építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Zalotay LXXX – Közeli és távoli párhuzamok

Zalotay Elemér, a hazai expresszionista építészet legendás képviselője ma nyolcvan éves. A születésnap alkalmából Dr. Sólymos Sándor Ybl-díjas építész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense és tanszékvezetője által tartott előadás szerkesztett változatát tesszük közzé, amely az építész életművét bemutató kiállítás megnyitóján hangzott el a FUGA Budapesti Építészeti Központban, 2012. október 3-án. Az előadás elhelyezi Zalotay életművét a kor építészetében és a kulturális értéktérben, a kortárs építészeti analógiák elemzése révén.

Zalotay Elemér nyolcvan éves

Az alábbi szöveg és válogatott képanyag a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2012. október 3-án rendezett szimpóziumon és kiállítás-megnyitón elhangzott előadás írott és szerkesztett változata.

Az előzményekhez tartozik, hogy Zalotay Elemér munkásságáról 2005. november 9-28-a között kiállítást láthattunk a Hajós utcában, az N&n galériában. Erre a kiállításra jelentős rajz- és fotóanyagot gyűjtöttek össze a kiállítás kurátorai már 2005-ben. Idén, amikor Zalotay Elemér 80. születésnapját ünnepeljük, a FUGA-ban Zalotay életművének bemutatására, munkássága értékelésére a 2005-ös anyag bővített változatából kiállítást rendeztek. Az idős mester tiszteletére rendezett szimpóziumon az ünnepi alkalomra felkért előadók értékelték, illetve méltatták az életművet.

Ilyen előzmények után és körülmények között kért fel Nagy Bálint egy Zalotay munkásságát értékelő előadás megtartására. A felkérésre nagy örömmel igent mondtam és a FUGA-ban október 3-án az előadást megtartottam, amely élőszóban, vetített képek kíséretében folyt. Ezt nehéz írásban rekonstruálni, ezért az alábbiakban egy összefoglalóját adom közre az előadás gondolatmenetének és egy válogatását az ott bemutatott képanyagnak.

Az előadással a célom nem is annyira Zalotay munkásságának, vagy terveinek ismertetése volt, mint inkább az életműnek és Zalotay törekvéseinek a kor építészetében való elhelyezése, a helyének kijelölése a kulturális értéktérben, a kortárs építészeti analógiák elemzése révén.

Röviden, csak címszavakban érdemes az életművet is áttekinteni.

Zalotay Elemér 1932. október 30-án született Szentesen.

  • 1957-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen.
  • 1962-ben az Interbuild folyóiratban, a „Corb plus” című cikkében ismertette az általa kidolgozott Szalagház koncepciót.
    A terv Le Corbusier „egyesített lakóegységek” ötletének hatására – de túllépve a francia mintán – a kor divatos „megastruktúráinak” elvét követte és hatalmas kollektív lakóházat (80.000 lakos számára) javasolt az óbudai Duna-partra. Zalotay igyekezett bizonyítani a terv gazdaságos és szerkezeti realitása mellett annak közösségteremtő erejét is. A koncepciót szakmai és laikus közönség előtt is többször vitatták, film is készül róla (Kovács András, „Nehéz emberek” című sorozatának részeként). A „rendszer” végül a „tömeges lakásigény” kielégítésére hivatkozva a szovjet házgyárak mellett döntött. Zalotay mindenfelé falakba ütközött és tevékenysége ellehetetlenült.
  • 1965 - 1971 között a VASITERV-ben dolgozott Szombathelyen. Néhány háza megépült:
  • 1966 Dugványtároló, Bajt
  • 1966 Bőrdíszmű telephely, Sárvár
  • 1968 Szputnyikmegfigyelő állomás, Szombathely
    A műholdmegfigyelő állomás, mint építészeti feladat – nem függetlenül a kortól és a régiótól – sajátos minőség volt. A szovjet kémműholdakat – melyek szabad szemmel is láthatóak voltak tiszta éjszakákon – a tudományos haladás bizonyítékaiként ünnepeltette a rezsim. Ennek oktatási és ismeretterjesztési (tulajdonképpen propaganda) céljaira építettek obszervatóriumokat Kelet-Európa-szerte. Egy ilyen feladatot kapott Zalotay, de függetlenül az építmény valódi céljától, Curbusiánus és expresszionista építészeti kvalitásokból tartott bemutatót az építménnyel, s ezzel ismét magára haragította az ideológusokat. Ismét megfagyott körülötte a levegő.
  • 1973-ban Svájcba disszidált
  • 1973 - 92 között svájci építészirodák alkalmazottjaként dolgozott.
  • 1978 óta építi saját otthonát a Bern közeli Ziegelriedben.
  • 2004-ben véget ért az otthona körüli évek óta húzódó jogi processzus, amely a háza elhagyásával fenyegette.

Hárompólusú erőtér vonzásában - építészet-fenomenológiai vizsgálódások

Zalotay Elemér itthon megépült munkáit és az emigrációban készült terveit ismerve sajátos hárompólusú erőtér látszik körvonalazódni:

 

A hárompólusú erőtér vonzásában
 

 

Ezek vonzásában kerülhet helyére Zalotay építészete.

A modernizmus és az expresszionizmus fundamentumán épült fel a metabolizmus.

  • A modern avantgárd mozgalom és a nemzetközi modernizmus a CIAM
  • Az expresszionista építészet jeles figurái és ezek hatása – Le Corbusier
  • A késő-modern „megastruktúrák”, a metabolisták – Kenzo Tange

 

A címben jelzett párhuzamok valójában inkább koncentrikus körök, a közeli és távoli hatások „párhuzamos körei”.

 

A címben jelzett párhuzamok, valójában inkább koncentrikus körök
 

 

A modern mozgalom, az expresszionisták, a metabolisták – szuperstruktúrák összefüggései

I. Prológus – az építész és műve

Az építész műve kettős minőség. Egyfelől színtiszta immanencia. Személyes műveltsége, gyakorlottsága képességei és ambíciói, öltenek alakot – így, vagy úgy – benne. Másfelől tiszta determináció. A korszellem – bármennyire is vitatott ez a fogalom – nyilvánul meg a művekben, ölt alakot az építész, mint médium által. Ha tetszik; mindez Alois Riegl – Heinrich Wölfflin – Erwin Panofsky heurisztikus „Kunstwollen” (művészet-akarás) fogalmának érvényességét bizonyítja.

A művet létrehozó erő, csak egyik részében személyes akarat. Másik részét a kor, a térség, a civilizáció és a kultúra egyszeri együttállásának kényszerítő ereje adja.

 

Páfránylevél és csigalépcső, a geometriai haladvány, az evolúció metaforája
Einstein torony, Potsdam, Erich Mendelsohn vázlata és műve, 1917-21
TWA légikikötő, utascsarnok, New York, USA, Eero Saarinen 1962
 

 

A mű nem tükörképe a világnak, hanem azonos vele.

II. A modernizmus és az expresszionizmus

A 20. század korai évtizedeiben, épp az avantgárd erőteljes megmutatkozása idejének ismert mondása volt: „Az alkotó az idő, az építész csak kézműves.”

Két markáns értelmezés is társult e vélekedéshez.

- Az egyik szerint a modernizációs kényszer, a „közjó megfontolt akarása” és ennek érdekében követett stratégiák és ideológiák a művészt az időszerű tartalom és szükségképen megjelenő forma felé terelik.

- A másik értelmében a „mű” – épp úgy, mint minden létező – a természet törvényei szerint „veszi fel/kapja meg” végső alakját. Kifejeződik benne a „Kunstwollen” – a művészet-akarása – egy mélyebb logika, egy időbeli törvényszerűség.

Miért jelenthetett új értelmezést a művek megértésében e kétféle megközelítés? Egy rövid áttekintés segít ezt megérteni.

A historizmus…
viszonyítási rendszerét a múlt nagyszerű korszakainak újraértelmezésével konstruálta. De a neo-stílusok eltakarták a „szeme elől” a horizontot.

A századforduló…
új művészetfelfogása viharosan szakadt el ettől az értékvilágtól (a római történelemből vett szimbolikus Sezession kifejezés épp elszakadást jelent). A dekoratív külső és a tárgyalakítás kézműves tisztessége jóhiszemű, de már korszerűtlen volt – nem számolt az indusztriális technika és a tömeggyártás szükségszerű feltételeivel.

Az avantgárd mozgalom…
a jövő elérendő céljainak igézetében sem a történeti stílust, sem az esztétizáló megjelenést nem tekintette már korszerű útnak. Így érthető az a „modernizációs düh”, amivel az 1910-es évek végén az avantgárd mozgalom fellépett. Mert „a jövőnek nem lehetnek sem stilisztikai, sem ornamentális minőségei”.

A jövő elvont szerkezet; csak a célok és eszközök hierarchiájának megértése révén közelíthető meg. A jövőnek nincsenek attribútumai (sem regionális, sem kronologikus viszonyok nem értelmezhetők benne), a jövő absztrakt. A modern mozgalom radikálisan elfordult a historikus akadémizmustól éppúgy, mint az ornamentáló, esztétizáló Art Nouveau-tól. Az értékeit és a szükséges tennivalóit a jövőből, az elérni kívánt célokból deriválta, ergo absztrakt lett.  

Az expresszionizmus…
művészetileg/építészetileg soha nem volt deklarált irányzat, soha nem intézményesült, csak személyes „életmű akarások” ismérveiben volt azonosítható.

Az expresszionista építészet…
kerüli a megszokottat, a kánonit, az akadémikus megformálást. Személyes képességek és meggyőződés következménye.

Az expresszionista építészeti forma…
a modernizációs késztetés indulata, teremtő erő, Kunstwollen, a „forma-akarás” kifejeződésének következménye. Az expresszionista indulat kvázi természeti erő, miként a természeti erők hosszú távon látványos formákat hoznak létre, melyek másmilyenek nem is lehettek volna; így az expresszionista indulat is, mint valami természeti erő tör fel és formát eredményez. Ez maga a Worringer-i Einfühlung és a Riegel-i Kunstwollen megnyilatkozása az emberi alkotásokban. Az alkotó ember ennek értelmében képes beleérezni (Einfühlung) a valóság rendjébe, médiuma a természet organikus forma-akarásának (Kunstwollen), ami nem változatokat alkot, hanem maga a törvény kifejeződése.

Az expresszionista építészeti forma a modern mozgalom igazi „Gesamtkunstwerkje” volt. Minden műfajban kiegyensúlyozott teljesítményt és látványt hozott – ami új értékvilágot sejtetett.

 

Schröder Haus, Utrecht, G. T. Rietveld, 1924 – Piet C. Mondrian, kompozíció
Német kiállítási pavilon, Barcelona, Ludwig Mies van der Rohe, 1929
Glass-House, New Canaan, Connecticut, USA, Philip Johnson, 1949
 

 

Az expresszionisták kiszélesítették a formaértelmezést. Az absztrakt geometriai derékszögű koordináta-rendszerből kiléptek és soha azelőtt nem látott plasztikus formakultúrát hoztak, ami megváltoztatta a jelentéstant is. Az expresszionisták távoli helyekről kapcsoltak össze párhuzamokat…

 

Szálloda, Breslau, Hans Bernhard Scharoun, 1929; Schminke villa, Hans Bernhard Scharoun, 1933
Mars-mező hősi emlékmű, Weimar, Walter Gropius, 1920; Caspar David Friedrich; „Das Eismeer” romantikus festmény, 1824
Annie Pfeiffer Chapel, Florida Southern College, USA, F. L. Wright, 1941
 

 

III. Expresszionista párhuzamok

Zalotay Elemér itthon megépült munkáit ismerve és az emigrációban készült terveit nézve egyértelmű a kép. Zalotay építészete a hazai expresszionizmus csekély számú képviselőinek munkái közé tartozik. Érdemes azt is tudni, hogy az expresszionizmus és az organikus építészet nem ugyanaz. Az expresszionista építészet európai horizonton jelent meg az 1910-es évek végén. Az organikusok pedig az 1960-as évektől azonosíthatók, egy nemzetközi trend követőiből, illetve azok szimpatizánsaiból verbuválódtak.

Egy történet…

Zalotay egyszer, egy szép nyárestén végre ott állhatott Ronchampban, a templomkert bejáratánál. Véletlenül került oda, mégis nagy pillanat ígérkezett, nemcsak mert minden oda zarándokló építésznek az, de mert Zalotay Le Corbusier törekvéseinek egyik legbelsőbb lelki rokona. A templomkert újonnan épült, elektromosan gördülő, távirányított vaskapuja éppen az orra előtt teátrálisan becsukódott.

Groteszk pillanat volt, már csak azért is, mert (…) tudat alatt Zalotay mélyen felháborodhatott. Ekkor azonban a semmiből előlépve, vagy inkább sántikálva egy Quasimodo küllemű mankós ember állta az útját. Először csak a mankójával suhintott egyet-kettőt Zalotay orra előtt néhány milliméterre, majd a francia nyelvű tiszteletteljes kérés után, mely immár csak a templom külső megtekintésére szorítkozott, szélesen nemet intett, többször élesen a sípjába fújt, és kijelentette, hogy indul a puskájáért.

Zalotay anélkül, hogy a nevezetes kápolnára akár csak egy röpke pillantást vethetett volna, sietve távozott. Lenn a faluban még szeretett volna a plébánostól engedélyt kérni. De az ajtót nyitó apácáktól megtudta, hogy a mankós őr maga a plébános volt. Így járt Zalotay Corbu-vel Ronchampban.
 
(Szegő György, Magyar Építőművészet 1984/6.)

Egy másik történet…

Egyszer 2003-ban, az egyetem folyosóján – ahol tanítok – megszólított Nagy Edit szobrászhallgató: Tanár úr! Nem jön el velünk Ronchampba? Pintér Balázsnak születésnapjára azt találtuk ki, hogy elvisszük Ronchampba, mert mióta hallotta és látta az előadásokon a kápolnát, állandóan erről beszél. Megnézzük a valóságban. Nemes Péternek van autója, vele megyünk és van még egy hely. (Ők hárman, mind egy évfolyamra jártak és azóta már szobrászok). Azonnal igent mondtam…, de volt egy kikötésem.

Eszembe jutott Vámossy Ferenc tanár úr, amikor a Műegyetemen 1973 körül előadáson bemutatta nekünk a Ronchamp-i zarándokkápolnát. „Kollégák!” - mondta - „Ronchampba nem lehet csak úgy beesni. Ott kell lenni, amikor kel a nap és akkor szabad eljönni, amikor már lenyugodott. Csöndben végig kell nézni, amint a fény végigjárja az épületet.” Hát ez volt a kikötésem; „Úgy menjünk, hogy hajnalban már ott legyünk és estig ott kell lenni”.

Következő héten már hasítottunk is Franciaország felé, ahogy kell…, kukoricásban aludtunk hálózsákban, ahogy kell…, ott voltunk hajnalban, ahogy kell…, néztük a fényt, a fákat, a templomot, ahogy kell…, és tán még azt is láttuk, ami ott sem volt…, ahogy kell…

Ez a történet jutott eszembe, amikor anyaggyűjtés közben Szegő György írására bukkantam. Kicsit restelltem magam, hogy Zalotaynak akkor nem sikerült. Ronchampban még azt is láttuk, ami ott sem volt…, ahogy kell…

 

A Miasszonyunk kápolnája „Chapelle Notre-Dame-du-Haut de Ronchamp
 

 

Zalotay betonjaiban is látjuk, ami tán ott sincsen…, ahogy kell…

 

Gotthard Szputnyikfigyelő, Szombathely, 1968
 

 

Minden kép déjà vu…, – különben  nem értenénk meg…

 

Zalotay Elemér hazai munkái: Szputnyikfigyelő, Szombathely, 1968; Bőrdíszmű telephely, Sárvár, 1966; Dugványtároló
Gotthard Jenő csillagász emlékére épített Szputnyikfigyelő, Szombathely, 1968
Emblematikus mű a Gotthard Szputnyikfigyelő, Szombathely, 1968
 

 

IV. A „Le Corbusier paradigma”

Charles-Édouard Jeanneret-Gris – írói álnevén – Le Corbusier Saugnier (1887-1965); a róla szóló legenda kollektív emlék. „Corbu-paradigmáról” szoktunk beszélni. Milyen volt valójában? Szorongó, túlkompenzáló? Hangoskodó, magabiztos? Ez ma már nem is fontos. A művei, ahány helyen, annyiféle: Poissy, Párizs, Marseille, Ronchamp, Chandigarh, Moszkva…

Mi is az a Corbusiánus építészet…?

Le Corbusier életműve mintaszerűvé lett a 20. századi modernizmus keretei között.

Egyfelől a házak – „beton brutál”-nak is szokták hívni. Poissy: Villa Savoye, 1931, Párizs: Svájci diákok pavilonja, 1932, Marseille: Unité d‘Habitation, 1952, Ronchamp: zarándokkápolna, 1954, Chandigarh: Nemzetgyűlés és Igazságügyi Palota együttese, 1956, Moszkva: Centroszojuz székház 1933.

Másfelől az írások – melyek a modern mozgalom küldetéses hevületét és az állami intézményesülés programjának tervszerű átmenetét jellemzik. A „Vers une architecture” 1923, „L'Art décoratif d'aujurd'hui” 1925, a vitairatok; „La Ville radieuse” 1934, „Sur les quatre routes” 1941, „Urbanisme de CIAM, Charte d'Athènes”, 1943.

A modernizációs szellem világszerte corbusiánus építészek generációit teremtette meg. Személyes tanítványok, mint Kenzo Tange, a hatása alá kerülők, kik már egész más generáció és világ képviselői lettek, mint Richard Meier, aki a posztmodern egyik világsztárja lett és minden róla szóló lexikon-szócikk első jelzője a „cobusianer”. A „corbusiánus építész” jelzős szerkezet olyan, melyet senki nem vehet sértésnek, vagy bélyegnek. Corbusiánus építésznek lenni rang…

 

Notre Dame-du-Haut zarándokkápolna, Ronchamp, Le Corbusier, 1954
Notre Dame-du-Haut zarándokkápolna, Ronchamp, Le Corbusier, 1954
Zarándokkápolna, Ronchamp, Le Corbusier, 1954 – N.P.-P.B.-N.E.-S.S. 2003
 

 

Egy igazi Corbusiánus meglepetés…

 

Edinburgh National Museum, Skócia, Gordon Benson & Alan Forsyth, 1999
Edinburgh National Museum, Skócia, Gordon Benson & Alan Forsyth, 1999
Edinburgh National Museum, Skócia, Gordon Benson & Alan Forsyth, 1999
 

 

Edinburgh National Museum, Skócia, Gordon Benson & Alan Forsyth, 1999

V. Modern, és retro-modern déjà vu-k

Carlo Scarpa (1906-1978) az olasz modernizmus nagy legendája. Már elismert és sikeres funkcionalista építész volt 1952-ben, amikor más építészekkel közösen megbízást kapott a velencei Arsenale – egykori hajóépítő csarnokai és raktárai – épületeinek a Velencei Biennálé céljaira való átalakítására. Akkor radikálisan új gondolat volt a barokk hajógyárat kiállítás céljaira átépíteni. Ez igazi konceptuális feladat volt. Egy kiállítási épület akkor jó, ha nem tolakodó, ha szinte nem is látszik, ha a kurátori koncepció él és az épület háttérben marad. A központi pavilon több csarnok összeépítése révén alakult ki. Scarpa a csarnokok között kis patio-kat – közlekedő kertecskéket – alakított ki.

Az egyikben hatalmas vasbeton térplasztika, kis tó és kutak voltak. Az 1952-ben kialakított szoborkert, a „Giardino delle Sculture” az idők folyamán elég rossz állapotba került. Ma a Velencei Biennálé kiállításainak helyet adó hajóépítő csarnokok közti egyik kis udvar dísze…

 

Carlo Scarpa vasbeton plasztikája a velencei Arsenale-ban, 1952
Modern, és retro-modern déjà vu-k az Arsenale-ban, Carlo Scarpa, 1952
Modern, és retro-modern déjà vu-k az Arsenale-ban, Carlo Scarpa, 1952

 

VI. Megastruktúrák és metabolisták

Japánban a II. világháborúban 4,2 millió lakás pusztult el. A városok néhány év alatt magánerőből újjáépültek, még mielőtt az urbanisztikai hivatalok a problémát megfogalmazhatták volna. Ezzel is összefügghet az a „reflex”, ami a hatékony és célra orientált nyugati modernizációs minták egyéni követéseként megelőzött minden állami intézményes modernizációs intézkedést. Japánban az állam és az intézményrendszer tekintélyelvű és konzervatív volt. A nyugati egyetemeken tanult és a versenykapitalizmusban szocializálódott új generáció viszont új viselkedési és építészeti mintákat honosított meg.

A keleti hagyomány és a nyugati verseny

Kenzo Tange (1913-1988) 1931-től Európában tanult, Le Corbusier tanítványa is volt. A japán építészet hagyományos szimbolikus metafizikusságát nyugati építészeti metaforákkal és terminológiákkal „át”-manipulálta. 1955-60 körül Corbu a Ronchamp-i kápolnával, Utzon a Sydney-i operaházzal az expresszionizmus újabb fejezetét nyitották meg. Ez a tény a legjobbkor jött a japán építészeknek. Kenzo Tange 1964-es Tokyo-i sportcsarnokaival felzárkózott ehhez a trendhez. Egy csapásra nemzetközi építész-szárrá lépett elő.

1960-ban Tokióban nemzetközi építészeti világkongresszust (World Design Conference) tartottak. Ez már a modern japán építészet nemzetközi elismerése. 1964-ben Tokióban olimpia, 1970-ben pedig Osakában világkiállítás (EXPO'70) kápráztatta el a világ építészeti ínyenc-közönségét.

Tange tevékenységétől nem függetlenül, építészeti irányzatként jelentkezett a Metabolizmus, amely  a nyugati funkcionalizmus sajátos keleti átirata. Képviselői - Kisho Noriaki Kurokawa, Kiyonori Kikutake, Masato Otaka, Fumihiko Maki - 1960-ban új városépítési elveket publikáltak. A hatékonyan szervezett modern társadalom metaforái lettek a hatékonyan szervezett techno-megastruktúrák.

 

Sportcsarnok, Kurayosi, Japan, Kenzo Tange, 1957
portcsarnok, Prefectural Gymnasium, Kagawa, Kenzo Tange, 1964
Tokyo öböl beépítési terve, Tokyo Plan, Tokyo, Kenzo Tange, 1960
 

 

A techno megastruktúrák a nyugatot is lázba hozták…

Az Archigram...

 

The Plug-in City, a konnektorváros, Archigram ,1965
 

 

A Superstudio...

 

Monumento Continuo (Folyamatos Emlékmű) rajzsorozat, Superstudio, 1969
Orvosi egyetem és klinika, Aachen, Weber, Brandt & Co. 1969-70
Orvosi egyetem, Aachen – Superstudio, Supertheatre, a párhuzam nyilvánvaló
 

 

VI. Epilógus – az építész műve

A híres filmcím, a „Nehéz emberek” Kovács András filmjének címe, melynek egyik epizódja lett volna Zalotay Elemér koncepciója, „a szalagház”, ami viszont fajsúlyosabb volt annál, mintsem egy rész lenne az egészben. Önálló filmmé bővült „Ma vagy holnap” címmel, amit a bemutató napján betiltottak. A rendszer meghátrált az építész és a filmrendező műve előtt.

 

A szalagház koncepció vitája, képek… részlet Kovács András 1973-as „Ma vagy holnap” filmjéből
A szalagház koncepció, képek a „Ma vagy holnap” filmből
Felhőkarcoló, és megastruktúra, a 1973-as „Ma vagy holnap” filmből
 

 

Szalagház nem épült az óbudai folyóparton, de Zalotay életműve a Duna mindkét partján végig kígyózik, hogy új generációk mérhessék hozzá magukat. A 80 éves mester pedig itt van köztünk.

Kedves Zalotay Elemér! Isten éltessen!

Sólymos Sándor
Ybl díjas építész,
tanszékvezető, egyetemi docens
Magyar Képzőművészeti Egyetem

Budapest, 2012. 10. 13.

 

48 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »