Technológia

Megjelent az OCTOGON 117. lapszáma

2015.02.24. 14:58

Megjelent az Octogon magazin legújabb száma! Az idei elsőnkben - és csak nálunk - a Nanavízió ifjú tervezőinek (Pajer Nóra, Soltész Noémi, kettősük kiegészült Korompay Attilával) első jelentősebb megbízásáról olvashatnak: egy mindössze 140 négyzetméter alapterületű, budaligeti családi lakról. 

„Az utóbbi tíz év házai (…) már nem a látványos meggazdagodás emlékművei. Ezen a házon is minden más látszik, sem mint a steril befejezettség." - írja erről Torma Tamás. Persze, hagyományainkhoz hűen további családi házakról is olvashatnak, közelebbi és kicsit távolabbi országokból, egész pontosan Csehországból és Fehéroroszországból.

Előbbi, egy régi-új ház az a1 cseh építész műterem főhadiszállása, mely egyúttal az alapító tervező házaspár számára felépített/felújított otthon is. Úgy 200 éves épületről van szó, apró, de példásan megőrzött, renovált múlttöredéke Prágának, nagyszerű arányú és minőségű kortárs részekkel kibővítve. Az utóbbi egy minszki ház, érdekessége az anyagkapcsolatok szintjén érhető tetten, formára pedig a legjobb nemzetközi színvonalat hozza, „elkövetői" a litván Natkevičius építésziroda tervezői, akik egykor a 2008-as kanuasi repülőtér terminállal hívták fel munkáikra, működésükre a nemzetközi figyelmet. Egy újabb remek középület erejéig térjünk még vissza az itthoni építészetre: a Vikár és Lukács Építésziroda (Lukács István, Vikár András DLA, Gál Árpád és Bencsik Tamás) újabb épületet tervezett a Graphisoft Parkba. Ezúttal nem irodával vagy logisztikai épülettel gazdagították a park építészetét, hanem a tavaly a park területére költözött IBS diákszállóját tervezték meg. A feszes vonalakkal megrajzolt épület finom építészeti megoldásokkal idézi meg, ezáltal kapcsolódik az ódon gázgyári épületek architektúrájához.

A fent említett minszki ház visszafogottan elegáns, de jóval kevésbé nagyvonalú, mint Sütő Kata és Sütő László (Sütő Interior) tavaly ősszel elkészült, privát megrendelő számára tervezett lakása. Egy pesti bérházban létrehozott luxusenteriőrről van szó, ami képei láttán bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt öt évben biztosan nem találkoztunk hasonló „összművészeti" alkotással a hazai, publikált belsőépítészeti megbízások között.

Már most, az év elején jól látszik, hogy erős itthon az irodai belsőépítészet, aktívak a megbízók, így a tervezők is. A Minusplustól (Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos) két irodát is bemutatunk, a Preziét és az Emarsysét - egyaránt szoftvercégek. A Prezi.com start-up sikeréről, a budapesti székhelyű cégnél tapasztalt, szinte már legendás munkakörnyezetről sokat hallani/olvasni az elmúlt fél-egy év óta. Nem olyan régen költöztek műemléki környezetben kialakított új irodájukba, a Merkúr Palotába, ahol a központi, tágas, nyitott munkatér egy gipszmennyezetes, régi báltermet idéző helyiségben található. A berendezés low tech-high life módra alakult: a legtöbbet az ergonomikus irodai székekre költöttek és tág teret kaptak az olcsóbb, de egyedi, személyes ötletek. Hasonló elvek alapján született meg a Galax Kft. bemutatóterme is - szintén az irodai blokkunkban olvashatnak róla. Ugyancsak ebben a blokkban olvashatnak a MádiLáncos Studio (Sárosdi-Mádi Krisztina és Láncos Áron) debreceni munkájáról, a National Instruments irodáról, amelyben a cég „a magas minőséggel fejezi ki (…), hogy a munkatársait tekinti a legfontosabb értéknek" - írja helyszínen járt szerzőnk, Martinkó József.

2014-ben sokszor mutattunk be a Magyar Holokauszt Emlékévhez kapcsolódó alkotásokat, terveket. Most a Dohány utcai gettófal-emlékművet (építésze Sugár Péter, betondesignját Baróthy Anna /Szövegség ’39/ tervezte) elemző írást közlünk Götz Eszter „tollából".

Designlokátor című, elsősorban új vendéglátó-ipari és szálló helyeket bemutató rovatunk által most egyrészt új budapesti helyszíneket ismerhetnek meg: a vietnámi-kínai Sáo éttermet (POSITION Kollektíva, Anh Tuan, Nguyen Thuy Phuong, Wang Song Tao), az Alap nevű HUB jellegű kávézót, avagy egy kávézó és open-office kombinációjú helyet (Bajor Ádám, Ghyczy Dénes Emil (AUW), illetve sa DOB3 sörözőt és whiskey bárt (Szendrő Péter, Bajor Ádám). De megnéztük a néhány éve épült siófoki Mala Garden néhány hónapja átadott egzotikus ízlésvilágú lakosztályait és közösségi tereit (Csikós Mihály, Gaál Gergely, Gaál Eszter) is.

Az ízelítő nem teljes körű, a lapot keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elő!

Táblagépe, okostelefonja van? Lapunk már digitálisan is előfizethető: 
www.dimag.hu 
www.digitalstand.hu    

 

TARTALOM:

8 ÉPÍTÉSZ RANDOM

KÜLFÖLD
10 Molnár Szilvia: Szétszedés és összerakás – Családi ház Minszkben – Gintautas Natkevičius, Rimas Adomaitis, Jurgita Skalskytė
16 Hagyó Eszter: Izgalmak Hloubětínben – Régi-új cseh ház - Lenka Křemenová, David Maštálka (A1Architects)

ITTHON
24 Torma Tamás: Lombkoronaszint – Családi ház Budaligeten – Pajer Nóra, Soltész Noémi (Nanavízió)
32 Molnár Szilvia: A történet folytatódik – IBS diákszálló, Graphisoft Park – Lukács István, Vikár András DLA, Gál Árpád, Bencsik Tamás (Vikár & Lukács Építészstúdió)

IRODA
38 Martinkó József: Magas fokon – A National Instruments irodatömbje Debrecenben – Szőnyi Krisztián, Sárosdi-Mádi Krisztina, Láncos Áron (MádiLáncos Studio)
46 Réz Lola: Játszótér világszinten - A Prezi.com irodája a műemléki Merkúr Palotában - Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos (Minusplus)
55 Molnár Szilvia: Designban elmesélve – A Galax Kft. bemutatótermében jártunk - Juhász Veronika, Kéry Balázs
58 Réz Lola: Derékszögben - Emarsys iroda a First Site irodaházban - Alexa Zsolt, Rabb Donát, Schreck Ákos (Minusplus)
63 Molnár Szilvia: Premier - 21. századi elegancia Pesten - Sütő Kata, Sütő László (Sütő Interior)

MIN DOLGOZIK? – Farsang Barbara rovata
73 Egyensúly és koncentráció - Interjú Máté Tamás építésszel

KKK
76Götz Eszter: Köztes időben – Gettófal-emlékmű a Dohány utcában - Sugár Péter, Kara László, Jézsó Dóri, Baróthy Anna (Szövetség '39)
78 Torma Tamás: Nagy könyv, nagy dobás (Nagy Káli Könyv)

80 DESIGN RANDOM
82 Twisttől a Gémeskútig – A Caracalla&AXOR formatervezési pályázat eredménye

DESIGNLOKÁTOR
84 Mező Viola: Nemkávézó, HUB – Alap a Bajcsy-Zsilinszky úton – Bajor Ádám, Ghyczy Dénes Emil (AUW)
87 Mező Viola: Sörről szólva – DOB3, sör és whiskey bár – Szendrő Péter, Bajor Ádám
90 Molnár Szilvia: Bali-Balaton - Mala Garden, Siófok - Csikós Mihály, Gaál Gergely, Gaál Eszter
94 Mihály Kamilla: Madarat lehet fogatni velük – Sáo étterem és bár a Gozsdu-udvarban – POSITION Kollektíva, Anh Tuan, Nguyen Thuy Phuong, Wang Song Tao

98 TRAFIK

99 INDEX

100 ELŐJÁTÉK

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk