferenc - Óbuda Általános Mérnöki Tervező Iroda Kft.
épületgépészet: Pavlics György - PPR  Plan Kft.
épületvillamosság: Máté József, Horváth Gábor - Óbuda-Újlak Épülettechnika Kft.   
épületszerkezetek, környezetvédelem, akusztika: Barta Ferenc, Péter Gábor, Csott Róbert - Barta és Társai-03 Kft.
tűzvédelem: Dr. Csizmadia Zoltán  - Vigilio Kft.
út- és közlekedéstervező: Ötvös Zsuzsanna, Kiefer Richárd - Újlaki Mérnökiroda Kft.
belsőépítészeti koncecpió: Göde András, Kéry Balázs - Kroki Stúdió
látványtervek: Pintér Tamás - DPI Design   
költségszakértő: Svába Szilárd, Berey Barna - Óbuda-Újlak Zrt.
BREEAM minősítő: ifj. Lipcsei Gábor - Óbuda-Újlak Zrt.
fotó: Peschka Alfréd

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »